Uniós csatlakozásunk óta folyamatosan növekszik az import élelmiszertermékek
aránya bevásárlókosarunkban. Becslések szerint emiatt mintegy 600-700 milliárd
forinttól esik el a nemzetgazdaság. Még nagyobb baj, hogy nem használjuk ki
adottságainkat, amelyeknél fogva a honi mezõgazdaság „tejjel és mézzel folyó
Kánaán” lehetne, és minõségi termékei nemcsak a hazai boltok polcait tölthetnék
meg, hanem az európai és világpiacokon is sikeresek lehetnének. Ehelyett az
uniós tagállamok közül nálunk lehet a legkevesebb haszonállatot látni az utak
mentén, szabolcsi almából pedig 100 ezer tonna rohad el idén a fák alatt.
Fotó: Somorjai László
Kiváló termõföld, vízbõség, napsütés - nem véletlenül szerettek bele a
Kárpát-medencébe honfoglaló eleink. Árpád óta az ország területe megfogyatkozott
ugyan, ám mezõgazdasági adottságaink ma is kiemelkedõnek számítanak Európában. A
számok azonban azt jelzik, hogy nemhogy nem élünk megfelelõen lehetõségeinkkel,
egyenesen tékozlunk - különösen a piacnyitással együtt járó uniós csatlakozásunk
óta. Csupán néhány példa: tejbõl 2000-ben mintegy 1000 tonnát importáltunk,
2007-ben már 88 ezer tonnát, miközben a kivitel jóval kisebb mértékben, 17 ezer
tonnáról 112 ezer tonnára bõvült. A sertéshús esetében az elmúlt években 80-100
ezer tonna között mozgott az export volumene, miközben a behozatal meredeken
emelkedett, jelenleg 70 ezer tonna. (Még érdekesebb az élõ sertések behozatala:
2003-ban ennek mértéke még zéró volt, 2006-ban már 80 ezer tonna - miközben a
hazai tenyésztõk sorra mentek tönkre.) A zöldség-gyümölcs ágazatban az export
2001-tõl kezdve nem egész másfélszeresére bõvült, miközben az import több mint
három és félszeresére.
Mindez nemcsak az iparban, hanem a kereskedelemben is megjelenik. Raskó György
agrárközgazdász számításai szerint 2007-ben a kiskereskedelmi forgalomban
kapható élelmiszertermékek 26 százaléka külföldrõl érkezett. Az uniós
csatlakozás elõtti évben, 2003-ban ez a részesedés mindössze 8 százalék volt.
(Számos más szám is forgalomban van a témával kapcsolatban, az import arányát a
legtöbben 20-30 százalék közé teszik.) Vagyis minden, élelmiszerre költött 100
forintunkból 26 külföldre vándorol - ez összességében mintegy 600-700 milliárd
forint árbevételkiesést jelent a magyar élelmiszeriparnak.
Azzal kapcsolatban, hogy a piacnyitás után bizonyos értelemben törvényszerû volt
az import arányának növekedése, Raskó György megjegyezte: a velünk együtt
csatlakozó államok közül Magyarország mezõgazdasága és élelmiszeripara
szenvedte el a legnagyobb veszteséget.
„A húsipar, a tejipar és a baromfiágazat gyakorlatilag összeomlott, az elõbbi
kettõbe már a külföldi tõke sem fektet be. Egészen a tavalyi évig cukorból
mindig is önellátó volt az ország, sõt bõven jutott exportra is. Az idei lesz az
elsõ év, hogy a hazai cukorfogyasztásnak csaknem a fele importból származik
majd” - illusztrálta állítását a szakértõ, hozzátéve, hogy ezzel szemben például
a lengyel élelmiszerexport úgy meglódult, hogy ma már több terméket hozunk be
onnan, mint amit odaszállítunk, pedig a mérlegünk korábban mindig pozitív volt.
A közgazdász úgy véli, hogy hazánk lassan nyersanyagexportõrré válik, vagyis az
itt megtermelt alapanyagokat külföldön dolgozzák fel, majd késztermékként
visszaszállítják hozzánk - lefölözve a feldolgozás hasznát. A tejiparban például
ma már teljesen általános, hogy az Olaszországba szállított tej a kinti
feldolgozás után sajt, vaj és egyéb termékek formájában köszön vissza ránk a
hazai áruházak polcairól.„
Gyengélkedésünk” okait firtatva Raskó György elsõként a rendszerváltást követõ
földkárpótlás ellentmondásait említi. Ekkor alakult ki az az egészségtelen
arány, hogy a földtulajdon 80 százaléka - állítja a szakértõ - nem a földet
ténylegesen művelők kezébe került. Az egyéni termelők pedig elaprózódott
parcellákból álló kisbirtokokon dolgoznak, amelyeknek versenyképessége gyenge.
(Lásd keretes írásunkat.)
Az élõsertés és a sertéshús exportjának és importjának alakulása Magyarországon
(2000-2007)
Forrás: KSH, tájékoztatási adatbázis
A mezõgazdaságot sújtó másik teher - a többek között marha- és
sertéstenyésztéssel foglalkozó, 150 embernek munkát adó Raskó szerint - a magas
adó, illetve az uniós gyakorlatnál szigorúbb munkaügyi, környezetvédelmi és
állategészségügyi elõírások zöme, amelyek szinte lehetetlenné teszik, hogy
jövedelmezõ legyen a magyar állattenyésztés. „Néha az az érzése az embernek,
hogy több munkaügyi, környezetvédelmi és egyéb hatósági ellenõr van ebben az
országban, mint gazda. Nyáron az egyik raktárépületünk tetejét javították az
embereim, amikor egyikük levette a sisakját a kánikula miatt. A Fejér megyei
munkaügyi felügyelõség embere az útról meglátta, bejött és 400 ezer forintra
büntetett bennünket. Ilyenkor az ember úgy van vele, hogy inkább befejezi az
egészet” - mondta az egykori államtitkár. Hozzátette: a betakarítási munkák
idején zajló razziákat látva nincs mit csodálkozni azon, hogy a mezõgazdaság nem
szív fel több munkaerõt, sõt a munkaerõigényes ágazatokban a termelés
erõteljesen szûkül.
„Nem jobb a helyzet az állategészségügyben sem, ahol pápábbak akarunk lenni a
pápánál: olyan követelményeknek kell megfelelnünk, amelyeket az unió régi
tagjainál sem alkalmaznak a gyakorlatban. Nem véletlen, hogy az EU-ban a
versenytársaink közül területarányosan nekünk van a legkisebb állatállományunk.
1989-hez viszonyítva kevesebb mint felére, 45 százalékra zuhant vissza a
haszonállatok száma” - fogalmazott Raskó György, aki szerint ha a politika
felvállalná ezeknek a jogszabályoknak az enyhítését, sok probléma magától
megoldódna.
A szakértõ azt is hangsúlyozta, hogy termelõi oldalról is szükség lenne a
szemléletváltásra. Az ugyanis, hogy 100 ezer tonna szabolcsi alma rohad el a fák
alatt idén, alapvetõen nem a kormányzat hibája. „Régen szerkezetváltásra lett
volna szükség, ugyanis a szabolcsi termés jelentõs része csak ipari almaként
értékesíthetõ. Ahol ez az ágazat sikeresen mûködik, ott piacorientált
szövetkezetekbe tömörülnek a gazdák, válogatják, csomagolják a termést, és saját
márkát futtatnak fel. A mi világunk ettõl sajnos még messze van.”
A honi agrárium megsegítésére az USA-tól Franciaországig mindenhol hatékony
fegyver a hazai termékek fogyasztására való ösztönzés. „A magyar termékek
minõ-sége jó és megbízható. Többek között azért, mert meglehetõsen konzervatív
módon készülnek: nálunk nincs génmanipuláció vagy hormonkezelt termék. Egy
alkalommal az USA egyik államának mezõgazdasági miniszterét kalauzoltam
Magyarországon. Amikor a vendégem meglátta az egyik Békés megyei sertéstenyésztõ
telepét, felkiáltott, hogy hát önök magyarok biosertést tenyésztenek. Majd
kérdezgette a gazdát, hogy 50 vagy 80 százalékkal tudja-e drágábban eladni
termékét. Szegény ember azt sem tudta, mirõl van szó, hiszen õ mindig is ezzel a
hagyományos módszerrel dolgozott” - illusztrálta Raskó György, mennyire fontos,
hogy meglévõ értékeinket sikeresen tudjuk kommunikálni. Ám amennyiben ez meg is
történik, a hazai vásárlók többsége még ma is elsõsorban az árat nézi
vásárláskor és nem a származási országot.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség fõtitkára ugyancsak „józan
elvárásnak” nevezte azt a törekvést, hogy minél több hazai termék, pontosabban
hazai alapanyagból készült termék kerüljön a boltokba. „A különbségtétel azért
is fontos, mert az ipar is importál alapanyagokat, illetve a hazai alapanyagokat
esetenként más országban dolgozzák fel. A Boci csoki például Csehországban
készül, és számos más terméknél is bajban lehet a vásárló, hogy magyarnak
tekintheti, vagy sem” - mondta a főtitkár.
Azzal kapcsolatban, hogy a multinacionális cégek úgy vannak számon tartva, mint
akik erõfölényüknél fogva letörik a honi mezõgazdaságot, hangsúlyozta, hogy
ennél azért jóval árnyaltabb a kép. „Több áruházlánc részérõl egyre nagyobb az
igény, hogy hazai termékek kerüljenek a polcokra, ám nem mindig találnak olyan
árualapot, amely ezt az igényt ki tudná elégíteni. Sajnos kevés az olyan
termelõi és értékesítési szövetkezet, amelyen keresztül a termelõk egységes, jó
minõségû tömegáruval tudnának megjelenni a piacon. Ha ez megvalósulna, és az
érdekeiket is jobban tudnák érvényesíteni” - fogalmazott Vámos György.