Rejtvény – vagy rejtély?

Göncz Zoltán: Bach testamentuma

Szerző: Sári József
Lapszám: 2009 október

  

 

Az emberiség ismeretanyagának gyarapodása az esetek nagy többségében már létező törvények, törvényszerűségek, illetve összefüggések felfedezésén, megtalálásán alapul. Nyelvünk egyértelműen kifejezi, miről is van szó.

Még a teremtéshez, alkotáshoz közelállónak tűnő vívmányok is bizonyos példák vizsgálatainak, utánzásának köszönhetik létrejöttüket. Gondoljunk csak a repülésre: az elemek ellenállásának legyőzésén dolgozva kérdéseivel a mérnök még ma is a madarakhoz fordul. Talán a művészet az egyetlen terület, ahol az ember a legközelebb kerül az alkotáshoz. Nem véletlenül beszélünk alkotóművészetről.

De mitévők legyünk akkor, ha egy zenemű folyamata egyszer csak megszakad? Bár első pillanatban elfogadjuk, hogy befejezetlen tételről van szó, a közelebbi vizsgálódás gyanút ébreszt bennünk, hogy itt valami titok lappang. Természetesen Bach: Die Kunst der Fuge című alkotásának 14. Contrapunctusáról, illetve Göncz Zoltán bátor, okos és lenyűgöző könyvéről, a Bach Testamentumáról beszélek. Először is ez eredetileg nem a mű utolsó Contrapunctusa, tehát szó sincs arról, hogy éppen akkor halt volna meg a szerző, amikor neve, BACH, a tételben megjelenik. Továbbá, ha valaki igazán ismeri Bachot, nehezen tudja elképzelni róla, hogy egy művet ok nélkül, csak úgy befejezetlenül hagy. De még sokkal egyértelműbb példáknál sem okvetlenül a legkézenfekvőbb gondolat igaz. Vegyük például Puccini Turandotját. A befejezést valószínűleg zeneszerzői krízis akadályozta meg. Ismeretes, hogy halála előtt körülbelül fél évvel a zeneszerző hallotta Schoenberg Pierrot lunaire-jét, sőt Schoenbergtől előzőleg még a partitúrát is megkapta. Bár a mű szinte sokkolta, valamit megérthetett vagy megérezhetett abból, hogy a kor zenéje talán másképp hangzik, vagy más irányba vezet... Számunkra ennek természetesen semmi jelentősége sincs.

Hadd térjek vissza ahhoz a gondolathoz, hogy „ha valaki igazán ismeri Bachot". Göncz Zoltán könyve azok számára is bőven tartogat magasrendű meglepetéseket, akik Bachot közelebbről ismerni vélik. Valóban -mindazok, akik a legnagyobbként aposztrofálják, szeretik, tisztelik: ismerik-e őt igazán? Ehhez ugyanis több kell, mint lehunyt szemmel, élvezettel hallgatni a műveit.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kor nemcsak a hangok bizonyos elrendezését követelte meg a zeneszerzőtől, hanem szinte tudományos tájékozottságot is. Bach sokoldalúan művelt volt. A kor tanulmányi anyaga ugyanis a hét szabad művészet oktatásán alapult. (Trivium: grammatika, retorika, dialektika + quadrivium: aritmetika, geometria, zene, asztronómia.)

A tanultak valamilyen módon természetesen a művekben is lecsapódtak; a formában, az arányokban és különböző egyéb összefüggésekben mindenképpen. Ezek a szempontok már korábban is nyomon követhetők. Dufay például a firenzei dóm felszentelésére írt motettájában a dóm épületszer- kezeti arányait szerepelteti. Biber műveiben ugyancsak szerepet játszanak számszimbolikai meggondolások. Mindez Bachnál igen nagy hangsúlyt kap. Rajta kívül alig találunk olyan zeneszerzőt, aki számrejtvények által ennyire gyakran alkalmazott volna műveiben „zenén kívüli" elemeket.

Néhány példa: a Máté-passióban Jézus megnyilatkozásai alatt a basszushangok száma 365. (Ich bin bei euch alle Tage = veletek vagyok az év minden napján.) A g‑moll hegedű-szólószonáta 4. (Presto) tételében a hangok mint betűk számértéke = 6221, amely azonos a Kyrie és a Gloria teljes szövegének számértékével.

Bach műveinek elemzése szemantikai szempontból is igen tanulságos.

Hadd említsek most csak egyetlen példát: az „Ach Gott und Herr" korál („Ich elender Mensch, BWV 48) 2. ütemében rögtön történik valami különös: a 3. akkordra b-mollt várunk! Előtte ugyanis a basszusban Esz-Desz-C hallható, ami a b-moll irányt célozza meg. Igaz, hogy a 2. ütem 2. akkordjának alt hangja fisz, így szemünk a g-moll folytatást tartja logikusnak. Fülünk azonban fisz helyett geszt hall, ezért a 3. negyedre b-moll-t vár. A szövegben „Straf und Pein" (büntetés és kín) szerepel, amely további magyarázatot nem igényel. Még izgalmasabb a 6. ütem. Bach itt hirtelen B-dúrból Asz-dúrba modulál. A szöveg az 5. ütemtől: „so fahr hier fort, und schone dort" (folytasd itt, és kímélj ott!). A folytatás egyszerűen döbbenetes:
3 domináns kvintszext akkord következik egymás után! A szöveg: „und lass mich hier wohl büssen." (Engedj itt bűnhődni.) A „büssen" (bűnhődni) szó 3 ütemnyi, melizmákkal teli, szomorúságot, szorongást, fájdalmat, feszültséget sugárzó kiszélesedést mutat. Bach műveiben további példák sokasága található.

Göncz Zoltán -néha talán szokatlan és távolinak tűnő -fejtegetései tehát nagyon is indokoltak. Egyébként a könyv elemzését, méltatását szándékosan igyekszem kerülni. Egyrészt nem akarom az olvasót se jobbra se balra terelni, mindössze a legmelegebben ajánlom, hogy olvassa el. Feltétlenül megéri, igazi értékről van szó. A magam részéről lényegében a kötet kapcsán támadt gondolataimat szeretném megosztani az érdeklődőkkel. Célom viszont - nem tagadom - az, hogy minél többek kíváncsiságát fölkeltsem a könyv iránt. Elsősorban a tudós Bach lényét kívánom előtérbe helyezni. Göncz Zoltán is ezt teszi. Zeneiségéről, előadói képességéről úgyis könyvtárnyi anyag született.

Ismeretes, hogy Bach és zeneszerző társai a „Fundamentum Matematicum"-ban és a „Magia Consoni et Dissoni"-ban jól kiismerték magukat. Ez utóbbi nem más, mint a természeti erők zenében való leképezésének tudománya. Ehhez társult még a retorikában és a teológiában való jártasság. Mindez felvételi feltétel volt a „Zenei Tudományok Szövetségébe", amely Bachot 1747 júniusában tagjai közé választotta. Vezetője a kiválóan képzett, nagy tekintélyű Lorenz Christoph Mizler volt. Erre az alkalomra írta Bach a 14 rejtvénykánont. (Épp 14-et!) Ez a munka annyira fontos volt számára, hogy az Elias Gottlob Haussmann által készített ismert Bach-portrén is ennek egy részletét tartja a kezében. (A kánonok a Goldberg-variációk első 8 basszushangjára készültek.) Tudomásunk van arról is, hogy Bach megvárta, hogy a belépők sorrendjében a 14-es számot kapja. Bár a 14-es, 41-es, 158-as, valamint egyéb számszimbolikai adatok feltűnően gyakran fordulnak elő nála, sokan mégis mosolyognak, ha ez a kérdés szóba kerül. Ami Bach számára ennyire fontos volt, az a lényéhez tartozik, ignorálni hiba volna. Az más kérdés, hogy miért tulajdonított ennek a szempontnak ekkora jelentőséget...

Ha arra gondolok, hogy minden igazi műalkotás energiakoncentrátum, akkor kézenfekvő lehet az a gondolat is, hogy az energia tárolásához talán szükséges, hogy az alkotó olyan feladatot tűzzön maga elé, amelynek megoldása részéről fáradságot igényel. A megoldásra fordított energia „benne marad" a műben és elhangzásakor „felszabadul"... Természetesen az is lehetséges, hogy a minden művészben működő -nemes értelemben vett -játékszenvedély ösztönzi az alkotót bizonyos titkoknak a műalkotásban való elrejtésére. Ennek megtalálása, felfedése öröm a működő szellem számára, azonkívül a művel való bensőségesebb kapcsolat kialakításához is hozzásegíthet. Magyarázat lehet még az anyag szeretete, amely a vele való játék formájában nyilatkozik meg.

Most veszem csak észre, hogy -bár végig az lebegett szemem előtt -, a „főtémáról",
a Kunst der Fugéról kevesebb szó esett.

A könyv felépítéséről mindenképp szót kell ejteni, mivel az sem szokványos: négy fejezetre tagozódik, az utolsó, a függelék tartalmazza az 1993-ban publikált teljes rekonstrukciós tanulmányt. Hihetetlen, hogy Göncz Zoltán azelőtt mekkora területet jár be. Foglalkozik kombinatorikai, ontológiai, exegézissel kapcsolatos kérdésekkel. Az első két fejezet nem zárul le teljesen, bevárja a harmadikat, mivel a lezárás, a mű hátterének, szimbólumrendszerének teljes kifejtése itt történik meg.

A könyvhöz tartozik még egy CD-melléklet, a tárgyalt Bach-művek részleteivel és a rekonstruált 14. Contrapunctus felvételével.

Eszembe jut egy filmfelvétel-részlet, amelyen Bruno Monsaingeon beszélget Glenn Goulddal, aki éppen a Wohltemperierts Klavier I. kötetének cisz-moll fúgáját elemzi okosan és szenvedélyesen. A végén Monsaingeon megjegyzi: „Glenn, ezek után nem teheted meg, hogy az egészet el ne játszd." -Gould válasza: „rendben, de vigyázat, remekmű!"

Nem vitás, a Kunst der Fuge szintén abszolút remekmű. Talán ezért is szeretne az ember mindent tudni róla, különösen a 14. Contrapunctus talánya nyugtalanító. Szó volt már róla, hogy a 14-es szám Bachnál különös jelentőségű. Ilyenkor mintha valamivel többről lenne szó, mint egyébként. Aztán még a BACH hangok is megjelennek benne, mintha „aláírná" a tételt a szerző, ezzel jelezve, hogy részéről a látszat ellenére is „be van fejezve" a mű. Bach számos rejtvénykánont írt, lehet, hogy ez az utolsó nagy rejtvény? Az egyetlen, aki a kérdésre egyértelmű és kielégítő választ tudna adni, maga Bach. Ő azonban a magyarázatot magával vitte a sírba...

A következő nagy kérdés: hogyan találhatta meg Göncz Zoltán a mátrixot, melynek alapján stílustörés nélkül be tudta fejezni a Contrapunctust? Szinte biztosra vehetjük, hogy egy ilyen tervezettel Bachnak is rendelkeznie kellett. (Talán valóban a témaexpozícióra bekódolt mátrix az? De mint jelent az utolsó oldalon található utalás? [Und einen andern Grund Plan? = egy másik alaptervet?]) Jóllehet, rá is érvényes, amit Nagy Frigyes egy levélben Voltaire-nek írt: „Ich halte Sie für das grösste Genie, das die Welt hervorgebracht hat. Kurz, Sie wären vollkommen -wären Sie nicht ein Mansch." (Önt tartom a legnagyobb zseninek, aki a világra született. Röviden: Ön tökéletes volna - ha nem volna ember.")

Szeretnék még egy kicsit időzni a mátrixszal kapcsolatos kérdésnél, amelyet az imént feltettem. Szent Ágoston azt mondja, hogy ha az ember egy tárgyat sokáig koncentráltan figyel, „megindulnak" belőle a közlések. Valószínűleg arról van szó, hogy a figyelő közben olyan fogékony állapotba kerülhet, amelyben képessé válik a mindennapokon túli érzékelésre. Leibniz meghatározása hasonló, de talán világosabb: érzékelésünk az erősebb jelekre reagál, értelmezni tudja őket. Vannak azonban gyengébb jelek, amelyek csak fejlettebb vagy gyakorlottabb képességgel értelmezhetők. (Különösen hálás vagyok Göncz Zoltánnak azért, hogy többek között Leibnizre, erre a csodálatos elmére irányította könyvével figyelmemet.) Végezetül, meggyőződésem, hogy ma is létezik kegyelmi állapot, amikor talán álmunkban jut eszünkbe egy súlyos kérdés megoldása.

Kedves Göncz Zoltán! Rád melyik változat érvényes?

SÁRI JÓZSEF