Hangverseny

Szerző: Csengery Kristóf
Lapszám: 1997 augusztus

Akad historikus régizene-együttes, mellyel a budapesti hangversenyközönségnek eddig nem sok szerencséje volt, ilyen Harnoncourt mûhelye, a bécsi Concentus Musicus, mely mindössze egyszer szerepelt a Zeneakadémián (az a hangverseny is közel két évtizede, 1979 májusában zajlott). A Napkirály, XIV. Lajos - Jean-Baptiste Lully által vezetett - udvari együttesének nevét viselõ LA PETITE BANDE viszont 1991-es magyarországi bemutatkozása óta az idei nyáron immár ötödször járt nálunk. A negyedszázada mûködõ, s ma is alapítóinak egyike, a hegedûmûvész-karmester SIGISWALD KUIJKEN irányításával dolgozó zenekar még mintha arra is ügyelt volna az elmúlt esztendõk során, hogy mûfaji és stiláris szempontból is mindig más és más oldalát mutassa a magyar érdeklõdõnek: hallottunk tõlük miseprodukciót, egy évre rá emlékezetes koncertszerû operaelõadás (Cosi fan tutte) fûzõdött nevükhöz, eljátszották már Budapesten a hat Brandenburgi versenyt, és egy ízben a francia barokk zene szelleme elõtt is tisztelegtek.

Mostani mûsoruk visszakanyarodott Johann Sebastian Bach mûvészetéhez: váltakozva kínált világi és egyházi zenét, a concerto és a szólókantáta mûfaját képviselõ kompozíciók között válogatva. Mielõtt magukról az elõadásokról esnék szó, a kritikus, aki mindig krónikás is, úgy érzi, érdemes rögzítenie egy elsõ olvasatra talán külsõdlegesnek tetszõ tényt, mely mögött azonban nyilvánvalóan mélyebb összefüggések is meghúzódnak, s mely a nemzetközi zeneélet tendenciáit is tükrözi. Senki számára nem újdonság a távol-keleti (japán?) muzsikusok jelenléte Európa és Amerika nagy zenekaraiban, operaszínpadain, karmesteri pulpitusain. A historikus elõadógyakorlat iránti érdeklõdésük sem mai keletû. Az az arány azonban, melyet a jelenlévõ, tekintetét a La Petite Bande tagjain végigfuttatva ez alkalommal regisztrálhatott, mindenképp mellbevágó (vagy épp mulattató): a belgiumi székhelyû együttes majd' minden második kottapultja mögött Akatsuk, Terakadók, Suzukik ültek. Persze a nemzetköziség mindig is jótékony, erjesztõ funkciójú kísérõjelensége volt a korhû régizene-játéknak, s a mûsorlapon a japán tagokén kívül is számos nem németalföldi nevet olvashattunk.

Noha a koncert vokális és hangszeres fejezete nem különült el egymástól élesen, hiszen az elsõ részben a Widerstehe doch der Sünde címû kantáta (BWV 54) a c-moll oboahegedû kettõsverseny (BWV 1060) és a 6. Brandenburgi verseny (BWV 1051) közé ékelõdött, a kétféle kompozíciótípus elõadásai által nyújtott élmény ereje, hõfoka ezúttal mégis gyökeresen különbözött egymástól. A két tisztán hangszeres produkció kivitelezését köznapi fogalmazással , "csak" nagyon jónak nevezném - értelmezésbeli újdonságot vagy épp kivételes ihletettségû mozzanatokat e két mûsorszám nem tartalmazott. A kettõsverseny nyitó Allegrójában a mozgalmasság, a zenekar könnyed és levegõs hangzása, a hegedûszólót megformáló Kuijken és érzékeny hangú oboás partnere, MARCEL PONSEELE impulzív játéka teremtett atmoszférát; az Adagióban megkapóan érvényesült a kíséret jellegzetes lépegetõ karaktere, s hatásos ellentétként bontakozott ki a tagolt, kimért basszus felett hegedû és oboa egymásba fonódó kantilénájának folyamatossága; végül a finálé elõadásának zamatát a sok hangsúlyos rövid hang adta. A 6. Brandenburgi versenyt hallgatva döntõnek éreztem a kamarazenei felfogást: Sigiswald Kuijken és muzsikustársai a lehetõ legtakarékosabb létszámmal, egy szólam-egy hangszer összeállításban adták elõ a kompozíciót. Ennek persze elsõsorban a hangzás terén észlelhetõk messzemenõ következményei, hiszen így a hegedûszólam nélküli, mély textúra mentesül mindennemû tömöttségtõl, könnyûvé és fokozottan áttetszõvé válik, a szólamok rajza plasztikusan követhetõ. Lehetõséget teremt azonban e létszám egy, a zenei magatartás tekintetében is a concertáló kamarazene elvét és gyakorlatát érvényesítõ muzsikálásra - e lehetõséget Kuijken és a La Petite Bande tagjai maradéktalanul kiaknázták. A hangszerek valóban kommunikáltak, ösztönözték egymást, és fokozták egymás lendületét.

Ismétlem: e két szép és élvezetes elõadást (legalábbis a magam értékskáláján) nem sorolnám a koncert legjelesebb produkciói közé. Az az élmény, melyet a két kantátában (a már említett BWV 54-es darabon kívül szerepelt még a mûsoron a 170-es jegyzékszámú Vergnügte Ruh, beliebte Seelenlust) és a második részt bevezetõ. 200-as számú kantátatöredékben {Bekennen will ich seinen Namen) ANDREAS SCHOLL éneke nyújtott, minden mást túlszárnyalt ezen az estén. A kiváló fiatal férfialt nem elõször járt Budapesten: 1994 decemberében a genti Collegium Vocale és a Freiburgi Barokk Zenekar Philippe Herreweghe vezényelte Karácsonyi oratórium-produkciójában lépett fel Agnes Mellon, Howard Crook és Peter Koy társaságában. Akkori szereplésérõl is megbecsüléssel számolhattam be, hangjának kristályos csengését, elõadásmódjának gazdag kifejezõerejét és választékos ízlését dicsérve. Más azonban egyedül, szólókantátákban pódiumra lépni: a figyelem koncentráltabban irányul egyetlen teljesítményre, s a mûvészi kitárulkozás lehetõsége is jóval nagyobb, kiváltképp az olyan tanúságtevõ hevületû mûvekben, mint az ezúttal kiválasztott három. Andreas Scholl hangja könnyû és mozgékony, de abszolút tartalmas; salaktalan és tiszta fényû, de sosem hûvös, mindig az emberi érzelmek melegségétõl fûtött. Énektechnikája hangszeres virtuozitású: egyformán képes a hosszú, szélesen kifeszített dallamok megformálására és az aprólékos, feszes mozgású, figuratív ritmika pontos megjelenítésére. Éppen itt, a vokális virtuozitás mozzanatához érve ragadható meg Scholl igazi mûvészi bravúrja: az effajta mutatósán precíz, sportos tökéletességû énektechnika ugyanis könnyen csábíthat hideg fölényre, az érzelmi kifejezéstõl elvonatkoztatott teljesítmény fitogtatására - Andreas Scholl altszólóira azonban e kísértés leghalványabb árnyéka sem vetült. Ellenkezõleg: elõadásának legvonzóbb alkotóeleme éppen az a sugárzó odaadás, a kantátaszövegek tartalmával való feltétlen érzelmi (sõt: lelki) azonosulás volt, mely a kivitelezés tökéletességét a ritka emberi minõség szuggesztív jelenlétével tetézi, a valóban egyes szám elsõ személyû megnyilatkozás kivételes élményét nyújtva. (Július 1.- Zeneakadémia. Rendezõ: Nemzeti Filharmónia)

PróbapillanatPróbapillanatSigiswald Kuijken a próbánSigiswald Kuijken a próbánAndreas Scholl Felvégi Andrea felvételeiAndreas Scholl Felvégi Andrea felvételei

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.