Esték a CAFe-ban

Szerző: Molnár Szabolcs
Lapszám: 2015 december

Gyanús töredékek

20-21. századi művekből kevert üdítő zenei koktélt Lukács Miklós (cimbalom) és a Vajda Gergely vezényletével játszó THReNSeMBle. Két Stravinsky-mű mellett Eötvös Péter (da capo - mit Fragmenten aus W. A. Mozarts Fragmenten) és Fekete Kovács Kornél (Elements) darabjai szólaltak meg, mintaszerűen gondos, szép előadásban. A program Igor Stravinsky Nyolc hangszeres miniatűrjével indult, apompás kamarajáték és az érzékenyen beállított hangszerelési színek önfeledt este ígéretét hordozták. Nem is kellett csalódnunk. A Lukács Miklós közreműködésével felhangzó Ragtime 11 hangszerrefaramuci bájjal, szellemesen frivol módon, groteszk grimaszokkal és könnyed virtuozitással szólalt meg. A két mű alaptermészete a lehető legközvetlenebb módon tárult fel, könnyedén követtük a szerző észjárását, „vettük a lapot". Egy sajátos zenei nyelvjárás fordulatait sajátítottuk el, és úgy tűnt, hogy Eötvös Péter 2013-2014-ben írt kompozíciójában nagyon hasonló nyelvet beszél. Eötvös - miként Stravinsky - elidegenít, játszik, szabadon asszociál, ezúttal Mozart-töredékekkel. Mozart már korábban is feltűnt az eötvösi magánmitológiában, bő két évtizede írt vonósnégyesében (Korrespondenz)Leopold és Wolfgang leveleiből állított össze egy sorvezetőként funkcionáló librettót, melyet a kvartett transzformált hangzó pantomimmá. „A kiinduló dallamok - olvashatjuk az új darab partitúrájának ajánlójában - Mozart vázlatfüzeteiből származnak, töredékek, téma-ötletek, melyek jelentős részéből nem lett (vagy nem a felvázolt alakban lett) befejezett kompozíció". Eötvös darabja megkomponáltan töredezett szerkezetű. A kilenc egység (a kilenc fragmentum) megszakítás nélkül követi egymást, maguk a fragmentumok egy-egy Mozart töredékre hivatkoznak, többnyire kvázi-témaként, ritkábban a zenei szövetbe rejtve. A kölcsöntémák igen változatos műfajú darabokból származnak, van köztük egyházzenei és színházi kompozíció, tánc és fúga, s talán nem lenne felesleges egyszer végiggondolni, hogy miért épp ezeket a töredékeket, és miért épp ebben a sorrendben dolgozta fel a zeneszerző.

Úgy vettem észre, hogy a fel- illetve bedolgozott idegen zenei anyagban nem az volt az érdekes, hogy Mozart írta, hiszen annyira köznyelviek, formula- és figuraszerűek voltak, hogy akár származhattak volna mástól is. Eötvös ráadásul olyan zenei kontextusba állította a kölcsön-fragmentumokat, hogy a legritkább esetben tűntek idézetnek, gyakran volt olyan érzésem, hogy a hangkombinációk egyszer csak - afféle „aha-élményt" nyújtva - hasonlatossá váltak valami ismerthez vagy ismertnek vélthez. A partitúrát tanulmányozva magam másfajta zenei eseménysort képzeltem el, a leírás ugyanis más: a mozarti anyagok azaktuálisan kezdődő formaszakasz felütései. Eljátszva viszont az idézet funkciója más, a megelőző zenei folyamat konklúziójaként tűnik fel, s e konklúzió teszi lehetővé a továbbfejlesztést. Az első idézet például egy D-dúr Kyrie-kezdemény, de ha jól értem, akkor ez az idézet nem más, mint maga a D-dúr akkord, sajátos dinamikai és ritmikus pulzációval. Ez az akkord a cimbalom kadenciális formuláinak háttere, aritmikus pulzáció pedig diminuált formában (rövidebb ritmusegységekben haladva) a cimbalomszólam akcentusaiban tükröződik vissza. A hangsúlyviszonyokban pedig Eötvös a darab címzettjének, anépzenében, jazzben és kortárs zenében is járatos Lukács Miklósnak a portréját „skicceli" fel. Úgy is fogalmazhatunk, hogy Eötvös a dedikációs szándékot összekapcsolta egy Mozart-idézettel, azaz aMozart-idézet - mint lehetőség - az adott szakasz komponálásának utolsó fázisához tartozik. Gyanítom, hogy hasonló eredményre jutnánk a többi idézet-pillanat kontextusának vizsgálatakor is.

Ha egy koncerten a hallgatóban a felhangzó zenemű mélyebb rétegével kapcsolatos gyanúk merülnek fel, biztos lehet benne, hogy a mű átvilágított formájával áll szemben. Lukács Miklós, Vajda Gergely és aTHReNSeMBle mindent megtett, hogy a da capo magyarországi bemutatója ne csak egy kipipálandó koncerttermi esemény legyen.

Örömzene, bigband-koncertek hangulatát idéző kiállások és felszabadult szólók - big band nélkül. Fekete Kovács Kornél sokféle karaktert, kompozíciós technikát felvonultató, élvezetes darabjában (Elements) a gyanakvó hallgató még Richard Strauss (ráadásul pont a Salome) hatását is felfedezhette. Október 17. - BMC. Rendező: CAFe Budapest és BMC }

Mese és szuperhalmaz

Nem szokványos felépítésű koncerten lépett fel Bogányi Gergely, Bogányi Bence, valamint a Münchener Kammerorchester. Az est első felében két versenymű, Mozart C-dúr zongoraversenye (K. 467) ésBella Máté Laniakea című fagottversenye hangzott el, utóbbi ősbemutatóként. A második részben Bartók Béla Divertimentója és Tristan Murail Kegyetlen mesék (Contes Cruels, 2007) című darabja, melyben két elektromos gitár is fontos szerepet játszott. A „klasszikus" repertoárhoz tartozó darabok alkalmat kínáltak a zenekari erők és a karmesteri potenciál (Thierry Fischer) felmérésére. A Mozart-mű szolid képességekről tudósított, a Divertimento pedig kifejezetten csalódást keltő volt. A Bartók-darab előadásakor feltűnt, hogy mennyire hiányzik ebből az együttesből a megbízható tisztes közép, egyes pultoknál nagyszerű kezdeményezésekre lehetett felfigyelni, másoknál egészen gyámoltalan produkciókra. Ritkán hallani ennyire kiegyenlítetlen összetételű kamarazenekart.

A zongoraversenyben a figyelem Bogá­nyira és a Bogányi Gergely irányításával fejlesztett zongorára összpontosult. A hangszer és a szólista összecsiszoltan, nagy egyetértésben muzsikált, a zongoraművész probléma és ellenállás nélkül tudta érvényesíteni zenei elképzeléseit a zongorán. Egységes dinamika, egységes hangszín, egységes lecsengés - karcmentes, érinthetetlen, távoli szépség. Szívesen meghallgatnék ezen a hangszeren egy problémás darabot, akár a problémás Mozarttól is.

Tristan Murail nagyobb együttesre írt műve (sok muzsikus kizárólag ebben a darabban lépett pódiumra) a 19. századi francia író, Villiers de l'Isle-Adam novellagyűjteményére utal. Egyik elbeszélése A régi zene titka címet viseli. A bizarr történet egy kínai muzsikusról szól, aki egy sok gyakorlást igénylő, speciális harangjátékon játszik. Egy alkalommal felkérik, hogy játssza el egy fiatal szerző új darabjának szólóit, mely a csend különböző fokozataiból áll... Szegény zenész a koncert végeztével a nyílt színen kel ki a darab ellen, és heves gesztusok közepette - a bőrt átszakítva - belezuhan a nagydobba.

E történet programszerűen is megjelenik a Murail-darabban, az előadásban viszont szinte észrevehetetlen maradt. A kompozícióban más mesékre ugyan nem lehet ennyire direkt módon ráismerni, de a „Hol volt, hol nem volt" formulák visszatérései révén a meselánc jellegzetes dramaturgiájára igen - még ebben az elnagyolt előadásban is. Sajnos a mű ahhoz túl hosszú, hogy elnagyolt formában ismerkedjünk meg vele. A hangolás és a hangosítás tekintetében a két elektromos gitár beállítása is hiányérzetet keltett.

A koncert mégsem volt feledhető, s erről Bella Máté gondoskodott. A színpadon két, azonos hangszerelésű együttes (vonóskvintett és fagott) foglalt helyet, középen a harmadik fagottos, a szólista. Adarabban Bella két korábbi művének koncepcióját szintetizálta. 2014-ben hallhattuk először Hypnos című művét, melyben a zene térbeli differenciálásának lehetőségeivel, illetve a fagott-ensemble (a bemutatón a Corridor Quartet játszott) különleges hangzásával kísérletezett, messze sikeresebben az átlagos kísérletezőknél. Egy másik művében (Sounds of Generation Y), melyet néhány hónapja aRádiózenekar mutatott be, Bella az amerikai minimalizmus technikáit, a tonális zenébem és melodikus formálásban rejlő potenciált integrálta saját zenei nyelvébe. A Laniakea egy minden pillanatában átélhető, kevés, de igen karakteres elemből építkező, fantáziadús és fantáziát élénkítő kompozíció. A koncerten plasztikusan érvényesült a két hangszercsoport közötti kapcsolat (Bella fáziseltolódásokat használt, de nem Steve Reich korai műveinek analógiájára), és az egyes csoportok belső gesztus-polifóniája is világosan rajzolódott ki.

Bogányi Bence játszotta a nem könnyű, ugyanakkor tetszetős és hatásos centrum-anyagot, a mű szólisztikus rétegei közül a legjelentősebbet, előadása minden szempontból korrelált e jelentőséggel. ALaniakea sajátosan értelmezi át a versenymű műfaját, olyan ensemble-darab ez, melyben a tizenharmadik szólam (a szólófagott) minden mozzanatában jelentőségteljessé válik, szerepe a zenei folyamat fenntartásában kulcsfontosságú.

Bogányi Bence - Felvégi Andrea felvétele/Cafe Budapest

A darab címe - Laniakea - hawaii eredetű szó, melynek jelentése: mérhetetlen égbolt („lani": ég, égbolt; „akea": óriási méretű, mérhetetlen, hatalmas). „Ezzel a névvel látták el - magyarázza Bella Máté - a2014-ben felfedezett szuperhalmazt is, melynek átmérője mintegy 520 millió fényév és megközelítőleg 100 000 galaxis alkotja. A szuperhalmazok az univerzum (eddig felismert) legnagyobb struktúrái, melyeket galaxisok csoportjai alkotnak. A Tejútrendszer a Laniakea szuperhalmaz része, annak egyik oldalágán helyezkedik el". Én mindezt a negyedik sorból hallgattam és néztem végig - mérhetetlenül megilletődve. Október 18. - Zeneakadémia, Rendező: CAFe Budapest }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.