Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Zuschlag nem akart jobbágy lenni

Újabb megdöbbentõ részletek hangoztak el a továbbgördülõ Zuschlag-perben. A bukott politikus Terror Háza elõtti viccelõdése, illetve a pályázati pénzekkel kapcsolatos ügye után is súlyos bánatpénzeket követelt az MSZP-tõl.


Fotó: baon.hu

A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon a héten folytatódott Zuschlag-perben lejátszották azt a hangfelvételt, amelyen a volt honatya a holokausztos viccelõdését követõen, még 2005 szeptemberében telefonon azt meséli egy ismeretlen személynek, miként alkudozik az MSZP vezetésével. Az alku arról szólt, hogy Zuschlag mennyi pénzt kapjon mandátumáról való lemondásáért.
A trágár szavakkal tûzdelt felvételen - amelyet a politikus személyi titkára, Lados István rögzített a mobiltelefonján - Zuschlag egy „Feri” nevû emberrõl beszél. „A Ferin tényleg fel...tam az agyamat, tehát azon, hogy érted, hogy éreztem két hete is, hogy gyakorlatilag mindent rám akar kenni” - hallani szavait a felvételen. Hozzátette: „És még meg vannak sértõdve, hogy védekezek és alkudni akarok. Érted. Én meg nem is értem, én a Ferinek elmondtam, hogy neked meg négymilliárdod volt.” A szocialista politikus olyan megoldást vár el a párttól, ami neki „egzisztenciális alapokat nyújt”. Megjegyezte: „Feri” nem érti, „hogy ez egy pénzbõl és erõbõl mûködtetett rendszer”.
A másodrendû vádlott Lados korábban azt is elmondta a bíróság elõtt, hogy ismeretei szerint fõnöke a per tárgyát képezõ pályázat-hamisítási botrány nyilvánosságra kerülését követõen is alkudozott az MSZP-vel. Zuschlag szerinte 150 milliót kért a szocialista párttól, az „elcsalt” összegek visszafizetésére. Ezen kívül további 30 milliót akart a szocialistáktól az ügyészségi eljárás során felmerült „költségeire”. A 150 millióra azért lett volna szükség, hogy a büntetési tételeket „leszorítsák” - vallotta Lados.
Az egykori személyi titkár múlt héten, a vádlott-társak ügyvédeinek kérdéseire válaszolva számos olyan momentumot is felidézett, amelyek az ügyhöz érdemben nem tesznek hozzá, viszont Zuschlag portréját színesítik. Elmondta például, hogy a történelemtanári diplomával rendelkezõ politikus többször is kifejtette, hogy neki mennyire szimpatikus a feudális rendszer. Fodor Endre bíró erre megjegyezte: „Gondolom, nem jobbágy akart lenni?” A kérdést derültség követte, majd a másodrendû vádlott úgy válaszolt: „Olyannyira nem, hogy amikor például Kiskunhalasra, a választóihoz indult, többször is úgy nyilatkozott: „Na, megyek a parasztjaimhoz Halasra!”
Zuschlag Jánost és 15 társát bûnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bûntettével és más bûncselekmények elkövetésével vádolják. Az ügyészség szerint a vádlottak különbözõ civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlan megszerzésében mûködtek közre.
A bíróság elõtt a héten került sor Zuschlag meghallgatására, aki elõször nem akart vallomást tenni, majd késõbb felolvasta kézzel írt nyilatkozatát. Ebben közölte: elismeri büntetõjogi felelõsségét a nagyobb értékre elkövetett csalásban, amely abból állt, hogy a pályázatokon elnyert pénzt nem az eredeti célra használták fel. Hangsúlyozta azonban, hogy a pénzbõl kizárólag közösségi rendezvényeket finanszíroztak. A volt képviselõ tagadta, hogy bûnszervezetet hoztak volna létre.