Elfogult köszöntő

Nádori Péter 70 éves

Szerző: Székely András
Lapszám: 2011 május
 

Nádori Péter - Felvégi Andrea felvétele

 

Kedves Péter!

Csak azért sem engedem, hogy az alkalom menthetetlenül protokolláris jellege elrontsa az örömömet, hogy 70. születésnapod alkalmából köszönthetlek, még akkor sem, ha erre ezúttal nem szűk baráti-családi körben, pohárral a kezünkben kerül sor, hanem nyilvánosan, a Muzsika hasábjain.

Remek alkalom lenne ez -köszöntőm első, elvetett fogalmazványában erre tettem kísérletet -, hogy a magyar kulturális életnek arra a sajátos kivágatára irányítsam a megemlékezés reflektorfényét, amelyik barátságunk eredete és eredménye: azokra a hanglemezekre és zenei produkciókra, amelyek a nyolcvanas években, főleg a Hungaroton Antiqua sorozatban (de távolról sem csak ebben a keretben) megszülettek, és amelyek mi kettőnk szerint okvetlenül, de -tudom - sokan mások, bel- és külföldi barátok, művészek, vásárlók és hallgatók szerint is fontos korszakot jelentenek, és amelyek meggyőződésem szerint (egy ilyen köszöntő szubjektív, de nagyon belülről jövő, és mint ilyen, nagyon őszinte, bár talán a kelleténél egy kicsit öntudatosabb) a magyar zeneélet egyik emlékezetes periódusát alkotják. Talán majd egyszer jut rá erő, akad hozzá akarat, hogy ennek az évtizednyi műhelymunkának a történetét adatszerűen, de az ügyhöz méltó belső szeretettel és az éppen kellő elfogultsággal megírja.

1972-ben kerültél a Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalathoz, ahol eleinte „kiadói osztályvezetőként a hanglemezborítók képi és szöveges információiért" voltál felelős. Nem tudom, hogy hol, kitől tanulva, milyen körülmények között készültél fel erre a feladatra, de a kezed alól kikerült borítókat első perctől kezdve a már-már könyörtelenül magas fokú esztétikai és textuális igényesség és biztos ízlés különböztette meg a korábban bizony -mondjuk finoman -gyakran nagyon esetleges produktumoktól. A Hungaroton ezekben az években kezdett kikapaszkodni a megalakulásának körülményei által menthetetlenül behatárolt műszaki és kereskedelmi provincializmusból, és próbált az akkor már néhány éve a vállalatot vezető, kiváló gazdasági és diplomáciai érzékű, fantáziagazdag Bors Jenő irányítása alatt lassan felkapaszkodni a megcélzott európai színvonalra. Egyszerre folyt a küzdelem a felvételtechnika korszerűsítéséért (miközben egy valódi, stúdió rangú felvételi helyszín sohasem állt sem a művészek, sem a technikai munkatársak rendelkezésére), a sokszorosítás saját kézbe kerüléséért (korábban a hanglemezgyártás púp volt a nehézipari Kábelgyár hátán) és a repertoár alakításának magasabb politikai szempontok által megszabott kötelező személyi és tárgyi feltételeitől való megszabadulás érdekében. A vállalat profiljának kialakításáért folyó nehéz napi harcok történetét sem fogja már valószínűleg soha senki sem megírni tudni, hiszen az irattári anyagok alighanem éppúgy az idők martalékává válnak, mint az élő tanúk.

De a nyolcvanas évek kezdetére mégiscsak sikerült a Hungaroton nevet az akkori hanglemezpiacon jegyzett márkává emelni. Saját présüzem, az igen korán bevezetett digitális felvételtechnika és egy sok találékonysággal meghatározott repertoárépítés emelte messze az akkori szocialista viszonyok fölé, a kádári rendszer hírnevét meghaladó színvonalra a cég mind komoly-, mind könnyűzenei produktumait. Máról visszapillantva persze könnyű mosolyogni a kor erőfeszítésein, de az eladott példányszámok jogos alapot adtak az önbizalomra.

És ennek a periódusnak országos gazdaságpolitikája adott alapot a művészi munka, a régizenei hangfelvételek felvirágzásához is. A már emlegetett kádári gazdaságpolitika fontos irányvonala lett a nyolcvanas években az elv, hogy „termeljetek dollárt, kerül, amennyibe kerül". Így lehetett az éppen megszülető magyar régizene-játszás a gazdaságpolitika segítőjévé, illetve a gazdaságpolitika a barokk muzsiká- lás korábban nem remélt támogatójává.

Te, akinek akkoriban, már főszerkesztőként, többé-kevésbé a komolyzenei felvételek repertoárépítésének feladata is a kezében volt, megláttad az éppen kibontakozóban levő hazai régihangszeres-régizenés próbálkozásokban a lehetőséget, amellyel a hazai közönségen túl a nemzetközi piac érdeklődését is fel lehet kelteni egy kis ország viszonylag kis hanglemezcégének termése iránt. A magyar előadók sorából a bőkezűen támogatott műhelymunka révén létrehozható volt egy olyan hangzó corpus, amely, itt-ott megtámogatva az early music egy-egy világrangú reprezentánsával -nem okvetlenül világhírű nevekkel -,képes volt kilépni rangos, színvonalas, szélesebb hallgatói kör érdeklődését is felkeltő, és főleg szerethető produkcióval az úgynevezett „világpiac" rivaldájának fényébe.

Partner voltál, és partnerré tetted a céget is abban, hogy segítettél a nem mindig igazságos feledésből előásott műveket újjászületni a repertoárban, és minden erőddel támogattad azt az igyekezetet, hogy ezek az újjászületni akaró művek ne a stúdió steril körülményei között, hanem hangversenyek érzelmileg telített, élő légkörében váljanak ismét hangzó valósággá, élő zenévé.

Köszöntőm önkéntelenül is féloldalasra sikeredett: igazságtalanul előtérbe tolakodnak benne a közös munkánkkal született produkciók, így némileg árnyékban maradt, hogy hosszú évek során kezed alatt komolyzenei és népzenei lemezek tömege született meg, hogy hanglemezeik révén segítségeddel magyar művészek és együttesek jelesei indultak el a világkarrier útján, s az is, hogy 1990 után a Quintana, később a gyakran váltakozó nevű világmárkák színeiben mindmáig a hanglemez-kereskedelemben folytatod utóvédharcaidat a nemes és értékes zene érdekében -vagyis: hogy életed hét évtizedéből vagy négyet a lemezekkel töltöttél el.

Nem tudok itt sem műveket, sem közreműködőket egyenként felemlegetni. Ha az egyiket megnevezem, okvetlenül meg kell idézzem a másikat is, és menthetetlenül névsorolvasássá válnék ez a már amúgy is hosszúra nyúlt köszöntő. Az együttműködésben összenőtt műhely komplex, élő organizmussá érett az évtizednyi munkában, amelyet csak a fenekestől felforduló világ változása hallgattatott el. És hát bizony annak a világnak, amelyik ilyen furcsa, hozzá nem illő, sokunk, sokak számára kedves és szép hajtásokat is hozott, valahogyan mégis meg kellett változnia. Nagy szó: ilyen a történelem.

Mégiscsak „visszatekintés" lett ebből a születésnapi köszöntőnek szánt írásból, de hát tőlem telhetően röviden fel kellett idéznem a menthetetlenül újra és újra előbukkanó emlékeket, hogy hogyan lett „munkaviszonyunk"-ból egy soha nem deklarált, ám jelentős barátság. De talán Te is így vagy ezekkel az időkkel: ezek az évek túl sokat jelentettek nekünk ahhoz, hogy csak úgy egyszerűen megfeledkezzünk róluk, és szó nélkül beletörődjünk abba, hogy az események új és új hullámai s az általuk felszínre vetett tajték nyomtalanul befedjék a talán csak néhányunk -vagy talán mégis sokunk -számára feledhetetlen időket, zenéket, eseményeket.

Ezek után hát mit is kívánjak neked erre a kerek évfordulóra és a rákövetkező, számunkra még kiszabott évekre? Elsősorban is életedet szünet nélkül körülvevő sok zenét, közöttük szép és sikeres felvételeket a ma is napról napra születő, aktuális legkedvesebb „gyereked", a Bartók Új Sorozat lemezein. Gazdag úti élményeket, jó scrabble- és tarokkpartikat, barátságos mackókat, hűséges macskákat, örömet a gyerekekben és unokákban, szerető barátokat, és mindehhez és mindenekfelett testi erőt és a lehető legjobb egészséget

ad multos annos:

Andris