Vissza a tartalomjegyzékhez

Makki Marie-Rose
Arrogancia és mohóság
Konferencián keresztül üzent a Vatikán

Az Erdõ Péter bíboros üzenetével induló, egész napos rendezvény egyik elsõdleges célja a gazdasági válság nyomán zajló államosításokkal, illetve mindennemû állami beavatkozással szembeni tiltakozás volt - különös tekintettel a visszatérõ szocializmus veszélyére, valamint az egyház és az állam szétválasztására, amely immár az USA-ban is napirenden van.

Az elõadók egytõl egyig hangsúlyozták a kapitalizmus és a katolicizmus alapértékeinek azonosságát, a szabadság és az önszabályozó piacgazdaság fontosságát, a jóléti demokráciák mûködéséhez elengedhetetlen keresztény erkölcsi alapokat. Az utóbbi évtizedekben átalakulóban van a Vatikán hagyományos kapitalizmuskritikája, egyre nyíltabbá válik a kapitalizmust az eddig hagyományosan a reformációra, illetve a protestáns etikára visszavezetõ gondolat katolikus felülírása. A konferencián osztogatott szórólap szerint az anyagi jólét a katolikus hittel is összeegyeztethetõ, fontos értékké vált, de semmiképpen nem végcél. Az anyagi javak bálványozása erkölcsi hiba, nem pedig a piac szükségszerû kudarca.
„Az egyház szerint a gazdaság nem csupán számok halmazára, hanem erkölcsre és a jogrendre épül” - állt Erdõ Péter üzenetében. Hasonlóképpen indította elõadását Samuel Gregg gazdaságfilozófus is, aki Adam Smith téziseire utalt, miszerint a jólét feltételei a béke, a megfelelõ adó- és jogrendszer, és legfõképp a társadalom ragaszkodása egy helyénvaló erkölcsi értékrendhez. Gregg a mostani krízis kapcsán hangsúlyozta: a gazdasági elemzésekbõl hiányzik az emberi tényezõ, így a vállalatvezetõk és a politikusok morális felelõsségének vizsgálata. Holott Gregg szavai szerint a válság fõ elõidézõje a mohóság, a felelõtlenség és a szavazatmaximalizáló szándék volt.
A hitelezés gyakorlata néhány megkérdõjelezhetetlen erkölcsi alapvetésen áll, ilyen az igazmondás, a megbízhatóság, az elõrelátás, mindez folyamatosan sérült. Kiderült: az amerikai hitelfelvevõk 70 százaléka hazudott a jövedelemkimutatás során, sok bank nem ellenõrizte a bevallást, a cél a minél nagyobb számú jelzáloghitel kiadása volt, a politikai korrektség égisze alatt, az óvatossági alapelvek felrúgásával. „A kapitalizmus alapja a racionális, takarékos gazdálkodás, ehelyett a „mindent ide nekem azonnal” mentalitás vált uralkodóvá” - fejtegette Gregg. Mint mondta, erkölcs nélkül nem létezik fejlõdés, a piacgazdaság most több évtizedes visszaesést szenvedett el.
A konferencia elõadói Greggel együtt azt hangsúlyozták: az állami beavatkozások hatására csak még jobban elhúzódhat a válság. A szak­­értõ szerint az állami mentõcsomagok nem mûködnek az üzleti életben, más problémák, a munkanélküliség kezelése azonban igényel állami beavatkozást. Megjegyezte: egy átlátható, érdekcsoportok által nem torzított szabályozásra is égetõ szükség lenne. A gazdasági vezetõk felelõsségre vonását és elszámoltatását is kiemelték a konferencia résztvevõi, mivel az egész nyugati bürokráciát áthatja a „menedzseri arrogancia és mohóság”: sok államosított bank vezetõje annak ellenére felveszi a jutalmát, hogy már állami pénzbõl él a bank. Londonban a pénzügyi piacot szabályozó hatóság vezetõje kijelentette: a hivatalnokok is felveszik a jutalmukat, mert õk kvázi keményen megdolgoztak a válságért.
„Nem véletlen, hogy Delaware Államban van bejegyezve minden amerikai pénzügyi cég - mondta el Gregg. - Az ottani jogi környezet szabad prédává teszi a magántulajdont, kivédve a piaci felügyeletet és szabályozást. A jog alkalmazkodik a durvuló gyakorlathoz, és az állam, amely maga is elõidézte a bajt, most besegít. Ez erkölcsi veszélyt is jelent, hiszen ha az állam úgyis megment majd, akkor mindenki felelõtlenül viselkedik, az állam beleegyezésével. A kormányzatok az oligarchákkal karöltve így teremtik meg a modernkori szocialista modellt.”
A szocializmus továbbélésérõl beszélt Michael Miller filozófus is, aki elmondta: a liberalizmus édesgyermeke a szocializmus, amely máig megfertõzte a nyugati értelmiségi gondolkodást. Marx teljesen egyetértett Rousseau-val abban, hogy a gonosz nem az emberben, hanem az elavult társadalmi struktúrákban, elsõsorban a vallás, a család és a magántulajdon intézményében rejtõzik, és ezek felszámolása vezethet az emberek szabadságához és jólétéhez. Az egyen­lõség eszméjére hivatkozó szocialista eszme a keresztényeket is sokáig megtévesztette. Mára egyértelmûvé vált, hogy nem egy államkapitalista rendszerben, hanem sokkal inkább a szabadpiac keretei között képzelhetõ el az emberi kreativitás és szabadság kiteljesedése, amelynek egyedül a keresztény erkölcsiség lehet a biztosítéka. Egy másik elõadó, az osztrák bankár Christof T. Zellenberg meg is jegyezte: elõzõ nap beszélgetett a szintén katolikus, legmagasabb méltóságú magyar politikussal, aki megdöbbentette õt azzal, hogy leszögezte: a magyar embereket igenis be kell terelni a jó útra, mert történelmük során nem váltak képessé a helyes döntések meghozatalára.
Az valóban kérdéses, hogy a meglehetõsen vegyes magyar hallgatóság hogyan értelmezte az MTA dísztermében a nyugati katolikus értelmiségiek emelkedett hangulatú elõadásait. A közönség kérdései „a felvilágosodás óta tévúton járó” társadalmak helyreállítására, vagy „a bûnös kamatra, mint a válság okára” vonatkoztak. Szemmel láthatóan kevesen értették meg az üzenetet, mint ahogy az angolszász entel­lek­tüelek sem igazán voltak tisztában azzal, hol vannak.