Tiszta ősz

Sári József új művei

Szerző: Molnár Szabolcs
Lapszám: 2016 március

Egy múlt év végi koncerten elhangzó új kompozíciójával kapcsolatban a zeneszerző, Sári József úgy fogalmazott, hogy „az utóbbi időben született darabjaimnak nem véletlenül adtam tágabb értelemben vett irodalmi címeket, mint Novellette, Fabel, Narration stb. Ezzel akartam jelezni, hogy egyszerű, lejegyzett történetekről van szó. Előadásuk is ennek megfelelően szélsőségektől mentes, egyszerű". A 80 éves komponista tiszteletére adott januári hangverseny többszörösen igazolta a fenti sorokat: a műcímek (a vonósnégyesre írt Narration, a szóló csellóra szerzett Konfabulation vagy az Apolog feliratú ensemble-darab) a zenei anyag felépítésének epikus természetére utaltak, és még a megzenésített költemények szövegében (Két dal Heinrich Heine verseire; Két dal Georg Trakl verseire) is fel lehetett fedezni valamiféle bölcselő, elbeszélő jelleget. Más műveiben (Fantasie, Quadriga) is kvázi-fejezetek egymásutánjából kialakított lineáris szerkezetekkel találkozhattunk, s olykor-olykor az elkalandozásra mindig kész mesélő (aki természetesen sok mindenben hasonlít Sári Józsefre) arc­éle is megvillant ezekben a kompozíciókban. Maga a formátum (a tartam illetve a lépték) is inkább elbeszélésre, semmint lírai reflexiókra utalt: Sári József hosszú utakat bejáró, tágas kompozíciókkal lepte meg BMC közönségét. Az előadók pedig - tudatosan vagy öntudatlanul - megfogadták e művek ideális megszólaltatására vonatkozó szerzői intést, „szélsőségektől mentes, egyszerű", ugyanakkor elmélyült, átélt és bensőséges produkciókat hallhattunk. A 2009 és 2015 között keletkezett darabok ősbemutatóként csendültek fel (a Két dal Georg Trakl verseire című tételpárból korábban csak az egyik, a Strém Kálmán emlékére írt Verfall hangzott el).

Sári József az utóbbi években különösen termékenynek bizonyult, s olyan, általa hosszú évtizedek óta nem kultivált műfajokban is alkotott, mint a dal. A Két dalban (2009) feldolgozott versek Georg Trakl költői pályájának különböző szakaszaiban keletkeztek. Sári a későbben írt vers (Helian) kezdetét helyezte a párdarab élére, a „hiányzó folytatást" pedig a korai, Pusztulás (Verfall) című versre bízta. (A Helianöt nagyobb egységéből Sári az első részt dolgozta fel.) A két szöveg között a szikár kijelentő mondatok kopogása, valamint egy jellegzetes szókép teremtett szoros kapcsolatot. Előbbiben az őszt (Herbst) a„józan tisztaság" (nüchterne Klarheit) jellemezte, utóbbiban pedig a tisztaság egészen különleges minősége magában az ősziességben (herbst­lich klaren) jelent meg. A változatos karakterű zongoraközjátékokkal Sári az önmagukba záródó versmondatokat a maguk izoláltságában mutatta meg, minden egyes szövegsorhoz zenei kommentárokat, illetve bevezetéseket illesztett. Feltűnően izgatott, mozgékony és illékony zongoraanyag készítette elő az első dal „ősz"sorát, az énekszólamban pedig érzéki melizma emelte ki a Klarheit kifejezést. Dallamrímnek tűnt a második dal már-már szentimentálisan melodikus melizmája a „herbstlich klaren" szókapcsolatnál. Az élesebb őszi fényben Sári zenéje láttató erővel jelenítette meg a szélben dideregve hajladozó kék őszirózsákat, az elfogyó zene pedig óhatatlanul ideidézte a Helian nem megzenésített utolsó szakaszát, melyben „Helian lelke rózsaszínű tükörben nézi magát, hó és lepra pereg le az arcán", köröskörül a halál relikviái, az elmúláson töprengő emberre pedig Isten „kék szemhéja borul". A két verset a zenedramaturgia révén Sári törésmentesen eggyé kovácsolta.

Sári József - Felvégi Andrea felvétele

Hasonló eljárással - két, különböző időben írt verset társítva össze - alakította ki a két Heine-dal szövegtestét. A Fromme Warnung (Kegyes intelem, 1851) és a Fragen (Kérdések, 1827) „természetesen" fordított sorrendben követték egymást, ami ezúttal azért is volt feltűnő, mert az első dal (Fromme Warnung) valóban választ kínált a második dal kérdéseire. „Mondjátok meg: mi az ember? Honnan jött? Hova megy majd?" - kérdezi a morajló tengertől a versben megszólaló ifjú. A válaszban aztán egy olyan túlvilág jelent meg, melynek küszöbén a fáradt vándor leveszi szűk cipőjét, odabent nyugalom várja, „puha papucsok s gyönyörű muzsika". Sári zenéje egyszerre szólt komolyan és kajánul, retorikusan és hunyorgó huncutsággal. Fiatalabb énjét megidézve pedig megértő szeretettel énekelt patetikusabb hangon.Szabóki Tünde és Termes Rita (zongora) produkciójukkal a távolságtartás és átéltség egészen különleges atmoszférájú elegyét teremtették meg, a zenei interpretáció pontossága és gondossága példaértékű volt, de úgy is fogalmazhatunk, hogy „szélsőségektől mentes és egyszerű".

Perényi Miklós bő tízperces szólója (Kon­fabulation) az est egyik előadói csúcsteljesítménye volt. A darab címe alapján azt gondolhatnánk, hogy Sári zeneműveinek epikus természetéről e kompozíción keresztül lehetne igazán érzéki áttekintést adni. Az egyes formaszakaszokat a szerző jól érzékelhetően zárt egységekként kezelte (kvázi-fejezetek voltak), melyek mindig új és új informá­ciókat hordoztak; s hadetektálhattunk is e fejezetekben vissza-visszautaló momentumokat, az elbeszéléstechnika jellemzően lineáris volt. Ugyanakkor a kompozíció (és az interpretáció) felszínre segítette a zenei anyagban szunnyadó színpadi potenciált. Ha az egyes szakaszokat felcímkéznénk, akkor a darabot indító akkordikus terület nyitány lehetne, melyet egy - a helyszínt és a szituációt igen részletesen jellemző - jelenet követne. Arákövetkező monológ rafinált képlet, mert a beszélő egyszerre több karaktert is megjelenít, nagyjából úgy, mint Darvas Iván Patrick Süskind monodrámájában (A nagybőgő). A 2014-ben befejezett kompozíció nem is maradt hatástalan, a közönség hálásan fogadta.

Ugyancsak a 2014-es esztendő termése a vonósnégyesre (Laskay Zsuzsanna - hegedű; Várai Bálint - hegedű; Ludmány Dénes - brácsa; Kántor Balázs - cselló) írt Narration. A tételkezdet hasonló allúzióból táplálkozott, mint Konfabulation, ám itt természetesen nem „függöny" követte, az élénkebb tempójú folytatás a nyitógesztusokból sarjadt ki, és erre a gyökérzetre a megfelelő pontokon a zenei anyag vissza is utalt (refrén). A belső tükröződések gazdagsága sokféle klasszikus formaelv együttes jelenlétét sejtette, formán kívüli, narratív elemnek egyedül a sugallatos befejezést éreztem. A kvartett egységes hangzásra törekedett, érzésem szerint egyes formarészek több játékosságot is lehetővé tettek volna.

A hangszerelés szempontjából az est legkülönlegesebb alkotása a hegedűszólóra és öt fafúvósra írt Apolog volt, szintén 2014-ből. Nagyszerűnek hallottam az elő­adásban közreműködő együttest: Homoki Gábor hegedűn, Rákóczy Anna fuvolán, Kiss Katalin oboán, Horia Dumitrache klarinéton, Mohai Bálint és Magyar Melinda fagotton játszott. Az Apolog cím utalhat valamilyen elbeszélésre, történetre, esetleg tanmesére (a németes műveltségű Sárinál ez szinte bizonyos), de apológiára, azaz védőbeszédre is. Ahogy a szólóhegedű egységbe rendezte, majd maga mellé állította a fúvósokat (rendkívül üdítő, mikor adarab első felében a fúvósok „harmonikává válnak"), később önmaga ellen hangolta, majd újra „meggyőzte" a hangszeres csoportot, legvégül pedig alulmaradt - ki ne gondolna e leír­ás alapján Szókratész földi életének magasztos jelenetére? (Sári verziójában a végén mindenki - vádlók és vádlott - egyformán bánatos.)

Bársony Péter (mélyhegedű) előadásában szólalt meg a Fantasie (2013), mely ezúttal a Konfabulation párdarabjának tetszett. A sok szerkezeti analógia mellett még tematikus (vagy inkább hangrendszeri) hasonlóságokra is fel lehetett figyelni. Az előadásmód tekintetében viszont Bársony más utat választott, mint Perényi. Intenzívebb gesztikulációval, a töredezettség érzetének kockázatával, nagyobb szabadsággal (fantázia), pillanatnyi impulzusokat szóhoz juttatva, egy erős drámai akcentust a legvégére tartogatva játszott. Méltán aratott sikert.

A koncert a legfrissebb darabbal, a 2015-ben befejezett Quadrigával (két trombitára és két harsonára) ért véget. A négyesfogat - Siket István, Nagy Antal Endre
(trombita) valamint Sztán Attila és Stürzen­baum Róbert (harsona) - magabiztosan vette az akadályokat, a homofon szakaszokban szépen gömbölyített, egyszerre fényes és puha hangzásokkal örvendeztette meg a 80 éves mester történeteit feszülten figyelő hallgatóságot. Január 21. - Budapest Music Center, Koncertterem. Rendező: BMC }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.