Muzsika 2003. május, 46. évfolyam, 5. szám, 38. oldal
Katona Márta:
Mi történt a lakomán?
A Nagy Sándor ünnepe Debrecenben
 

Március 18-án, Sándor napján idén nem szakadt meg a tél. Ezzel szemben Debrecenben két nappal később, a március 20-án Sándor tiszteletére rendezett koncerten minden érdeklődő megbizonyosodhatott arról, hogy a zene hatalom, a zene rászolgált a dicsőítésre, hiszen segítségével még a hódító Nagy Sándort is el lehetett bűvölni: a dalnok Timotheus és Szent Cecília muzsikájával mondhatni hipnotikus erővel magához láncolta, kénye-kedve szerint taszította egyik lelkiállapotból a másikba.
A DEBRECENI KODÁLY KÓRUS oratóriumsorozata a "Nevezetes ünnepek" címet viseli. Melyek is ezek a nevezetes ünnepek? A karácsony, a húsvét, Cecília, Pál és természetesen Sándor neve napja - utóbbiról Georg Friedrich Händel Alexander's Feast or the Power of Music (Nagy Sándor ünnepe, avagy a Zene hatalma) című oratóriumával emlékeztek meg. A darabválasztás szerencsésnek bizonyult. Bár a mű tulajdonképpen nélkülözi a drámai cselekményt, mégis lehetőséget ad az affektusok széles skálájának végigjárására. Nagy Sándor a szöveg szerint Perszepolisz meghódítása után fényes ünnepséget rendez, ahol a dalnok, Timotheus a hódításról, a szerelmi hévről, a bacchusi vidámságról, gyászról, szánalomról, gyengédségről, bosszúról, a háború gyötrelmeiről és végül a Szent Harmóniáról szól, s irányítja a hallgatók indulatait.
Händel jó érzékkel sorakoztatja egymás mellé a kortárs operákból jól ismert különböző áriatípusokat, formulákat és motívumokat. Egyedül ezek az elemek felelősek a darabért, nem siet segítségükre sem az izgalmas cselekmény, sem a szöveg, amely számunkra már nem sokat jelent (jóllehet 1736-ban, a bemutató évében a librettó és a költő, John Dryden személye nagyban hozzájárult az oratórium népszerűvé válásához), sem pedig az elbűvölő jelmezek vagy a színpadi masinéria. A kórus hatszólamú himnusza egy a dicsőítéssel, a bosszúária nem más, mint maga a bosszú. S annak ellenére, hogy a szövegben barokkos képekkel egyértelműen körül vannak rajzolva az ábrázolni kívánt affektusok, az előadó kizárólag a zenére támaszkodhat, egyedül ezen keresztül foghatja meg közönségét. Éppen ezért tűnik az interpretáció Händel esetében sokkal meghatározóbbnak, mint más szerzők műveinél. Az előadók pedig, úgy tűnt, örömmel fogadták ezt a nagy kihívást.
A Debreceni Kodály Kórus, az őket kísérő BUDAPESTI VONÓSOK együttese, valamint a szólistagárda és a koncert karmestere, SZABÓ SIPOS MÁTÉ mindent megtett annak érdekében, hogy a zene ábrázoló erejét érvényre juttassa. Változatos dinamika és homogén, de mégis változatos hangzás jellemezte a zenekart és a mintegy negyventagú kórust. A recitativók continuo-kíséretében, bár néhol egy-egy zökkenő megszakította a folyamatot, historikus együttesekhez mérhető színgazdagsággal, hajlékonysággal találkozhatott a hallgató. Rutinosan oldották meg az orgona és csembaló váltakozásának problémáját is. Az előadás feszessége, a pompázatos händeli fény ritmikai megjelenése is hallható célja volt a zenekarnak. Mégis talán itt volt némi hiányérzetem: a feszesség mellett kicsit több hajlékonyságot is elviselt volna az oratórium.
A műsorfüzettel a kezében ülő néző valószínűleg meglepődött, amikor a várt négy énekes szólista helyett csak három, ZÁDORI MÁRIA, CSEREKLYEI ANDREA és KOVÁCS ISTVÁN jelent meg a színpadon. A tenor szólista ugyanis az utolsó pillanatban megbetegedett, lemondta a fellépést. Így az előadáson, annak ellenére, hogy a művet nem elsősorban drámai fordulatai jellemzik, drámai légkör alakult ki. Kifejezetten színpadiasan hatott például, amikor egy eredetileg tenor recitativo első, az események szempontjából nélkülözhetetlen sorait a közönség felé fordulva Szabó Sipos Máté mondta el. Az énekesek kiválóan helytálltak a megváltozott szereposztásban, kiváltképp az alt Csereklyei Andrea, aki bátran és nagy bravúrral magára vállalta kiesett társa szerepét is. Mindhárman színesen és biztosan, az oratórium első felében - talán éppen a váratlan szerepcsere miatt - kicsit visszafogottan énekeltek. Így ha a zene nem is késztetett sírásra, bosszúra és szerelmi vallomásra, mégis felidéződött az, ami Nagy Sándor lakomáján történt. (Debrecen, 2003. március 20. - Bartók Terem. Rendezô: Filharmónia Kelet-Magyarország Kht.)