Muzsika 1998. március, 41. évfolyam, 3. szám, 2. oldal
Zoltai Dénes 70 éves
 

Esztéta. Gyulán született 1928. március 6-án. Tanulmányait magyar-filozófia szakon a Pázmány Péter Tudományegyetem Eötvös Kollégiumának hallgatójaként, 1946 és 1950 között végezte, 1951-től 1953-ig aspiráns. 1953 és 1958 között vidéken középiskolai tanár, 1962-től 1972-ig a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének munkatársa, majd esztétikai osztályának vezetője. 1972 és 1977 között az ELTE Bölcsészettudományi Karának esztétikai tanszékén docens, 1977-től ugyanott egyetemi tanár, tanszékvezető. 1979 és 1988 között az MTA Filozófiai Intézet tudományos igazgatóhelyettese, majd tudományos tanácsadója. 1988-tól az ELTE BTK esztétika tanszékének egyetemi tanára. 1989-től a Lukács György Alapítvány kuratóriumának alelnöke. A filozófiai tudományok kandidátusa (1968), majd doktora (1979), Erkel-díjas (1981). Főbb munkái: A zeneesztétika története I., Éthosz és affektus (1966); A modern zene emberképe (1969); Esztétikai kislexikon (1969); Az esztétika rövid története (1972); Bartók nem alkuszik (1976); Egy írástudó visszatér - Lukács György 1945 utáni munkásságáról (1985).