Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Magyarország ütközőzóna
Mire képes az amerikai lobbi?

Hazánknak kulcsszerepe lehet az Európában dúló energetikai hidegháborúban - állítja Maximilian Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) elnöke. A tengerentúli magyar közösség legbefolyásosabb érdekképviseleti csoportjának vezetõje a múlt heti elnökválasztás értékelése mellett a november közepétõl esedékes vízum- mentesség érdekében kifejtett lobbi-tevékenységükrõl is beszélt lapunknak.


Fotó: Németh Tamás

Obama nagy arányú választási gyõzelme egyben a Bush-kormányzat politikájának elutasítását is jelenti? Lehetséges, hogy az átszavazók emelték pajzsukra a demokrata jelöltet?
- Obamát külön kell választani a politikai környezettõl. Bármely demokrata jelölt, akár Hillary Clinton is, jó lehetõségekkel, esélyekkel indult volna azok után, hogy az amerikai lakosság körében 65 százalékos az iraki és az afganisztáni háború elutasítása. Utoljára 1927-ben mértek hasonló értéket. Erre a közhangulatra jött rá a pénzügyi válság. Alapvetõen tehát borítékolható volt a demokrata gyõzelem, de nem vitás, hogy Obama kampánya tudott olyan ígéreteket felvonultatni a jelöltségért folyó, majd pedig az elnöki székért zajló küzdelemben, melyek mobilizálták a változásra éhes amerikaiak millióit.
Szemben a magyar sztereotípiákkal - amelyek szerint a demokraták liberálisok és a republikánusok konzervatívak - az amerikai szavazók többsége középen vagy inkább jobbközépen helyezhetõ el. Az utóbbi hét elnökválasztásra ez volt jellemzõ. A fõ kérdés most is az volt, hogy a jelöltek hány választót tudnak megnyerni a másik párt tradicionális szavazói közül. Legutóbb 1980-ban, Ronald Reagan idején volt hasonló átszavazás, csak éppen fordítva, amikor a választások után Reagan-demokratáknak kezdték hívni a jobbra voksolókat.
A republikánusok azzal érveltek a kampány során, hogy a közel-keleti konfliktusban õk képviselik az egyetlen járható utat, mivel a demokraták arabbarát politikája, az Iránnal vagy a terroristákkal tervezett tárgyalásos módszer akár világháborúhoz is vezethet. Mekkora realitása van ennek az állításnak a demokrata gyõzelem után?
- Az egyik mítosz, amivel a republikánusok mostanáig operáltak, éppen az volt, hogy Obama elhagyja majd Izraelt. A helyzet ezzel szemben az, hogy Obama mindig is nagyon erõs támogatója volt az Izrael-párti politikának, és ezt megválasztása elõtt is a zsidó állam melletti erõs állásfoglalással bizonyította. Egyébként õ is - csakúgy, mint a republikánusok - abban hisz, hogy a palesztinoknak saját államra van szükségük.
A külpolitikát illetõen a demokraták most alapvetõen két területre összpontosítanak a közel-keleti régióban: az iraki csapatkivonásokra és az Iránnal folyó kétoldalú tárgyalásokra. Az új kormányzat álláspontja sok tekintetben konzervatívabb, mint a republikánusoké volt. Például Pakisztán kérdésében is úgy tartják, hogy Irak és Afganisztán mellett a legnagyobb kockázati tényezõ a térségben.
Ön egy éve azt nyilatkozta, hogy „az amerikai kormány a magyarországi ellenzéki politikai erõkkel való kapcsolatainak erõsítésére törekszik az orosz hatalmi befolyás növekedésével kapcsolatos aggodalmak miatt”. Amerika Orbán Viktorban találta meg stratégiai szövetségesét?
- 2004 végén a Fidesz nem támogatta az Irakban állomásozó magyar csapatok ott-tartózkodásának meghosszabbítását, és ez akkor sok feszültséget és vitát szült Washingtonnal. Viszont amikor az orosz befolyás Közép-Európában és Magyarországon is egyre jelentõsebb tényezõvé vált az energiahordozókat érintõ különféle titkos megállapodások kapcsán, akkor a Fidesz nagyon élelmesen látta és ragadta meg a lehetõséget az újbóli nyitásra. A hangsúly a lehetõség szón van. Mint tudjuk, Orbán Viktor azóta már kétszer volt Washingtonban, 2007. november közepén és idén augusztusban. Õ és pártja erõs, jó kapcsolatot ápol a republikánus párttal, és szerintem a demokratákkal való együtt-mûködést is sikeresen fogják megalapozni.
Milyen szövetségest lát az Egyesült Államok Magyarországban az energetikai hidegháborúban? Miben tudunk mi hozzátenni az USA terveinek megvalósításához?
- A közép-európai energiadiverzifikáció nemcsak gazdasági, hanem nemzetbiztonsági kérdés is. Minél több lábon áll Magyarország és a Balkántól kezdve Bulgárián át az egész régió energiaellátottsága, annál nagyobb a függetlensége Oroszországtól. A németeknek, franciáknak, olaszoknak már vannak megállapodásaik az oroszokkal, és Brüsszelt is hasonló üzleti érdekek uralják. Az EU gyenge válasza a Grúziában tapasztalt orosz agresszióra tisztán tükrözi ezt a befolyást. Márpedig a még csak papíron létezõ Nabucco projekt európai támogatás nélkül nem valósítható meg. Az európaiak az USA-ra várnak, Amerika pedig az EU-ra, hogy vállalja a program vezetését. Az elõrelépéshez szerintem NATO-üggyé kell tenni a kérdést, méghozzá a nemzetbiztonság felõl megközelítve. Ha Washington figyelmét sikerül a problémára irányítani, akkor a közép-európaiaknak kell átvenni a téma vezetését. Az érintett országoknak azonnal ki kell alakítaniuk egy közös energiapolitikát, amely az energiaellátás megosztásáról szól, valamint alternatív energiaforrások felmérésérõl. Ezzel a kelet-európai országok megerõsíthetik azt a megállapodást, melyet majdnem tíz éve kötöttek a NATO-val, és amelyben azt vállalták, hogy növelik a védelmi kiadásokat. Ha az Obama-Biden-kormány alatt nem kezdenek el felnõni ehhez a szerephez, akkor nem tudják betartani a NATO Alapokmányának „kollektív védelem elvére” vonatozó 5. cikkelyét.
Szeptemberben azt állította a vízumkérdés kapcsán, hogy már lehet behûteni a pezsgõt, csak még nem szabad felbontani. Most már repülhet a dugó?
- Persze, november 17-ével az Államok szélesre tárja kapuit a magyarok elõtt.
Az Amerikai Magyar Koalíciónak mekkora szerepe volt a megállapodás tetõ alá hozásában?
- Másokkal együtt mi is nagyon keményen dolgoztunk egészen 2007 augusztusáig, hogy a bevándorlásra vonatkozó biztonsági kérdésekkel foglalkozó törvénycsomagot elfogadják. Másfél évbe telt, mire a kongresszus tagjainak sikerült elmagyarázni, hogy ez nemcsak biztonsági, hanem diplomáciai kérdés is. Körülbelül tíz szenátort és hetven képviselõt kellett meggyõznünk, ami nem volt könnyû, de sikerült. Az én érvem mindig is az volt, hogy Magyarország EU-tag, katonákat küld Afganisztánba, Irakba, szerepet vállal a NATO-ban, és mindig csak kérünk tõlük. Hogy kezelhetjük így a barátainkat?
Amerikában fel sem fogják, mekkora hatással van a vízummentesség kérdése a magyarországi Amerika-ellenességre. Tanítottam magyar egyetemeken: Debrecenben, Pécsett, a budapesti Corvinuson, beszélgettem a hallgatókkal, és ez mindig is fontos vitapont volt. Az egyik kormánytaggal körülbelül egy éve tárgyaltam a Fehér Házban. Azt mondtam neki: háromszáznegyvenkét napotok van arra, hogy történelmet írjatok, vagy valaki más fog történelmet írni. Ha ezt a lehetõséget most elszalasztjátok, nem lesz az elnök számára másik. Személyesen voltam jelen, amikor Bush elnök aláírta az öt ország felvételét a vízummentességi programba. Akkor nem beszéltem az elnök úrral, de egy héttel késõbb igen, amikor Albánia és Horvátország NATO-csatlakozási jegyzõkönyvét írták alá. Bush elnök örömét fejezte ki, hogy ilyen jó a kapcsolat Magyarországgal, és bizonyára az új kormányzat is hasonlóan nyitott lesz az együttmûködésre.
A hazánkban még sokak által idegenkedve fogadott lobbizás úgy tûnik, nagyon is kézzelfogható eredményeket produkál. Önöknek deklarált célja a döntéshozók befolyásolása. Milyen eredményeket tudna még említeni, illetve milyen lehetõségeket, fõbb csapásirányokat lát a jövõre vonatkozóan ?
- Egyik fõ feladatunk, hogy partnereket találjunk a képviselõházban és a szenátusban az európai ügyek képviseletére. Amikor Magyarországon népszavazás volt a NATO-csatlakozásról, workshopokat szerveztünk, hogy megtanítsuk az embereket, mit is jelent NATO-taggá válni. Ez idõ alatt az USA-ban a szenátusban lobbiztunk, mivel õk ratifikálták a dokumentumot. Mivel a képviselõk szeretnék, ha újraválasztanák õket, meghallgatják a problémáinkat és aggodalmainkat. Ha nem hallgatják meg, akkor az ellenfelét fogjuk támogatni a választásokon. Mindegy, hogy demokrata vagy republikánus, nem érdekes. Egyedül az érdekes, hogy foglalkozzon az ügyeinkkel. Fontos törekvésünk, hogy olyan stratégiát fejlesszünk ki, amellyel rá lehet venni a döntéshozókat arra, hogy Magyarországra figyeljenek. Ezért a kommunikációnkban mindig egy nagyobb összefüggésben próbáljuk elhelyezni a lokális problémákat, és Magyarországról is úgy beszélünk, mint egy régió meghatározó szereplõjérõl, aki a nyugati és a keleti érdekek ütközõzónájában õrlõdik.
Nemrég jöttem vissza Kárpátaljáról, ahol együtt fogunk dolgozni az ukrán és az amerikai kollégákkal. Ők szeretnék a segítségünket a NATO-tagság megnyerésében, mi pedig azt várjuk cserébe, hogy segítsenek minket Kijevben, mivel egy kiszámítható és független Ukrajna elengedhetetlen Magyarország és Európa biztonságához.
Aggodalommal figyeljük továbbá a szlovák kormány viselkedését is, és megpróbálunk kongresszusi meghallgatásokat szervezni az új ülésszakban, mert azt szeretnénk, hogy Fico úr és csapata megváltoztassa a magatartását a kisebbségek irányába. Februárban Washingtonban találkoztam a szlovák külügyminiszterrel, aki számos ígéretet tett a jövõre vonatkozóan. Mi most ezeket az ígéreteket és az eddig elért eredményeket fogjuk nyilvánosság elé tárni, és ha Szlovákia nem hajlandó komolyan venni a magyar aggodalmakat, akkor szankciókért fogunk lobbizni, vagy más olyan intézkedéseket szorgalmazunk, amelyek egy idõre elszigetelhetik országukat a nemzetközi közösségen belül.
(Az interjú elkészítésében közremûködött: Pipís Réka)