Muzsika 1998. augusztus, 41. évfolyam, 8. szám, 4. oldal
Aradi Péter:
A kapcsolatépítő
Beszélgetés Jean-Luc Souléval a Magyarországi Francia Intézet igazgatójával
 

Jean-Luc Soulé 1994-ben vette át a Francia Intézet irányítását. Ősszel elköszön Magyarországtól, mostani beszélgetésünk tehát számvetés: vezetésével milyen eredményeket ért el négy év alatt az intézet a komolyzene területén?

- Végigtekintve a Francia Intézet elmúlt négy évének komolyzenei programjain, felfedezhetünk bizonyos preferenciákat olyan téma-, műfaj- és stíluscsoportokat, zenei korszakokat, melyek évről évre visszatérve, nemegyszer fesztivál formát öltve, meghatározó súllyal szerepelnek a műsortervezésben. Elsősorban a régi és a kortárs zenére, a vokális művekre és az orgonairodalomra gondolok. Mindez az ön személyes ízlését tükrözi, vagy inkább tudatos műsorpolitika eredménye?
- Amikor 1994 májusában Magyarországra érkeztem, megállapítottam: a francia-magyar kapcsolatok terén a zene hátrányos helyzetbe került. Fontosnak éreztem, hogy e területen is újra kialakuljon a párbeszéd a két ország között, hiszen mindkét oldalon van mit megmutatnunk egymásnak. Négy éven át az a cél lebegett a szemem előtt, hogy minden vonatkozásban létrejöjjön és elmélyüljön a kapcsolat országaink muzsikusai, zenét tanuló vagy zenei pályára készülő diákjai és zenei intézményei között, valamint szabad utat adjunk a gondolatok, eszmék és tervek cseréjének, kölcsönös megismerésének. Úgy érzem, sikerült mindkét félben felébreszteni a közös munka iránti igényt - olyan területen, amelyen addig kevéssé vettek tudomást egymásról. Persze Franciaországban azelőtt is ismerték és nagyrabecsülték a kortárs magyar zene néhány kiemelkedő alakját - Kurtágot, Ligetit, Eötvöst - és játszották is műveiket. A Budapesti Fesztiválzenekar pedig - hogy csupán egyetlen példát említsek - rendszeresen turnézik Franciaországban. Természetesen Magyarországon is ismerték a francia zenei élet néhány jelentős képviselőjét, ám véleményem szerint hiányoztak az egyszerűbb, hétköznapi kapcsolatok: művészek rendszeres meghívása, koncertek szervezése, francia és magyar zeneszerzők kompozícióinak műsorra tűzése a két ország előadóművészeinek közreműködésével. Szerepem arra predesztinált, hogy elsősorban a francia művészek magyarországi megismertetését tartsam szem előtt, ugyanakkor a vezetésemmel működő franciaországi Périgord Noir fesztiválon magyar szerzők műveit is gyakran fölvettem a programba, sok magyar művész részvételével.
- Idejövetele előtt vagy közvetlenül azután milyen forrásokból tájékozódott a két ország zenei kapcsolatairól? Hogyan alakult ki önben az a kép, amelyről az imént beszélt?
- Az igazat megvallva, ideérkezésem előtt nem volt határozott képem a francia-magyar kapcsolatokról, de zenerajongóként, fesztiváligazgatóként és egy időben amatőr muzsikusként voltak bizonyos információim a magyar zenei életről. A franciát pedig jól ismerem: tizenöt éve benne élek. Így viszonylag gyorsan fel tudtam mérni a helyzetet és a teendőket. Ezért éreztem fontosnak, hogy kapcsolataink új lendületet kapjanak, hogy minél több francia művésznek nyújtsunk itt lehetőséget a bemutatkozásra, megkönnyítve az ilyen igénnyel fellépő magyar zenei intézmények és koncertszervezők dolgát is.
- Honnan tudta, kiket kell megnyerni, melyek a legfontosabb intézmények, a legnagyobb tekintélyű muzsikusok?
- Felkerestem a Zeneakadémia akkoriban kinevezett rektorát, Lantos Istvánt, találkoztam általam nagyra tartott művészekkel, akiket lemezekről vagy koncertekről ismertem - Kocsis Zoltánnal, Perényi Miklóssal, a Keller Vonósnégyes tagjaival, Szabadi Vilmossal, Németh Pállal, a Capella Savariával és másokkal, akiket szintén csodálok. Többekkel koncerteken nyílt alkalmam beszélni - gyakran járok hangversenyekre, átlagosan hetente kétszer -, ami szintén lehetőség a kötetlen eszmecserére. Az ilyen informális beszélgetések is nagyban hozzájárultak a magyar zenei életről alkotott képem kialakulásához. A francia szólisták, zenekarok, zenei intézmények itteni ismertségi fokát pedig elég könnyű volt megállapítani.
- Az elsődleges cél tehát az addigi szórványos, alkalmi kapcsolatok rendszeresebbé tétele volt.
- Nem szeretném azt mondani, hogy e téren 1994 előtt semmi sem történt. Már az elődöm is szervezett régizenei programokat, az akkori Nemzeti Filharmónia, a Fesztiválzenekar vagy a Liszt Ferenc Kamarazenekar is meghívott néhány nagy francia szólistát, mindazonáltal Maurice André vagy Jean-Pierre Rampal nem feltétlenül reprezentálja azt a zenei pezsgést, amely a fiatalabb nemzedékek sajátja. Voltak tehát kezdeményezések, amelyek azonban véleményem szerint elfedték a lényeget: azt a gazdagságot, amelyet a fiatal francia művészgeneráció, illetve a régi és a kortárs zene fiatal kutatóinak tábora képvisel - ezért őket kívántam előtérbe helyezni.

innén hiányoz a 5. oldal

turné keretében. Említhetek néhány nevet a sok közül: járt itt a Les Arts Florissants, a Les Talents Lyriques, a Hantai-trió, a Les Demoiselles de Saint-Cyr, akik 17-18. századi egyházi és világi szerzeményekből állították össze programjukat, vagy - hogy a közelmúltból is hozzak példát - az idei Tavaszi Fesztiválon vendégünk volt a Venance Fortunat együttes, akik Szent Mártonnak emléket állító 12-14. századi művekből válogattak. Egyébként kezdettől fogva fontosnak tartottuk, hogy a Tavaszi Fesztivál keretében egy vagy több régizenei műhely meghívásával mi is részt vegyünk a Musica Sacra sorozatban.
- Mondhatjnk azt, hogy a Francia Intézet e téren megnyilvánuló aktivitása termékenyítőleg hatott a magyar zenei életre, abban az értelemben hogy a régizene a korábbinál nagyobb súllyal szerepel benne?
- Mi elsősorban a kapcsolatok kialakításában tudunk segíteni, fesztiválok révén fórumot teremteni a bemutatkozáshoz, támogatásunkkal hozzájárulni már meglévő struktúrák működéséhez, hiszen tudjuk: sokszor pénzügyi akadályok nehezítik a munkát. A külföldi együttesek utaztatása mindig sokba kerül, ezért jó megoldás, ha turné keretében más fellépéseket is szervezünk számukra.
Azt hiszem, szerencsénk is volt: épp a megfelelő pillanatban kerültünk ebbe a dinamikus, pezsgő, számos területen megújuló miliőbe, hogy eleget tehessünk a várakozásoknak, illetve esetenként mi magunk ébresszünk igényt és érdeklődést valami iránt. 1994 óta elképzeléseink sok ponton találkoztak a magyar kezdeményezésekkel, s így kialakulhatott a művészek és zenetudósok állandó cseréje, amiről korábban beszéltem.
- Említette a turnékat- országon belül és kívül. A vidéki fellépéseket, gondolom, az öt nagyvárosban működő Alliance Française-zel közösen szervezik, a régión belülieket pedig az ottani Francia Intézetekkel.
- Természetesen nagyon fontos, hogy egyes programjaink vidékre is eljussanak. Ennek érdekében szoros kapcsolatban állunk az Alliance Française-ek magyarországi hálózatával, de más helyi szervezetek képviselőivel is. Mint ahogy a régióbeli turnékat sem kizárólag az ottani Francia Intézetekkel együtt szervezzük, hanem számítunk az adott ország zenei életének képviselőire is. Prágában vagy Pozsonyban szintén nagy az érdeklődés a régizene iránt, úgyhogy ottani kollégáim örömest vesznek részt a tervek összehangolásában, az időpontok egyeztetésében, hogy a lehető legjobb együtteseket hívhassuk meg. Ők is szívesebben jönnek, ha tudják, hogy nem egyetlen koncert kedvéért kelnek útra.
- Ez bizonyára nemcsak a régizenei együttesekre áll, hanem például a kortárs zene művelőire is. Áttérve e második területre: rendelt-e a Francia Intézet műveket magyar vagy francia zeneszerzőktől, így is támogatva új művek létrejöttét és bemutatását?
- Kortárs zenéről szólva bizonyos kettősséggel találja szemben magát az ember. Egyfelől hallatlanul érdekes ezzel foglalkozni, hiszen mai, élő zeneszerzőkkel dolgozhatunk együtt, akik személyiségükkel is hatnak ránk, másfelől nehéz, mert csupán viszonylag szűk közönséget érhetünk el vele, s ez óhatatlanul felveti a kérdést, mit is részesítsünk előnyben. Mindazonáltal feltétlenül figyelemmel kell kísérni, milyen művek születnek a mai magyar, francia vagy az európai komponisták műhelyeiben. Ez vezetett el oda, hogy valóban rendeljünk műveket kortárs zeneszerzőktől. A nagyszerű francia klarinétost, Michel Portalt 1996 áprilisában hívtunk meg. Felkértem Kurtág Györgyöt, írjon neki erre az alkalomra egy klarinét-cimbalom darabot és egy klarinétötöst. Ezzel komponista és előadó régi vágya teljesült, s a művek a mi kezdeményezésünkre, de a Tavaszi Fesztivál keretében, ősbemutatóként hangzottak el. Az egyik legjelentősebb kortárs francia zeneszerző, Marcel Landowski szintén a Francia Intézet megrendelésére komponált gordonkaversenyt Onczay Csaba számára: az ősbemutató 1996 novemberében volt a Zeneakadémián. A koncertet a Francia Rádió (France Musique) és a Magyar Rádió élő adásban közvetítette. Az ilyen találkozásokat mindenképpen érdemes elősegíteni. Akadnak művek, melyeket ugyan nem mi rendeltünk meg, de bemutatójukat Magyarországon tartották. Például Jean Guillou maga mutatta be Alice Orgonaországban című művét a Zeneakadémián, idén januárban, Hernádi Judit közreműködésével. A Tavaszi Fesztivállal közösen éveken át rendeztünk elektroakusztikus zenei programokat, amelyeken több ízben is részt vett az olasz származású, de Franciaországban élő zeneszerző, Marco Stroppa, aki néhány bemutatót is tartott az intézetben. Szintén említésre méltó az idén februárban Wilheim András művészeti vezetésével lezajlott Messiaen-ciklus, melynek létrejöttében Vidovszky László is részt vállalt, és közreműködött benne az ÚMZE, amelynek néhány tagjával, még Új Zenei Stúdió néven, már 1994 őszén együtt dolgoztunk egy Eric Satie emlékének tisztelgő koncerten. Messiaen jól ismert zeneszerző Magyarországon, de vannak művei amelyek még soha nem hangzottak el itt. Ilyen például Turangalîlâ című szimfóniája, amelyet keletkezése után ötven évvel, a ciklus keretében Budapesten, Győrött és Szegeden is bemutattunk, a Párizsi Conservatoire Zenekarának előadásában.
- A koncerteket, zenei fesztiválokat gyakran tudományos előadások vagy kerekasztal-beszélgetések, illetve a társművészetek alkotásai egészítik ki. Az 1994 óta évente ismétlődő francia-magyar orgonafesztiválokat is több ízben kísérte előadás. Azért is említettem első kérdésemben külön kategóriaként az orgonakoncerteket, mert úgy látom, itt nagyobb terei kapnak, mint a hangversenyéletben általában.
- Valóban jogos külön beszélni erről, hiszen az orgonisták egyúttal gyakran zeneszerzők is. Koncertjeiken nemegyszer hallhatók saját szerzeményeik vagy improvizációik. Az orgonamuzsika azért is fontos területe a zenének, mert nagyon jól lehet illusztrálni általa a különféle zenei iskolákat. Említette a tudományos előadásokat. Tavaly novemberben meghívtuk az egyik legjelentősebb francia zenetudóst, Gilles Cantagrelt, aki egyben orgonista is, hogy beszéljen a francia orgonaiskoláról, a múlt század közepétől kezdve. Szót ejtett az orgonakészítőkről is, magyarországi példákat is említve.
- Az Intézet sok kamarazenei hangversenyt is rendez.
- A kamarazene számomra a zene kvinteszenciája. Semmihez nem hasonlítható élmény, amikor olyan muzsikusokat hallgat az ember, akiknek összhangja, egymásra hangoltsága különleges varázslatot hoz létre. Nekem azok a koncertek nyújtják a legmaradandóbb élményt, amelyeken különböző országokból érkezett, más-más iskolát képviselő muzsikusok találkoznak, és a zene erejével legyőzik a földrajzi távolságból és az eltérő hagyományokból adódó különbségeket, s ezáltal képesek megszerettetni a hallgatóval az adott művet, akár ismerte azt korábban, akár nem. Megpróbáltam összehozni az előadóművészeket, ami a már említett különbségek és a próbára jutó kevés idő miatt egyáltalán nem egyszerű feladat. 1995 novemberében Szabadi Vilmos és Onczay Csaba közös koncertsorozaton lépett fel a zongorista Anne Queffélec-kel és a hegedűs Régis Pasquier-val. A tavalyi Tavaszi Fesztiválon a Keller Vonósnégyes hívott meg három francia vendégművészt, de korábban Michel Portal is fellépett a kvartett társaságában. Idén júliusban a szegedi Salieri Zenekar három fiatal francia szólistával adott hangversenyt Budapesten és Szegeden.
A kamarazene terén végzett munkánkhoz kapcsolódik az is, hogy igyekszünk segíteni fiatal magyar muzsikusokat abban, hogy egyéves, egyszer meghosszabbítható francia állami ösztöndíjjal posztgraduális tanulmányokat folytathassanak Franciaországban, párizsi vagy vidéki zenei intézményekben. Ezáltal módjuk nyílik összevetni az otthon tanultakat francia társaik tapasztalataival, kamarazenélhetnek velük, akár koncerteken is. Az utóbbi időben a France Musique is több fellépési lehetőséget kínált kint tanuló magyar zenészeknek. Talán ezzel is hozzájárulhatunk a magyar kamarazenei élet felpezsdítéséhez, amely - és ez nemcsak az én véleményem - kissé önmagába zárkózó, nem kellő mértékben nyitott az európai, illetve nemzetközi zenei életre.
- Gondolja, hogy az alkalmi társulások magasabb színvonalú produkciókat hozhatnak létre, mint az összeszokott együttesek?
- Az összeszokottságnak nem csupán előnyei lehetnek. Többször megesett, hogy egy-egy régóta működő vonósnégyes koncertje semmiféle felkavaró élményt nem jelentett számomra. Néha izgalmasabb olyan muzsikusok közös játékát hallgatni, akiknek ugyan esetleg nem volt módjuk eleget próbálni, mégis képesek összehangolódni és létrehozni a csodát.
- Ön fontos feladatának nevezte a fiatal magyar muzsikusok franciaországi továbbtanulását - ez is része a zenei intézmények közti kapcsolatteremtésnek. Első évének első komolyzenei programja 1994 szeptemberében a Zeneakadémia néhány tehetséges hallgatójának adott bemutatkozási lehetőséget, 1996 februárjában pedig a fővárosi zeneiskolákban tanuló zongorista növendékek léphettek az intézet pódiumára, egy rendszeres együttműködés első megnyilvánulásaként. Mi valósult meg ezekből az elképzelésekből?
- Érkezésemkor azt láttam, hogy a Francia Intézet és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola között nincs együttműködés, ez az első program tehát a kapcsolatfelvételt kívánta jelezni. Elképzelésem az volt, hogy közvetítő szerepet játsszunk a Zeneakadémia és francia megfelelője, a Párizsi Conservatoire (CNSMDP) között, a rendszeres párbeszéd kialakulása érdekében. Elmondhatom, hogy ezt sikerült elérni. Nem látványos, a külső szemlélő számára is nyomon követhető módon, az Intézet által rendezett koncertekben testet öltve, hanem diákcserékkel és ösztöndíjakkal. Időközben a budapesti Zeneakadémia a Marseille-i Konzervatóriummal is felvette a kapcsolatot. Korábban pedig említettem, hogy Messiaen Turangalîlâ című szimfóniája - hosszú előkészítő munka eredményeképpen - a Conservatoire Zenekarának előadásában hangzott el Magyarországon. Az általunk szervezett koncertek azonban a munkának csak egyik szeletét reprezentálják. Az a fontos, hogy kinyíltak a kapuk, mindennapos kapcsolat jött létre a párizsi és a budapesti intézmény között, vezetőik rendszeresen találkoznak, tanáraik ellátogatnak egymáshoz, könyvtárosaik kicserélik tapasztalataikat.
- És mi a helyzet a zeneiskolákkal?
- Feladatunk itt is a kapcsolatok létrehozásában való közreműködés - ha ezt valahol igénylik: ha például egy zeneiskola megkeres bennünket azzal, hogy segítsünk neki partneriskolát találni Franciaországban. Vannak jól bejáratott kapcsolatok, például Győr és az elzászi Mulhouse között.



Felvégi Andrea felvétele


A Capella Ducale Venetia 1997 őszén volt a Francia Intézet és a Budapesti Kamaraopera vendége


William Christie


Emmanuel Krivine, a Lyoni Nemzeti Zenekar karmestere. Az együttes a közeljövőben a Francia Intézet szervezésében lép fel Budapesten
Ludwig Schirmer felvétele