Angyali oskola

Konferencia Dobszay László emlékére

Szerző: Vikárius László
Lapszám: 2013 április

 

Dobszay László - Felvégi Andrea felvétele

Nem nélkülözi a merészséget, aki egy szellemi vezető - szellemi „atya" - ünneplésekor, bármi legyen is a közvetlen ok, Hamlet atyjának szellemét idézi meg. A szellem, kinek szavát csak fia érti, a parancsoló küldetéstudat megtestesítőjeként jelenik meg a drámában. Pedig őt idézte meg Dobszay László lassan három évtizede, 1986-ban Pásztón Rajeczky Benjamin 85. születésnapján tartott köszöntőjében („Spiritus latine locuntur" vagyis „A szellemek latinul beszélnek"), mint erre Mizsei Zoltán meghatottan és meghatóan emlékeztetett. Dobszay tanár úr akkor szellemesen - és játékosan - állított párhuzamba egy népzenei gyűjtés során felbukkant elképzelést Shakespeare Vilmos („Stratford-upon-Avon-i adatközlő") drámájának egy sorával. Egy mohácsi betlehemes játék szövege szerint az égi jelenés (a leírás alapján kétségkívül angyal) „deákul", vagyis latinul szólt, s ezért nem értették; a Hamlet-beli Marcellus hasonlóképpen tételezi fel, hogy a szellem megértéséhez tudósnak (scholar), vagyis latinul tudónak kell lenni. E huszonhét évvel ezelőtti születésnapi remeklés fölidézése azonban csak kiindulópont - inspiráció - egy új, izgalmas vállalkozáshoz, annak vizsgálatához, vajon létezett-e „angyali zene" a középkor és a reneszánsz komponistái számára, megragadhatók-e kompozíciós részletek olyan egyedi sajátosságai, melyekben angyalokról esik szó („Angelorum laus - az angyalok énekének nyomai a gregoriánban és a reneszánsz motettákban").

A zenész szakma legfontosabb - „legbensőségesebb" - eseményeinek újabban gyakran otthont adó FUGA (Magyar Építészeti Központ) a 2011-ben elhunyt Dobszay László február 2-i születésnapján a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszaka által szervezett konferenciának volt helyszíne, melynek ideillően Aquinói Szent Tamásra hivatkozó címe „pulchritudo est splendor veritatis" (a szépség az igazság fölragyogása) volt. A félnapos összejövetel két szervezője, Merczel György és Mizsei Zoltán tartalmas, sokoldalú programot állított össze az eseményre, melynek házigazdai feladatait mindvégig Rajk Judit látta el, családias hangulatot teremtve. Szigorú tudományosság, friss primer kutatási eredmények és a zenész-, egyházzenész-, sőt közösség- és közönségnevelés napi (és ünnepnapi) kérdései egyaránt helyet kaptak, s joggal, hiszen tudomány és gyakorlat egyaránt fontos volt e közösség ott megidézett szellemi vezérének.

A tudományos kutatást rendkívül gazdagon adatolt előadásával mindenekelőtt Kovács Andrea képviselte, aki a magyarországi Szent Ilona-kultusz vizsgálata nyomán érthetővé tette, miként válhatott Szent Helén, Nagy Konstantin anyja, liturgiájában egyfajta „magyar királynővé". Szoliva Gábriel OFM eddig ismeretlen „lelete", Oláh Miklós 16. századi esztergomi érsek hangjelzett pszaltériuma a müncheni Bayerische Staatsbibliothekban található, hiánypótló új forrás, mely kiegészíti e könyvtípusunk eddig ismert kevés és zeneileg hiányos forrásait, mindenekelőtt a Budai pszaltériumot. Ugyancsak a szorosabban véve tudományos kutatás körébe tartozott Csomó Orsolya és Czakó Dóra kottapéldákkal illusztrált közös beszámolója a zágrábi rítus traktusairól, valamint Kelemen Áron OSB a 15-16. század fordulóján élt Tolnai Máté bencés főapát breviáriumának énekes officiumaira vonatkozó, ugyancsak új forrást föltáró vizsgá­latai.

Határterületen mozgott két további előadó. Enyedi Pál lebilincselő előadása a szűkebb szakterületéhez tartozó pusztaszabolcsi helyreállított barokk orgonának a zenész szakmától igen távol álló sajátságát, a hátfalát díszítő, valószínűleg töredékesen fönnmaradt táblaképeit mutatta be („Orgona csendélettel"). Meggyőzően hívta fel a figyelmet a szemgyönyörködtető csendélet minden apró részletének vélhető szimbolikus értelmezésére, melyben a memento mori dominál, s ez által összeegyeztethetőnek tűnik az előadó szerint eleve templomba szánt hangszer környezetével. Még messzebbre vezetett Soós Sándor a zsoltárokban felbukkanó négy összetartozó szimbolikus állat (91/90. zsoltár: áspiskígyó, baziliszkusz, oroszlán és sárkány) és az égtájak kínai szimbólumai (sárkány, madár, tigris és kígyóval ábrázolt teknős) közötti lehetséges párhuzamról szóló, magát a szimbolikus gondolkodásmódot is értékelő, gondolatébresztő fejtegetése.

A zeneelmélethez kalauzolt Soós András előadása („Kísérlet egy strukturális összhangzat-jelölés kialakítására"), mely a tizenkétfokúságnál alkalmazható egyszerű jelölésmódot javasol az akkordstruktúrák azonosítására, mely első hallásra rokonnak tűnt az amerikai elemző irodalomban elterjedt, elsősorban Milton Babbitt és Allen Forte nevéhez kapcsolódó pitch class set theoryval. Ott ugyanis hasonlóképpen egységnek véve a félhang távolságot, a hangzatban vagy hangkészletben (set) szereplő hangokat (pitch class) a hangközszerkezet alapján kódolják. Nem véletlen, hogy az előadás kiindulópontjául éppen amerikai szerző műve, Tom Johnson Akkordjegyzéke (Chord Catalog, 1985) szolgálhatott.

Az egyházi közösségi élet zenei gyakorlatát szolgáló munkák, kiadványok, vagy „egyszerűen" misszió körébe tartozott az előadások talán legnépesebb csoportja. Kocsis Csaba rokonszenves szerénységgel egy „melléklet mellékletét" ismertette, Dobszay László és Németh István A magyar népének népzenei felvételeken címmel megjelent kiadványához készített, s a Premontrei Szent Norbert Gimnázium kiadványsorozatában (Scholaria Praemontratensia) helyet kapott szöveglejegyzések (népének szöveggyűjtemény) közreadását. A népének felvételek eredeti kiadványa már maga is mellékletnek készült Dobszay László, Szendrei Janka és Rajeczky Benjamin XVII-XVIII. századi dallamaink a népi emlékezetben című alapvető tudományos munkájához. Balogh Péter Piusz OPraem a népzsolozsma fontosságára és az ennek legkülönfélébb előadási lehetőségeit rögzítő, szemléltető s tanító DVD-kiadványra, valamint ehhez kapcsolódó további fontos publikációkra hívta fel a figyelmet. Egyszemélyi missziót ismertetett a kórust alapító Marosz Diána az Éneklő Egyház szlovák nyelvű gyakorlatának zsolnai megteremtéséért folytatott eredményes küzdelmeiről szóló lelkes beszámolója. Végül a gyakorlathoz szólt Dobszay Ágnes nagyívű és mindvégig nemesen objektív áttekintése édesapja pedagógiai írásairól, tanítói hivatástudatáról és mindenekelőtt nevelési eszményéről, melyben középponti szerepet kapott a Magyarországot egykor Európához kapcsoló középkori egyházi iskola mintája és lehetséges mai felélesztése.

Az a fontos műhely, mely a gregorián ének megszólaltatására eredetileg alkalmilag alakult, hogy majd évtizedekre meghatározó hazai centruma legyen a régi és új zene kísérleteinek, s melynek történetét Merczel György előadása tekintette át („40 év - 57 lemez - 33 külföldi koncertút: egy kórus története 10 percben"), szintén sokat valósított meg a nevelési eszményből. Mint a szemtanú szenvedélyességével megfogalmazott édeskeserű visszaemlékezésében el is hangzott, alapítója - nyilván a kutatásban és az előadásban mindvégig hűséges társa, Szendrei Janka jóváhagyásával - utolsó lemezfelvételük végén a 40 évig működött Schola Hungaricát föloszlatta. A kórus - ez a legnemesebb értelemben vett énekes „iskola" - e név alatt, vezetői közreműködésével már nem folytathatja muzsikus és embernevelő tevékenységét. Az ülésszak azonban, melyről a Mizsei Zoltán vezette tanszaki kórus jóvoltából az élő zene sem hiányzott, mintha azt éreztette volna, hogy igenis megmaradt egy szellemi közösség, egy schola spiritualis, vagy akár Schola Angelica. Él a szellemi hagyaték, s belőle sokan merítenek most is, akik sokfelé és sok területen igaz küldetéstudattal munkálkodnak.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.