Devich Sándor, az írástudó muzsikus emlékére

Szerző: Batta András
Lapszám: 2016 március

 

Devich Sándor - Felvégi Andrea felvétele

 

Mintha a felvilágosodás korának generációjából, a francia enciklopédisták közül lépett volna elő. Szellemükben született újjá, vagy egyszerűen valahogy itt maradt a 18. század tudós muzsikusai közül? Be akarta keríteni a világot szűkebb és tágabb értelemben egyaránt, és ismereteit, élményeit pontosan, szépen kívánta rögzíteni - hangokban is, szavakban is. Ezért tartott rendet maga körül, precízen jegyezve életének, művészi pályájának valamennyi eseményét, ezért fektette írásba, hogy mit és hogyan játszott, tanított. A hegedű mellett a toll embere is volt. Leopold Mozart késői kollégája: az írástudó hegedűs...

Sokszor voltunk együtt egy-egy bizottságban a Zeneakadémián, hallgattunk fiatalokat és idősebbeket. Nem tudom, hogyan történt, de vele pillanatokon belül a köznapi élménytől elrugaszkodva nagy, jelentős dolgokról lehetett beszélgetni. Hallottunk - mondjuk - egy gyenge hegedűst, akire nem vesztegette a szót, hanem elkezdett a Bach-interpretációról, és aztán magáról Bachról beszélni. Így haladtunk a szellem ösvényén egy képzeletbeli spirál útján egyre feljebb, és a végén azon kaptuk magunkat, hogy elérzékenyülünk. Vele lehetett megrendítő dolgokról beszélgetni. Ez jellemezhette tanítását is, amiről egyik kiváló egykori növendéke, Takács-Nagy Gábor írt szeretettel és empátiával tíz évvel ezelőtt a Muzsika hasábjain: A Tanár úr sziporkázóan humoros megjegyzései mind több és több „vitaminnal" tápláltak, mind több és több árnyalattal segítettek közelebb a darab megértéséhez. Nem volt egyetlen hang, egyetlen dallamgesztus sem, melyet üresen, passzívan hagyott volna. Arra igyekezett rávezetni bennünket, hogy apartitúra egyetlen hangját se kezeljük „múzeumi tárgyként". Itt minden mozdul - vagy énekel, beszél, táncol. Mozart operaszínpadán éreztük magunkat: nem is egy vonósnégyes tagjaiként, inkább egy színpadi történet szereplőiként, akik folytonosan változó érzelmek hatása alatt kommunikálnak egymással. Megvalósult, amire Hegedűiskolájában Leopold Mozart ösztönöz: „játsszunk mindent úgy, hogy magunk ismegrendüljünk tőle". Ide kívánkozik története a nagy színésszel, Pécsi Sándorral, akit gyerekként látogatott meg otthonában, hogy segítsen neki felkészülni egy iskolai szavalóversenyre. Pécsi kevesellte azelőadás kifejezésének erejét, ezért maga olvasott fel egy József Attila verset, olyan intenzitással, hogy maga is elérzékenyült. Ez az epizód, amely sok-sok évtized múlva is felizzott, annak bizonyítéka, hogy Devich Sándor 18. századi muzsikusalkatába nagy adag romantika is vegyült.

Nekem két élet jutott. 25 fantasztikus év a kvartettel, és a Jóistentől kaptam még egyszer 25 évet tanítani, ami a legnagyobb élvezet - foglalta össze egy késői interjúban a 80. születésnapja körül (Bokor Gabriellának, a Zeneakadémia Baráti Körének lapjában, a Legatóban). A kvartettről mindenki tudja, hogy az kezdetben a Komlós majd Bartók Vonósnégyes, amelynek Devich Sándor alapító tagja volt. Ez az együttes, amely Weinernél és Mihály Andrásnál csiszolódott vonósnégyessé, hatalmas pályát futott be, nemcsak sok ezernyi hangversenyével a glóbusz körül, hanem művészi értelemben is, hiszen ilyen hosszú ideig ennyire kevés tagcserével kamaraegyüttes szinte példa nélkül áll a zenetörténetben. Ami a gyakorlatra vetítve azt jelenti, hogy többször is újraolvasták a kvartettrepertoárt. Ez lett Devich Sándor későbbi tanári tevékenységének egyik kiapadhatatlan forrása.

Mindene volt a 18. században, az „ő" századában létrejött vonósnégyes-műfaj, amelyről könyvet is írt (Mi a vonósnégyes? - el nem halványodó tapasztalattal és bölcsességgel - mindenkinek ajánlható!). Milyen erős, sorsfordító elhatározás kellett ahhoz, hogy a sikerek csúcsán, Kossuth-díjjal kitüntetve, kilépett az együttesből, és egykori alma materében, a Zeneakadémián kezdett új fejezetet, amely jelentős tanári megbecsültséghez, a helyettes rektor pozíciójához s végül a professor emeritus cím elnyeréséhez vezette! Ez az életformaváltás tette lehetővé, hogy írásszenvedélyének egyre intenzívebben hódoljon. Kevés olyan vérbeli, gyakorlati muzsikus létezett, aki ilyen nagy és jelentős írott életművet hagyott hátra, mint ő. Könyvek, tanulmányok zenéről, interpretációról, zenepedagógiáról, olykor az ismeretterjesztés hevületével, olykor elemzőn, egyenesen a tudomány felé fordulva. Nyitott volt mindenre, ami zene és művészet, de különösen az interpretációval kapcsolatos kérdésekre. Emlékszem, egyike volt az első, régi iskolán nevelkedett magyar muzsikusoknak, akik már a hetvenes években a forradalminak számító, más értelemben „régi" zene előadói praxisa felé fordultak, azt kutatva, mi benne az általános érvényű, éshogyan lehet a friss szemléletet, igényt meghonosítani a fiatalokban. Részben ezzel függenek össze kottakiadásai is: segíteni akarta a fiatalokat a hangok útvesztőiben való eligazodáshoz. Egyébként nemcsak akotta helyes olvasása terén. Növendékei szerették, szükségét érezték a vele való munkának, és ő - a Zeneakadémia legszebb hagyományának szellemében - nem tagadta meg tőlük szellemét, erejét, idejét. Sok esetben még pénzét sem.

Az utóbbi időkben már láttam, hogy az idő súlya ránehezedik. Sokszor az volt az érzésem, hogy bolyong, és ő, aki mindig világosan látta az utat, nem talál már ki a labirintusból. Végül tragikusan kerültük el egymást: Frankl Péter ünnepelte éppen 80. születésnapját baráti körben, persze Sándor is a meghívottak között volt. Neki korábban kellett elmennie, én később érkeztem. Azon az estén esett el az utcán, törte össze csontját, és ebből már nem tudott teljesen felépülni. Ha egy fél órával korábban megyek, még megszoríthattam volna a kezét és talán elcsattant volna egy rá jellemző vicc poénja. De most már csak ez anekrológ maradt...

Tisztelt Tanár Úr! Kedves Sándor! Remélem, Odaát is a Hozzád méltó barátsággal fogadnak. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.