Muzsika 1998. augusztus, 41. évfolyam, 8. szám, 20. oldal
Péteri Judit:
"A legjobb tanár maga a a hangszer"
Simon Standage Budapesten
 

A világ egyik legismertebb barokkhegedűse, az English Concert egykori koncertmestere, Simon Standage májusban járt először Magyarországon. A Budapesti Régi Zene Fórum nyitókoncertjének szólistájaként lépett fel az Orfeo Kamarazenekar társaságában, s a nagy sikerű hangverseny után kétnapos barokkhegedű-kurzust tartott az óbudai Társaskörben. A beszélgetés a koncert utáni napon készült.

- Hogyan indulta pályája?
- Hatéves koromban kezdtem hegedülni. Később elérkeztem ahhoz a pillanathoz, amikor el kellett döntenem, hogy egyetemre vagy a zeneakadémiára menjek-e. Az előbbit választottam; négy évig voltam a cambridge-i egyetem zenetudományi fakultásának hallgatója. Nagyon jó időszak volt, Cambridge csodálatos város... De aztán mégis úgy gondoltam, hogy nagyobb kihívás, keményebb "versenyfeladat" számomra a hegedülés, és ekkor Hollandiába, a Holland Kamarazenekarhoz szerződtem. Az itt töltött négy év azután ráébresztett arra, hogy ideje lenne rendesen megtanulni hegedülni... Ekkor már ismertem Ivan Galamian könyvét, amely igen nagy hatást gyakorolt rám. Szerencsém volt, kaptam egy posztgraduális képzésre szóló ösztöndíjat (hiszen 25 éves voltam már), és így elmehettem Amerikába Galamianhoz. Két évig jártam hozzá, ez volt az igazi hegedűtanulás... Azután hazatértem Angliába, és előbb a Londoni Szimfonikus Zenekarnak, később az Angol Kamarazenekarnak is tagja lettem. Körülbelül ugyanebben az időben összetalálkoztam régi, Pembroke College-beli iskolatársaimmal, David Munrow-val és Christopher Hogwooddal. Játszottam Munrow együttesében (bár a modern hegedűhöz kicsit korainak tűnt a reneszánsz zene), és közreműködtem egy Purcell-anthem felvételén is.
- Hogyanfordult érdeklődése a barokk hegedű felé?
- Christopher Hogwood ajánlotta, hogy próbáljam ki, és bár örömöm telt a szimfonikus zenekari játékban, az az igazság, hogy mégis inkább kamarazenész vagyok, és közelebb áll hozzám a 17-18. századi zene, mint mondjuk a romantikus hegedűrepertoár. Így hát elkezdtem a régi hangszerrel és a régizenével foglalkozni.
- Mikor történt ez?
- 1972-ben. És 1973-ban Trevor Pinnock vezetésével megalakult az English Concert, amelynek koncertmestere lettem.
- Te jesen felhagyott ekkor a modern hegedűvel?
- Nem, dehogy! Négy évig voltam a Londoni Szimfonikusoknál és az Angol Kamarazenekarnál is, és csak ezután döntöttem úgy, hogy időm nagyobb részét a régi hangszernek szentelem. De még ezután is tíz évig játszottam a City of London Sinfonia elnevezésű modern hangszeres zenekarban.
- Tanulta valaha, valakinél a barokkhegedű játékot?
- 1972-ben vagy '73-ban vettem egy órát Sigiswald Kuijkentől... David Rubio, a híres csembalókészítő szervezett egy kurzust Sigiswaldnak Oxfordban.
- Ezek szerint valójában önmaga tanára volt?
- A legjobb tanár maga a hangszer. Végül is a hegedülés az hegedülés; egyenes vonóval kell játszani a modern, a klasszikus és a barokk hegedűn is, és a játéktechnika tekintetében sok minden közös bennük. Tehát nem mondhatjuk, hogy a barokk hegedű teljesen más hangszer...
- Mi a véleménye arról, hogy Sigiswald Kuijken és növendékei nem szorítják le állukkal a hegedűt, hanem csak a kulcscsontjukra fektetik, mert szerintük ez az autentikus barokk tartás?
- Én magam sosem próbálkoztam ezzel, de sok angol barokk hegedűs igen. Monica Huggett volt az első, aki elsajátította ezt a technikát, de később visszatért a ma szokásos hangszertartáshoz, és sokan mások is visszatértek.
- Valóban olyan nagy a jelentősége ennek?
- Sigiswald szerint igen. De én nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez volt a korban a hegedűjáték egyetlen lehetséges módja. Egy késő 17. századi forrásban, Johann Jacob Prinner osztrák elméletíró Musikalischer Schlissl című könyvében például az áll: úgy kell tartani a hegedűt, hogy ha a játékos elveszi a bal kezét a hangszerről, az akkor se essen le. Nem tudom elképzelni, hogyan lehet ezt megvalósítani a Sigiswald-féle tartással... Nem vagyok biztos benne, hogy például minden korabeli olasz hegedűs ezt követte volna. Ez a tartás nagyon jól bevált Sigiswaldnál és másoknál, de nem hiszem, hogy erkölcsi kérdést kellene csinálni belőle. Annyi más összetevője van még a hangképzésnek.
- Sokat tanulmányozta a régi forrásokat, hangszeriskolákat?
- Nem olyan sokat, mint tán kellett volna. Leopold Mozart Hegedűiskoláját már 18 éves koromban elolvastam, és olvastam másokat is, de azt hiszem, nehéz dolog egyszerre igazi zenetudósnak és igazi hangszeres előadónak lenni, erre csak nagyon kevesen képesek. Az az igazság, hogy én nem voltam valami jó tanuló a zenetudományi tanszakon... Már akkor is túl sokat hegedültem.
- Vannak-e, voltak-e ideáljai a zenélésben? Nem feltétlenül régihangszeres muzsikusokra gondolok.
- Amikor a Holland Kamarazenekarban játszottam, nagy hatást gyakorolt rám az együttes vezetője, Szymon Goldberg. Ő már 16 éves korában sztár volt, Hindemithtel és Feuermann-nal triózott, és Furtwángler felkérésére a Berlini Filharmonikusok koncertmestere lett. Csodáltam a hegedűhangját és a zenéhez való közelítésmódját, s azt hiszem, valóban mintául szolgált nekem. Egyáltalán nem volt tolakodó személyiség, és nekem a visszafogottsága is tetszett.
- Érdekes jelenség a régizene világában, hogy míg Önnek és a többi "úttörő" régihangszeres zenésznek saját erőből kellett kikísérletezniük a régi-új játékstílust, addig ma már például barokk hegedűre sok nyugat-európai országban éppúgy be lehet iratkozni a zeneakadémiákon, mint akármilyen más tanszakra. Vannak híres tanárok, iskolák, ahol a növendékek a mestert utánozzák, és a legifjabb generációknál gyakran pár ütem eljátszása után nagy biztonsággal meg lehet állapítani, hogy az illető kinél tanult. Mintha túlságosan is ki taposott úton járnának ezek a fiatalok, ami nem tesz jót az egyéniség kibontakozásának. Mi erről a véleménye?
- Ez nemcsak a régizenében van így, hanem a modern hegedűnél is. Szymon Goldberg például Flesch-növendék volt. Egyszer, amikor az Angol Kamarazenekarral játszott egy Mozart-hegedűversenyt, egészen közel ültem hozzá, és akkor jöttem rá, hogy ez a Mozart-interpretáció teljesen autentikus megvalósulása a Flesch-féle koncepciónak. És arra gondoltam, hogy így lehetett a 18. században is, egy-egy nagy mester nem csak a játéktechnikát, de magát az interpretációt is átörökítette a növendékeire. Ugyanakkor például Galamiannál tanult Perlman, Zukerman, Friedman vagy Sergiu Luca is, mégis mind nagyon különböző stílusban zenélnek, itt tehát legfeljebb a játéktechnika tekintetében érezhető a tanár hatása. Ez a hatás viszont jelen van a kevésbé kiemelkedő Galamian-növendékeknél is, akik különböző zenekarokban játszanak. Ha rájuk néz az ember, úgy érzi, hogy a hegedülés egészséges foglalkozás - sajnos, az angol zenekarokban sok olyan hegedűs is ül, aki játék közben úgy fest, mintha most jött volna ki a kórházból... Visszatérve a barokk hegedűhöz: Sigiswald növendékeinél valóban tapasztalható bizonyos uniformizáltság, hiszen nekik kötelező úgy tartani a hegedűt, ahogyan Sigiswald tartja, s ez a technika magával hoz egy bizonyos zenei stílust is. De sokan vannak olyanok is, akik nagyon különböző módon játszanak, Andrew Manze például új és nagyon individuális stílust tudott kialakítani.
- Az English Concertnél a csembalista Trevor Pinnock mellett Önnek mekkora szerepjutott a zenekari munka irányításában?
- Az English Concertet Trevor Pinnock alapította, eleinte kamaraegyüttesként, azután vonós zenekar lett belőle, és csak később bővült ki a fúvósokkal. Kezdetben talán túl nagy volt a demokrácia, sok erős egyéniségből állt a zenekar, akik mégis bizonytalanok voltak önmagukban, így adódtak kényelmetlen pillanatok. Aztán kialakult az a szokás, hogy Trevor és én irányítunk, körülbelül fele-fele arányban, hiszen a zenekarban általában a hegedűknek jut a legtöbb játszanivaló, s a hegedűk játékstílusa határozza meg a nagy egészet. Az a tapasztalatom, hogy bármilyen határozott elképzelései vannak is egy nem-hegedűsnek, nehezebben tudja elmagyarázni, mit is szeretne, mint a hegedűs, aki egyszerűen megmutatja a hangszerén. Elég pár hang, és mindenki azonnal érti, miről is van szó. Vezényelni és játszani két különböző dolog - ezt magam is tapasztalhattam, amikor az egyik londoni zenekart dirigáltam...
- Miért hagyta abba az English Concerttel való együttműködést?
- Tizennyolc évig játszottam velük, s ez nagyon hosszú idő (más zenekarokban sokkal rövidebb időt töltöttem). Az English Concert nagyon izgalmas kaland volt számomra, azért maradtam ilyen sokáig. Amikor elindultunk, csupa fiatal ember ült a zenekarban (általában fiatalabbak, mint én voltam), és az utóbbi időben újra megfiatalodott a társaság, felfrissült a zenekar vérkeringése.
- Jelenleg mely területeken tevékenykedik?
- Továbbra is vezetem a korabeli hangszereken játszó Solomon Quartetet, újabban rendszeresen járok Bécsbe kamarazenélni, és minden hónapban öt napot Drezdában töltök tanítással. (Itt ismerkedtem meg Vashegyi Györggyel, az Orfeo Kamarazenekar vezetőjével és más fiatal magyar régihangszeresekkel, akik Drezdába jártak, vagy még mindig járnak tanulni.)
- Angliában nem is tanít?
- De igen, a Royal Academy of Musicban. Angliában most a régihangszeres zenészek helyzete meglehetősen rosszra fordult. Tavaly jelentősen visszaesett a CD-k eladása, és ez súlyos következményekkel járt: lemezszerződéseket bontottak fel, és az egész régizene-üzlet visszaszorult. Úgy látszik, a közönség megunta azt a hatalmas régizene-dömpinget, amit az utóbbi két évtizedben rázúdítottak. Régen az ember annyi lemezt készített, amennyit csak akart, azt hihettük, a régizene iránti étvágy határtalan... Hát ennek most vége. A hullámvölgy másik oka, hogy ennek a területnek a szponzorálása is visszaesett az utóbbi időben.
- Megszűnt volna a zenélés korabeli hangszereken Angliában, az irányzat egyik fellegvárában?
- Nem szűnt meg, de mennyiségileg jelentősen csökkent.
- Mi a benyomása a tegnapi koncertről és a műhelymunkáról az Orfeo Kamarazenekarral? Sokat próbált a fiatal muzsikusokkal.
- Igen, két teljes napot próbáltunk a koncert előtt. Az együttes nagyon jó hangszeresekből áll, akiknek van érzékük a zenekari játékhoz.
- Más stílusban játszottak, mint amit Ön általában megszokott?
- Igen. Nagyon sokszor játszottam már A négy évszakot, és meglepett, hogy most valahogy másképp szólt a kíséret. Sajátosan áttetsző a hangzása ennek a zenekarnak.
- Vannak további tervei velük?
- Egyelőre nincsenek, de az már biztosnak látszik, hogy 1999-ben a soproni Régi Zenei Napok keretében barokkhegedű-kurzust tartok.



Bettina Selby felvétele