Muzsika 2005. április, 48. évfolyam, 4. szám, 34. oldal
Hollós Máté:
Művek bontakozóban
Kórusművek és keringők Tóth Péter műhelyében
 

- Sokoldalú zeneszerző Tóth Péter - most is egymás közelében rügyeznek kertjében énekkari és hangszeres kompozíciók.

- Két vegyes- és két egynemű kar, valamint két hangszeres mű vár bemutatásra. 2000-ben kezdtem írni Magyar madrigálok című sorozatomat, amelynek minden darabja népi szövegre komponált, madrigálszerkesztésű zene. Ehhez készült most egy lassú és egy gyors tétel. Az előbbi - a Korál - egy kis lépésekben, egyszerűen mozgó dallam érdekes megharmonizálására törekszik, szomorú szerelmes szövegre. Az utóbbi - a Dadogós dal - rímeivel nyomdafestéket nem tűrő szavakra asszociáltató, ám azok helyett szalonképeseket kimondó - ekként "dadogó" - tréfás, gördülékeny zene. Áprilisban mutatja be a budai Várban a debreceni Kölcsey Kórus. Vonzódom a rímes, ritmikus versekhez, de mindinkább úgy éreztem: e felező nyolcasok, tizenkettesek kezdenek bénítani. Amennyi könnyebbséget adnak, legalább annyira gátat is szabnak a formálásban. Nagy Lászlóban találtam meg a differenciáltabb költői alapanyagot. Így írtam meg a Vér alatt alvó jégfolt című versre a Szerelem, jaj, te szerelem vegyeskart, bármiféle felkérés nélkül.

Ennek is van éppen készülő ellentétes párja: Szeged városától megrendelést kaptam a május 21-i egyházzenei fesztiválra, amelyen Kovács Gábor karnagy vezényletével az egyetem énekkara fogja bemutatni Ave maris stellámat. Ez az első nem magyar nyelvű kórusművem. Kíváncsi voltam, tudok-e hozott anyagból megrendelésre dolgozni. Fontos számomra a szó ereje, ezért használok általában magyar szöveget, s többnyire homofon szerkesztést. Akár nyers-, akár műfordítást használtam, gondban voltam, mert nem ugyanazt jelenti számomra a latin szó, mint a magyar, más a csengése, mások az asszociációi. Nehézséget jelentett emellett az is, hogy amatőr dalosoknak kell írnom. Nemcsak az ambitusra kellett vigyáznom, hanem a dallami lépésekre-ugrásokra is.

- Május 4-én tartjátok az Óbudai Társaskörben szokásos évi közös esteteket Kovács Zoltánnal. Ott is hallunk bemutatót?

- Hangszeres darabét. Duo concertantémat két hegedűre komponáltam, de nem a Bartók-duók mintáját követve, hanem barokkos szellemben: tizenhatodokban futkározó, folyamatos felelgetésből álló, versenymű jellegű muzsika. A másik hangszeres újdonság a Budapesti Vonósok számára íródik, Megtalált keringők címen. Vonzódom e tánchoz, persze sokkal inkább Richard, mint Johann Strauss nyomdokain.

- Az elmúlt két évszázadban inkább elfelejtett és utolsó keringőket írtak. Te meg épp megtalálod az idilli valcert? Van, amiben nem hasonlít a "megtalált" keringő az "elfelejtettekre"?

- A kezemben most születő zenék nem sirató visszaemlékezések, hanem - szándékaim szerint - újrafelfedezések. Nem tánczenét írok, de túlnyomórészt 3/4 a metrum. Nem torzítom el, nem vonatkoztatom el az alapanyagtól úgy, ahogy mondjuk Stravinsky.

- A vonószenekari hangszerelés a romantikus vonósszerenádokat idézi elénk. Jó helyen tapogatózom?

- Nagyon is. Az foglalkoztat, hogyan tud hatni egy múltra kacsintó 21. századi darab 19. századi hangszerelésben, egy mai gondolat liszti, csajkovszkijos, Richard Straussos köntösbe bújtatva. Vérbő vonószenekari anyagnak szánom.

- Mit értesz mai gondolat alatt?

- Azt, hogy én találom ki ma. Modernkedési szándék nem munkál bennem. Nem múlt századi vagy még régebbi dallamok meghangszerelésére, hanem eredeti ötletek kibontására, kifejtésére utaltam - ha egyáltalán vannak még eredeti ötleteink...

- Mit tekintesz eredeti ötletnek, s ekként mainak?

- Tizenkilenc éves zeneszerző tanítványom fel szokta vetni a kérdést: milyen zenét kellene írnia? Ilyenkor azt felelem: mindegy, hogy stilárisan milyen irányban keresgél, csak lássam a darabjában azt az egy százalékot, ami ő maga. Ezt az egy százalékot kell megtalálnunk magunkban. Szerintem sem nekünk, szerzőknek, sem a kritikának nem az a dolga, hogy meghatározza, egy mű modern vagy sem. Minden, amit ma élünk, látunk, gondolunk, beleértve a zene elmúlt ötszáz évét, mi vagyunk. Ahogyan te vagy én leírom a hangokat, úgy még más nem írta le, nem úgy gondolt egy C-dúrra, ahogy én - legalábbis remélem -, de ha mégis, akkor is minden műnek megvan a maga keletkezési ideje: másképpen hat egy C-dúr a Kékszakállú idején, másképp ma, s másképp fog mondjuk ötven év múlva.

- Meg tudod jósolni, milyen lesz ötven év múlva a C-dúr hatása?

- Sokkal nagyobb szakadék fog tátongani zenei irányzatok között. Egyfelől terjedni fog a romantikus, dallamos, különösen az érzelmes - egyre híguló - amerikai filmzenés irányzat, amelynek esélye van a közönségsikerre, másfelől egy ezt mindinkább tagadó világban az előzőek ellenpólusaként ismét megjelenhetnek akár a negyedhangok, elektroakusztikus hangzáskísérletek. Periodikusan váltakozik, mikor mi van fönn és lenn a művészetben. A zeneszerzés mesterségét egyre kevesebben fogják művelni. Ma is inkább magának ír az ember, s legfeljebb örül, ha másnak is tetszik. Hibázik, aki negligálja a közönséget, ugyanakkor nem őszinte, aki a közönséghez igazodást vallja, hiszen az egy másfajta iparosmunka.