Mozart - kérdõjeltõl felkiáltójelig

Szerző: László Ferenc
Lapszám: 1997 augusztus

Egy 1994-es CD címlapján - az üzleti tisztesség jegyében - kérdõjelet tettek a zeneszerzõ neve után. "Mozart?" - ezen azt kellett értenie a tisztelt vevõnek, hogy a felvételen elõször elhangzó zenemûvek szerzõsége nem egyértelmûen bizonyos. A kísérõfüzetbõl kiderült, hogy a mûsor forrásait illetõen a Consortium Classicum kamaraegyüttes vezetõje, Dieter Klöcker freiburgi professzor érvei erõsen eltérnek a Köchel-jegyzék legutóbbi kiadásának álláspontjától. Szerinte a K. Anh. C 17.05 jelzetû Divertimento-kezdet és a K. Anh. B 370/a jelzetû tételek együttesen alkotnak egy divertimentót, amely teljes egészében a Mozarté lehet. (Emlékeztetõül: a Köchel B függelékben kétes szerzõségû, Mozartnak tulajdonított mûvek adatai állnak.) Második mûként olyan Szextett hangzik el a lemezen, amely még a Köchel-jegyzék függelékeiben sincs benne, de egy XII Partie del Sig. Mozart et Vent címû olmützi kéziratban maradt fenn, tehát nem zárható ki, hogy Mozart írta, s valóban, Klöcker professzor talál is benne bõven Mozartra valló jegyeket.

Az elsõ CD-t 1995-ben második követte, amelynek címlapján már így áll a zeneszerzõ neve: "?Mozart!" Értelmezésünk szerint ez azt jelenti: ha kérdéses is, hogy Mozart-mûvek-e ezek, a lemez válasza erre a kérdésre a felkiáltójellel nyomatékosított igen! A mûsornyitó Esz-dúr oktettet ismét a függelékekben különbözõ helyekre került részletekbõl állította össze az együttes mûvészeti vezetõje. Bonyolultabb a következõ darab forráshelyzete. Az Unser dummer Pöbel meint… kezdetû témára írott fúvósvariációk (nem az ugyanarra a témára szerzett zongoraváltozatok fúvós letétje!) egy prágai kéziratban Mozart nevén maradtak fönn. Mivel a mûvet egy brünni és egy budapesti forrás Jiří (Georg) Druschetzkynek tulajdonítja, Mozart szerzõsége erõsen megkérdõjelezendõ. De mégis, kérdi Klöcker professzor, véletlen az, hogy annyi Druschetzky-darab terjedt akkoriban Mozart neve alatt? Eltekinthetünk attól a körülményitõl, hogy ezekért az átkeresztelésekért esetenként maga Anton Stadler, Mozart klarinétmûvész kebelbarátja, mûveinek lelkes és hozzá értõ apostola vádolható? A lemezmûsort záró Parthia nem más, mint a Linzi szimfónia (C-dúr, K. 425) átirata fúvósoktettre. Valószínûsíthetõ, hogy Johann Nepomuk Humm munkája, aki Mozart tanítványa volt, majd Esterházy-karnagy lett. A Mozart-Hummel mû azonban nemcsak zenei anyagában, hanem felrakásában is mozartinak mondható.

1996-ban megjelent a "?Mozart!" sorozat harmadik darabja is. Az Esterházy-udvar kottatárában megõriztek egy Sinfonie von Mozart feliratú fúvósoktettet, amelynek elsõ tétele a közismert Esz-dúr szimfónia elsõ tételének hozzáértõ kézzel kivitelezett átirata. A következõ tételek mintáit nem sikerült Mozartnál azonosítani. De Pleyelnél és a kor cseh kismestereinél - Mašeknél, Wendtnél, Druschetzkynél - sem, akik bizonyos stílusjegyekbõl következtetve talán írhatták volna õket!

A következõ mû zenei anyaga ismerõs, ahhoz a Divertimento-sorozathoz tartozik, amelyet a hangversenytermi gyakorlatban legtöbbször két klarinét és fagott triója szokott játszani (K. 439/b), és amely a zongorapedagógiai irodalomból ismert, apokrif "bécsi szonatinák" forrása. A Simrock zenemûkiadónál 1813-ban megjelent, feltehetõleg prágai forráson alapuló változat, amelyet Klöckerék a lemezen megszólaltatnak, nagybõgõvel bõvített fúvósszextett. A mûsorzáró Esz-dúr szerenád 1830 körülire datálható másolata, amelynek forrása egyelõre ismeretlen, a brünni Ágoston-rendiek kolostorában maradt fenn Mozart nevén. Igaz, Regensburgban más néven maradt fenn...

"Eredetik vagy hamisítványok" ezek a Mozart-fúvószenék? Klöcker professzor csak azért veti fel ezt a szónokias kérdést, hogy a választ a zenekutatásra és a jövõre bízza. Tudja õ, hogy a hanglemezek kísérõszövege mint publikációféleség, nem alkalmas ilyen horderejû tudományos döntések megindoklására és kihirdetésére.

Ámde megjegyezzük: a zenehallgató szempontjából ez a kérdés nem igazán jelentõs. Érdekel, persze hogy meghallgatjuk majd, hogy milyen végkövetkeztetésekre vezet esetenként a zenefilológiai kutatás. De nemcsak a filológiai hitel valódi. Van egy merõben más természetû, nem kevésbé jelentõs zenetörténeti hitel is. Azt a zenemûvet vagy mû-változatot, amelyet Mozart kora és a közvetlen utókor, az õ zenemûvész munkatársai és tanítványai legjobb tudásuk szerint neki tulajdonítottak, az övéként játszottak, hallgattak és másoltak, nekünk is a Mozart-œuvre szövegösszefüggésében mint a zenetörténetileg hiteles Mozart-összkép természetes járulékát kell birtokba vennünk. Hozzá tartozik, mint a Holdhoz az udvara vagy a virághoz az illat.

A Consortium Classicum új Mozart-sorozata (amely folytatódik!) az apokrifok bizonyos csoportjával kapcsolatban nézeteink felülvizsgálatára kötelez. "Zweifelhafte und unterschobene Werke" - áll a Köchel-jegyzékben a C függelék élén. A két jelzõ közül az elsõ jelentése "kétes", a második, amely értelemszerûen "tévesen neki tulajdonított"-nak fordítható, a szótár szerint olyanokat jelent, hogy "valami közé becsempészett" vagy "valakire ráfogott" dolog - csupa negatívum! Klöcker professzor és zenésztársai azon iparkodnak, hogy ezeket a kétes szerzõségû mûveket az esztétikai gyanússág körébõl a zenetörténeti és mûvészi értékek körébe emeljék át. Bölcs az a zenehallgató, aki a filológiai kételkedés feladatát a zenekutatókra bízza, s maga elõítéletektõl mentes szívvel merül el a Consortium Classicum muzsikálásának szépségében. Nincs a három lemez mûsorának egyetlen pillanata sem, amely méltatlan volna Mozart nevéhez!

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.