…egyiptomi pár, úton az ismeretlen felé…

Kurtág-fesztivál

Szerző: Farkas Zoltán
Lapszám: 2016 április

A mű, amelytől ez az írás a címét kölcsönzi, kétszer is megszólalt a BMC Kurtág 90 fesztiválján. Február 20-án Pierre-Laurent Aimard, másnap pedig Borbély László előadásában. A zongorára komponált ikerdarabokat a Louvre-ban őrzött, Kr. előtt 2350-2200-ra datált, fából készült szobrocska ihlette. Recenziós kötelességem nem ezekre a koncertekre szól, de mielőtt teljesíteném a valódi házi feladatot, szemléljük meg e prehisztorikus, az Óbirodalom VI. dinasztiájának idején remekbe faragott emberpárt! Sétálnak. Az idő nem múlt el nyomtalanul fölöttük. A férfinak igencsak elvásott mindkét lábikrája (megesik ez, ha az ember már elmúlt 4300 éves). Az asszony jobb karja és lábszára teljesen hiányzik. Férjébe kapaszkodva áll, de a férfi is biztonságot nyer őáltala. Tekintetüket az ismeretlen jövőre szegezik: meglepetés, talán csodálkozás tükröződik benne, de nem félelem. Végig fognak menni az útjukon; lassan, de megtorpanás nélkül. Jöhet bármi, hisz ott vannak egymásnak. A szobornak már a fennmaradása is csoda, hiszen a kőnél sokkal romlandóbb fából készült. Ez az egyiptomi Óbirodalom egyetlen ránk maradt ilyen szobra. S a részletes vizsgálat feltárta, hogy a pár egyetlen darab akácból van kifaragva.

Akad-e ember, akinek annyira abszolúte semmi érzéke a szimbolizmushoz, hogy ne venné észre: az egy fából faragott egyiptomi emberpár nem más, mint Kurtág György és Kurtág Márta? Akik részt vettek minden idők eddigi leghosszabb és legtartalmasabb Kurtág-fesztiválján, ennek az egyiptomi párnak szellemi vendégei lehettek.

A vendégségben az ellátás bőségesnek bizonyult. Február 14. és 21. között hét nyilvános és egy zártkörű hangverseny, fotókiállítás, kerekasztal-beszélgetés és kottabemutató világította meg Kurtág világának legkülönbözőbb szegleteit. A Kurtág 90 gazdag kínálatának legnagyobb erénye, hogy időt és teret engedett az életmű körüljárására. Egészen kivételes lehetőség: akadt jó néhány olyan Kurtág-tétel, amelyet akár kétszer-háromszor meghallgathattunk, más-más előadótól, eltérő változatokban. Mint amikor egy fantasztikus látnivalókkal zsúfolt várost nem egy feszített turistaprogram keretében kell rohanvást megismernünk, hanem egy ideig benne élhetünk, vissza-visszatérve a kedves helyszínekhez (saját élményem: O Roma admirabilis!).

A Kurtág-zene közösségteremtő erejéről régebben is írtam már: sokan voltunk, akik minden este találkoztunk ezen a nyolc napon: legtöbbször a BMC-ben, egyszer-egyszer a Zeneakadémián és a Fesztivál Színházban, és nemcsak közönségként, hanem közösségként élhettük meg egymás társaságát. Nem a pesti koncertélet belterjességének értelmében, hanem szinte szellemi családot alkotva.

De a lényegre, krónikás, hiszen az Ördög a részletekben lakik! (Jó hír, hogy az Isten is ott van a legkisebb részletben is, csak ezt kevesebben tudják. Idevágó irodalom: Weöres, Pilinszky, Hamvas.) Megbízatásom két hangverseny kritikai értékelésére szól: a február 17-i, BMC-beli estére, amely a Játékok címet viselte, és a február 19-i zeneakadémiai „nagykoncert"-re: a Születésnapra.

Kezdjük a korábbival! Biztos recept: végy rövid Bach-darabokat, keverd össze rövid Kurtág-művekkel, s formáld őket ciklussá. Ezt követte Kruppa Bálint, Tornyai Péter és Zétényi Tamás, akik Bach háromszólamú invencióit vegyítették a Jelek, játékok, üzenetek vonóstrióra című Kurtág-ciklus tételeivel. A Bach-darabok sorrendjének válogatása nem mechanikusan történt: az előadók igyekeztek hangulati ellentéteket vagy épp váratlan rímeket találni Bach és Kurtág párbeszédében, sokszor szép eredménnyel. A mesterszakács csak a legkiválóbb alapanyagokból dolgozhat; e téren nem lehetett panaszunk. Ugyanakkor az elkészítés kifogástalan módja perdöntő: a bélszínhez és szarvasgombához nem szabad piszkos kézzel nyúlni. A Bach-invenciók némelyikének előadását csúnya intonációs hibák éktelenítették, s minthogy gyakran több Bach-tétel is következett egymásra, egy idő után a várható hamis hangoktól való szorongás jócskán csökkentette a zenehallgatás élvezetét. Ez annál inkább sajnálatos, mert Kruppa Bálint például gyönyörűen, ízlésesen és nagy invencióval díszít. A Kurtág-tételek életre keltése sokkal jobban sikerült: mindig megszületett a gesztus, a darabot létrehívó elemi erő, amely akkor is megteremtette a tételek érvényes jelenlétét, ha egy-két fésületlenséget, technikailag nem egészen tökéletes mozzanatot ezekben is érzékelhettünk. Itt megvolt „ész, erő, és oly szent akarat", mely nem sorvadozott, hanem sokszor felszabadult a tökéletlenség átoksúlya alól. A Bach- és Kurtág-zenék egyensúlyát viszont nem éreztem ideálisnak. A bachi túlsúlyt egyes invenciók elhagyásával lehetne csökkenteni (a másik lehetséges út még több Kurtág-tétel beépítése, és egy egyrészes, hatvanperces koncertműsor kialakítása). Mindenesetre a ciklus a három fiatalember összeállításában és előadásában máris hordoz annyi értéket, hogy érdemes lenne a jövőben is foglalkozniuk vele, és kiegyenlített produkcióvá érlelni.

Az est második felét ezzel a címmel illethetnénk: „Játékok a Játékokkal". Olivier Cuendet, aki korábban Kurtág és ifj. Kurtág György közös kompozíciójának, a Zwiegesprächnek zenekari változatát is elkészítette, ezúttal a Játékokból kiválogatott 32 zongoradarab meghangszerelésével jelentkezett. Az átirat-sorozatot két Kurtág-kórus keretezte: az 1949/50-es (!) József Attila-megzenésítés, a Klárisok és a Kórkép és hattyúdal Pilinszky János versére vegyes karra (1978, 1981, revideálva 2005-ben). Mivel Cuendet sorozata is tartalmaz énekes tételeket, a kóruskeret szervesen illeszkedett az összképbe (s néhány másodpercnyiről legalább néhány percnyire növelte a Nemzeti Énekkar feladatát). A kórust vezénylő karnagy hölgy nevét nem tüntette fel a műsorfüzet - ismeretlenül is köszönet a munkájáért.

Jóllehet akadt olyan, Kurtághoz nagyon közel álló muzsikus is, aki elutasítóan fogadta Cuendet hangszerelését, magam egészen nagyszerűnek, revelatívnak és roppant ötletgazdagnak találtam. Cuendet megérti a Játékok hatalmas gyűjteményének üzenetét, és a legnagyobb szabadsággal kezeli anyagát. Hangszerelésébe a vízbe potyogtatott babszemektől a selyempapír gyűrögetéséig minden belefér. Létrehoz egy véleményem szerint teljesen Kurtág szellemét sugárzó, bő negyvenperces zenekari ciklust (ebben úgysem bővelkedik az életmű). S mint minden igazán jó átdolgozás, ez is az eredeti darab szellemében bővíti annak perspektíváit. A Fanfárok Stravinsky-hommage-a egyszerre érzékletesen elibénk citálja A katona történetét és sok más Stravinsky-partitúra hangszeres színeit, az Hommage à Vidovszky (Kedveseink hívószáma) és az Hommage à Sáry László az ensemble-változatban talán még intenzívebben idézi fel a megszólított zeneszerzők bensőséges és egyéni kompozíciós világát, az Így történt... egy igazi krimi aláfestő zenéje is lehetne. S nem telitalálat-e az Hommage à Szervánszky befejezéséhez használt csengő-bongó, ütőhangszeres színorgia? Persze, retusált ez a fénykép, de a kiemelt színezés talán még szélesebb kör számára teszi felfoghatóvá ezt a zenét. Minél inkább tágítja a játékmódok és a zenehallgatás határait az afféle darab, mint az Hommage à Bálint Endre, annál merészebb és innovatívabb a hangszerelés. S nagyszerű ötletnek találtam e zörejekből és effektusokból szőtt darab összekeverését a Foszlányok egy kolinda emlékképéből című Farkas Ferenc-hommage hagyományos szépségével.

A Nemzeti Filharmonikusokból alakult kamaraegyüttes muzsikusai látható élvezettel és remek produkciót nyújtva vettek részt ebben a társasjátékban. S vitatná-e valaki annak fontosságát, hogy legjelesebb szimfonikus zenekaraink tapasztalataiba is beépüljön a kortárs zene, s hogy a standard - és idehaza sajnos inkább szűkülő és egyre konzervatívabbá váló - repertoár rendszeres művelése mellett mekkora pedagógiai haszna lehet annak, ha zenekari zenészek két Rahmanyinov és egy-egy Csajkovszkij meg Brahms között ilyesmiben is helytállhatnak? Cuendet pedig pompás kezű karmester, és dirigensnek is kiváló muzsikus. Egyesíti a svájci pontosságot a franciás könnyedséggel. Humora sziporkázó.

A Nemzeti Énekkar is helytállt, különösen a Klárisokban. Ez a törékeny szépségű, hamvas fiatalságú József Attila-kórus a Bartókból kiinduló, de már egyéni arcát is megmutató fiatal Kurtág kis remekműve. E kórusmű előadása (akárcsak Bartók egynemű karaié) nem lehet eléggé hajlékony és érzékeny. A Nemzeti Énekkar is tovább juthatott volna ezen az úton, de az eredmény már így is imponáló. A Kórkép és hattyúdal esetében a feladat nehézsége és szokatlansága kissé rányomta bélyegét az interpretációra. Összességében rendkívül inspiráló, szívderítő háromnegyedórává formálódott ez a koncertfélidő.

A Zeneakadémián rendezett születésnapi koncertnek a hivatalos reprezentáció, no meg a hosszú tűzjelző miatt már eddig is szép sajtója van. A műsor java részében Magyarországon is többször hallott nagyzenekari opuszok sorakoztak. Hivatásos együtteseink közül (a Nemzeti Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar mellett) a Concerto Budapest vett részt a Kurtág-ünnepen, és ez Keller András érdeme. Keller vitathatatlanul az egyik legjelentősebb Kurtág-előadó. (Születésnapi írása, melyet a koncert előtt külön lapon is osztogattak, bensőséges vallomás és a tanítványi hála kifejezése.) Ha hegedűt és vonót vesz a kezébe, mindig hiteles, mint például a szombati, Fesztivál Színház-beli előadáson, ahol Juliane Banséval a Kafka-töredékeket adták elő, nagyszerűen. Keller mint karmester viszont problematikus jelenség. „Átjön" ugyan, hogy rengeteget tud a művekről, érti és érzi a kompozíciók lélegzését, és ismeri, hol a helyük a kurtági világképben, de ezt a tudását még csak töredékesen tudja megosztani együttesével. Mindenekelőtt a koncentráció hiánya, az együttes játék hibái tűntek fel, az Üzenetek és Új üzenetek azonos ütésre érkező impulzusai „lötyögtek", s hiányzott az a világos, strukturált hallás és ütéstechnika, amely a... quasi una fantasia... op. 27 no. 1 és a Kettősverseny op 27 no. 2 bonyolultabb partitúralapjait is áttetszően, plasztikusan megszólaltatta volna meg. A már említett Zwiegespräch is elhangzott ifj. Kurtág György hathatós közreműködésével, s talán ezért nem tudok ellenállni az összehasonlítás tapintatlanságának. Óhatatlanul felötlött bennem, vajon nem kelnének rendezettebben életre ezek a fantasztikus zenekari színek és impulzusok, ha Olivier Cuendet, vagy a zenekarral mostanában sokat dolgozó Rácz Zoltán karmesteri pálcája irányítana? A versenyművek szólistái, Pierre Laurent Aimard, Tamara Hopkins és a színpadi jelenségnek sem közönséges csellista, Louise Hopkins intenzív jelenlétükkel sokat adtak az interpretációhoz.

A Pierre Boulez 90. születésnapjára írt Petite Musique Solennelle magyarországi bemutatóként hangzott el. A mintegy hétperces nagyzenekari kompozíció túlságosan fontos darab ahhoz, hogy jelen keretek között érdemben szólhassak róla, ezért a Muzsika következő számában részletesebben is szeretném méltatni. Az alábbiak csupán az első rácsodálkozás gondolatai. Léptékében, lélegzésében a Sztélét folytatja. A háttérben beethoveni szellemet idéz a partitúra előadói utasítása és utolsó üteme. Maga a zene legfeljebb az utolsó Beethoven-művek transzcendens világához hasonlítható. Kurtág kései költészete még tovább egyszerűsödött; ritmikai tekintetben föltétlenül. Megdöbbentő, hogy az akkor még élő Boulez olyan darabot kapott pályatársától, amely egyszerre gyászzene és consolatio. Csöndes bú, vigasz, és... - igen, valami földöntúli fény, amely számukra már felderengett. Megrendítő darab: még emésztenünk kell.

Utóhang. Amikor a sajtótájékoztatón megkérdezték Kurtágot, hogy érzi magát újra itthon, Magyarországon, azt válaszolta, nem tudja, hogy a BMC Magyarország-e, de a BMC-ben nagyszerűen érzi magát. Ha igaz a hír, nemcsak Kertész Imrére, de Kurtágra vonatkoztatva is elhangzott már a „magyar származású" kifejezés. A hivatalos köszöntő szöveg inadekvát módon „zenetudósnak és zeneszerzőnek" titulálja az ünnepeltet, a meggondolatlan jó szándék pedig elköveti azt a bárdolatlanságot, hogy aláíratja vele a Zeneakadémia vendégkönyvét. Kurtág nem vendég. Ő van itthon e falak közt. Tovább megyek: jó arra gondolni, hogy Kurtág ebben a pillanatban a Mátyás utca és Imre utca sarkán talán éppen most talált rá készülő operájának egyik jelenetéhez a megfelelő dallamra. Számomra nem kis részben az efféle érzések teszik lehetővé, hogy tiszta szívvel, örömmel tudjam kimondani: itthon vagyok, ez a hazám. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.