Ifjú hangok – Simándy nyomdokán, Szeged jegyében

Simándy József Énekverseny

Szerző: Márok Tamás
Lapszám: 2011 június
 

Szeged az énekes versenyek városává  válik. (Az itt élő kritikus pedig e  vetélkedők szakértőjévé.) A város két nagy vetélkedésnek is otthont ad, ám ezeknek merőben eltérő a hagyományuk és a céljuk. Az Armel Operaverseny idén lép harmadik évébe. Itt az énekeseket egy-egy teljes operaszerepben mérik össze. A tamáskodók mondják is: méltánytalan a dolog, hiszen hogy is lehetne összemérni a Traviata Violettáját mondjuk egy kortárs Tutino-darab hősével? A klaszszikus szerepversenyeken ugyanazt a szólamot énekli mindenki. Ez sportszerűbb, bár tizedszer meghallgatva még a legpompásabb áriára is rá lehet unni. Egyébként Szegeden ilyen is volt, a '90-es évek elején rendezték Gregor József vezetésével A varázsfuvola szólamaira. Nem volt túl sok jelentkező, a színvonal is ingadozott. Aki Sarastrót nyerte, páréves szólókarrier után ma a Szegedi Nemzeti Színház kórusában énekel. Az akkori legjobb Pamina tanít, egyik növendéke a mostani versenyen szépen teljesített. Az Éj királynőjét viszont akkor egy bizonyos Miklósa Erika nyerte...

Mi adja egy énekverseny rangját? Az érdeklődők száma, vagy például a zsűri. Ha jónevű énekmesterek, egykori csillagok ülnek benne, s tán még jobb, ha színházigazgatók, karmesterek, impresszáriók. A legfontosabb azonban, hogy kik nyertek korábban. A vetélkedőre, amelynek győztesei karriert csinálnak, mindenki szívesen jelentkezik. Az előző években győztesek között találjuk Wierdl Esztert, Rálik Szilviát, Pasztircsák Polinát, Cseh Antalt, Rácz Ritát, valamint Brickner Szabolcsot és Bretz Gábort.

A Simándy Énekverseny előzménye az 1992-es Szegedi Ősz, amelynek zsűrielnöki tisztét Simándy József töltötte be. 1998-ban, immár a művész halála után újította föl a hagyományt a Zeneművészeti Főiskola. Az akkori énektanszék-vezető, Sinkó György, majd később utódja, Temesi Mária volt a fő szervező, s azóta kétévente rendezik meg a versenyt, 2008 óta nemzetközi mezőnnyel.

Idén 170-en jelentkeztek, közülük 119 fiatalt válogattak be az április 27. és 30. között lezajlott döntőbe. Szlovákiából, Romániából, Szerbiából is érkeztek versenyzők, de akadt osztrák, olasz, izraeli és kínai jelentkező is. A zsűri elnöke ismétMarton Éva volt, ám a nemzetköziség jegyében helyet kapott benne Mariana Nicolesco román énekes-tanár, Christian Carlstedt, a müncheni Bajor Állami Operaház menedzsere és a neves osztrák impresszárió, Erich Seitter is. Mellettük Kerek Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának dékánja, Temesi Mária, az ének tanszék vezetője, Csengery Adrienne operaénekes-tanár, Győriványi-Ráth György, a Magyar Állami Operaház megbízott főzeneigazgatója és Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója bíráskodtak.

A verseny különlegessége, hogy három kategóriában, külön vetélkednek a középfokú oktatásban részt vevők, a főiskolások, illetve az egyetemisták és ifjú művészek. A kötelező szám Caccini Amarillije (Simándy József egykori kedvence) vagy egy magyar szerző dala volt, mellé egy-egy barokk, klasszikus és romantikus áriát vagy dalt, és egy modern művet kellett választani. Három nap alatt jó 300 énekszám, ami mind a közönségnek, mind a zsűrinek komoly megterhelést jelent. Érdemes volna alacsonyabb résztvevői létszámot megállapítani.

Mintegy 40 énekest sikerült meghallgatnom. A „civil" közönségből kevesen ültek be, de néhány elszánt operabaráttal találkoztunk, és a versenyzők, tanáraik és kísérőik sem hiányoztak a Kar Fricsay Ferencről elnevezett nagyterméből. Fontos, hogy a növendékek egymást is meghallgassák. Az első kategória eredményeinek kifüggesztése után fültanúja voltam a második helyezett örömének, aki a bronzérmest dicsérte.

-Hallottam őt az ajtón keresztül, és nem is igaz, hogy megelőztem! -hitetlenkedett.

-Rendben, de a zsűri bentről hallotta, és úgy döntött, hogy te voltál a jobb! -nyugtatta a barátnője.

Az átlagos színvonal az előző évekhez  képest jó volt. Alig akadt kirívóan gyenge, képzetlen versenyző. Az egyik ilyen lányt hallgatva -amint bejezte dalát -az egész publikum zsűristül krákogásba kezdett: a rossz énektechnikát hallgatva bereked a hallgatóság is. De vannak az énekes tehetség megítélésének megfoghatatlan vonásai is: a szép színű, nagy vivőerejű hangon, az alkalmas technikán, a tiszta intonáción túl ilyen például a csend. Az a csend, amely egy szuggesztív produkció után marad. A jelentéktelenség biztos mutatója, ha az utolsó hang után a publikum nyomban fészkelődni kezd, sustorog, a folyosóra indul. Ellenben a művészi erő csalhatatlan jele, ha a közönség csöndben és nyugton marad, s beletelik pár másodpercbe, mire viszszatér ebbe a világba abból, ahová a dalnok ragadta el.

Egy szoprán Donna Elvira belépő áriáját énekelte Mozart Don Giovannijából. A szóló közepén egyszer csak halk hang szólalt meg a zsűri felől: „Signorina, signorina!" Csak a közel ülők hallhatták, hogy Erich Seitter dúdolta a címszereplő hiányzó szólamát. Tudom, javíthatatlan formabontó vagyok, de az efféle életszerű megnyilvánulások mindig levesznek a lábamról. Milyen jó lenne, ha a vetélkedő módot adna a versenyzőknek efféle apró, alkalmi együttműködésekre!

A verseny jellegéből adódóan egyes énekesek visszatérnek. A Szegeden tanuló Kiss András 2008-ban 2. díjat nyert az I. kategóriában, idén 3. helyezést a II. kategóriában. Tartalmas basszbaritonnal rendelkezik, de legalább ilyen fontos az az autoritás, amellyel áriáit-dalait előadta. Keveseknél tapasztaltam az énekesi-operai tálentum legértékesebb vonását: azt, hogy egy-egy számról önálló véleménye van, s azt nagy erővel és látható élvezettel közli velünk. Az általam hallottak közül a II. kategória ezüstérmesénél, a szlovák Gabriela Balgovánál éreztem még ezt. Akár Csajkovszkijt, akár Mozartot adott elő, fölényesen formálta meg a szólamot, plasztikus portrét adott. Bizonyára nem véletlen, hogy három Szlovákiában élő és Győrben tanuló énekesnő is kitűnő, összefogott produkciót nyújtott.

Egy jelentős énekverseny kialakulásának még egy feltétele van: a hihető hagyomány. Simándy József, az egyik legnagyobb magyar énekes pályáját Szegeden kezdte, számtalanszor énekelt a Dóm téren, a verseny elődjének zsűrielnöke volt. Ráadásul sikereit kemény munkának köszönhette, mindig nagyon szigorú volt önmagával -ez rendben volna. Fricsay Ferenc, a terem névadója is évekig ebben a városban működött karmesterként, mellesleg később ő hívta Simándyt Münchenbe vendégszerepelni. Itt van aztán a jónevű szegedi énekiskola, ahonnan többek között Tokody Ilona, Temesi Mária, Komlósi Ildikó, Miklósa Erika, Frankó Tünde vagy Bátori Éva indult. No és itt a Szegedi Nemzeti Színház Vaszy Viktor, Oberfrank Géza, Gregor József s a „kortárs" Pál Tamás örökségével, az a színház, amely bízvást adhat otthont a verseny díjkiosztó gálájának, mert megtelik a nézőtér. Aztán a Duna Televízió és a Bartók Rádió, amelyek közvetítik az eseményt. No és itt van a verseny immár 13 éves hagyománya, kialakult rendszere és a maga fölfedezettjei.

Más dolog nem is maradt hátra: ahogy eddig, kétévente, ugyanezen a színvonalon megrendezni.

Márok Tamás

Borsos Edit

Szemere Zita

Foki Dániel

Gabriela Balgova

Veréb Simon felvételei