Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Leverte a postást a pap

Közfeladatot ellátó személy elleni erõszak bûntettének alapos gyanúja miatt indított nyomozást a rendõrség a Vas megyei Gyõrvár plébánosa ellen, aki súlyosan bántalmazta a helyi postást.


A postás, és a plébános
Fotók: nyugat.hu

„Tizenhét, vagy még ennél is több ütést kaptam, azóta is fájlalom a fejem és az álkapcsom, a kerékpárom eldõlt, a postai küldemények pedig szétszóródtak az úttesten” - emlékezett vissza megverésének körülményeire az 58 éves Tóth Ferenc, aki bevérzett szemmel, vörös, feldagadt halántékkal és zúzott lábsérülésekkel fogadta a kiérkezõ járõröket. A férfit mentõ szállította a szombathelyi kórházba, ahol alaposan megvizsgálták. A vita állítólag a lemondott Keresztény Élet folyóirat és a helyette frissen kézbesített Szabad Föld címû újság miatt kezdõdött a két fél között, utóbbit ugyanis a pap nem volt hajlandó átvenni, pedig neve az új elõfizetõk között szerepelt. A postás a kézbesítés után már a szomszédos utcában járt, amikor a plébános és házvezetõnõje gépkocsival utána hajtott, megállították, a pap gondosan levette a kerékpáron ülõ férfi szemüvegét, átadta a házvezetõnõnek, majd határozott mozdulattal fellökte. Ezt követõen az árokban landoló áldozatra térdelt, és elkezdte csépelni a fejét.
A pap szerint hosszabb ideje megromlott a kapcsolat közte és a sértett között, aki egyébként már hét papot kiszolgált sekrestyésként. „Többször kijelentette, hogy ki fog készíteni idegileg, (...) több ízben feljelentett a püspökségen, mindent elkövet, hogy engem innen elüldözzön, ellenem hangolja a község lakóit” - mesélte, hozzátéve, hogy bár tisztában van tette büntetõjogi következményeivel, pszichikailag megkönnyebbülést jelentett számára a hosszabb ideje felgyülemlett feszültség ilyetén levezetése.
A postás úgy emlékszik, hogy a falu plébánosával akkor romlott meg a viszonya, amikor tavaly betörtek a plébániára, és Dóka Ferenc azzal gyanúsította meg, hogy köze volt a bûncselekményhez, mivel sekrestyésként kulcsa volt az épülethez. „Több évtizedes sekrestyési szolgálat után elbocsátott, sõt vasárnap a templomban is kiprédikált, pedig semmiféle közöm nem volt a betöréshez, korábban milliós felújításokat is levezényeltem, és mindig fillérre elszámoltam” - védekezik Tóth Ferenc, aki telefonon jelezte a személyét ért megalázó gyanúsítást a püspökségen, de ott azt a választ kapta, hogy „rendezzék az problémájukat egymás között a plébánossal”. A történtek fényében ez nem sikerült, bár Dóka Ferenc megbánást tanúsít, és bocsánatkérését is felajánlotta. Ha beigazolódik az egyházi személy bûnössége, három év szabadságvesztést is kiszabhat rá a bíróság. (Hetek/Nyugat/Mti)