Az izraeli rendõrök bilincsbe verve vitték el a vörös stólát viselõ örmény
és a fekete reverendát hordó görög ortodox egyház képviselõjét, akik - számos
hívõ részvételével - Jeruzsálemben éppen a Jézus sírjának tartott sziklaüreg
elõtt estek egymásnak. A westenfilmekbe illõ tömegverekedés képei bejárták a
világot. A konfliktus nem elõzmények nélküli: a Szent Sír körül évszázadok óta
izzanak az indulatok.
Rendõröknek kellett megfékezniük a verekedõ szerzeteseket. Szent harag
A jeruzsálemi Óváros keresztény arabok lakta negyedében található a Szent
Sír-templom, amely sokak szerint a keresztény világ legjelentõsebb
zarándokhelye. A 4. században ugyanis - az egyházi legendárium szerint - itt
találta meg Heléna császárné, Nagy Konstantin anyja, Krisztus sírját és eredeti
keresztjét. Az ennek helyén emelt bizánci bazilika azonban mára egy szinte
áttekinthetetlen épületkomplexummá vált, amelynek tulajdonjogán hat felekezet
osztozik: a görög és örmény ortodox egyház, a római katolikusok, a koptok, a
jakobita szírek és az etiópok.
A hét elején az örmény „vörösök” és a görög „feketék” ökölharccal próbálták
eldönteni a vitás tulajdonjogi kérdéseket. A tömegverekedés a szent kereszt
megtalálásának ünnepén tört ki. A vörösbe öltözött örményeket megakadályozták a
feketét viselõ görögök, hogy Jézus sírja elõtt folytassák útjukat. Az örmény
egyház területe ugyanis erre a részre nem terjed ki a Szent Sír-templomon belül.
A vallásos áhitatukban megzavart örmény zarándokok - papjaik aktív részvételével
- nekiugrottak a görög szerzeteseknek; míg a másik oldalon azt állítják: a
görögök támadtak elõször. Arisztarkhosz jeruzsálemi görög pátriárka mindenesetre
tagadta a vádat, egyben sajnálkozását fejezte ki, hogy a „kereszténység
legszentebb helyén” ilyesmi hívõk között megeshetett. A szent helyet
ideiglenesen elözönlõ izraeli rendõrök pedig úgy nyilatkoztak, hogy sajnos, nem
is ritkán fordul elõ hasonló verekedés a Szent Sír-templomban.
Jézus három sírja
Paradox módon Jézusnak nem is egy, hanem - tavaly óta - mindjárt három
feltételezett sírja is van Jeruzsálemben. A legrégibb és legismertebb
kétségkívül a fent említett hat keresztény felekezet kezén lévõ Szent
Sír-templom. Ennek történetérõl elõször az egyháztörténet-író Euszebiosz számolt
be a Kr. u. 5. században. Tõle tudjuk, hogy azt a körülbelül tíz méter magas
sziklát, ahol Jézus sírja mellett több más zsidó sírkamra is volt, 135-ben
Hadrianus császár hordalékkal feltöltette, és egy Aphroditénak szentelt
templomot építtetett rá. Ez teljes összhangban volt a császár abbéli
törekvéseivel, hogy Jeruzsálemet valódi római várossá tegye, amelynek zsidó
múltjára semmi sem emlékeztet. A kereszténységet hivatalos államvallássá
elõléptetõ Nagy Konstantin 326-ban kezdte meg a pogány templom lerombolását, és
Zenóbiosz szír építész tervei szerint egy káprázatos, márványból és aranyból
készült bazilikát építtetett helyébe. Állítólag ekkor faragták meg jelentõsen a
sziklát, olyannyira, hogy nemcsak a többi sírt, hanem a Jézus sírja elõtti
siratókamrát is eltüntették. A Szent Sír-templom igazán akkortól lépett elõ
világtörténelmi jelentõségû hellyé, amikor Heléna császárné megtalálta benne
Jézus állítólagos keresztjét. Ez a kegytárgy ugyan csak a 6. századtól kezdve
bukkan fel a forrásokban, de a mai napig számtalan háború és öldöklés forrása
lett. A perzsák, az arabok, majd a nyugati keresztesek évszázadokon át küzdöttek
azért, hogy a Szent Sír-templomot és a benne õrzött keresztet megkaparinthassák
- miközben Jézus keresztjének valódi szellemi jelentõségével mit sem törõdtek.
A Szent Sír-templomban a számtalan kápolna, oltár, mellékhajó, apszis,
ikonosztáz, szobor és mécses között ma már nemhogy Jézus sziklasírját, de az
eredeti konstantini kápolna maradványait sem lehet felfedezni. Perdöntõ
bizonyítékkal csak az szolgálna, ha teljes régészeti feltárást végeznének itt
(ami szent helyrõl lévén szó, tudvalévõen lehetetlen); továbbá sikerülne
bebizonyítani, hogy a hely Jézus kivégzésének idején bizonyosan a városfalakon
kívül esett. Egyelõre azonban erre sincsenek sem írásos, sem tárgyi
bizonyítékok.
Mindeközben Kelet-Jeruzsálemben, az Óváros falain kívül, egy nyugalmas és
csodaszép virágos kertben anglikán lelkészek fogadják a Jézus „Kerti sírjához” (Garden
Tomb) érkezõ látogatókat. Az általában protestáns felekezetekhez tartozó
zarándokoknak nagy türelemmel elmagyarázzák, hogy miért ez a kert az „igazi”,
majd a séta befejeztével azzal a katartikus élménnyel távozhat a látogató, hogy
a Názáreti Jézus Krisztus valódi sírboltjába bújhat bele egy szûk bejáraton, és
mondhat el egy imát afeletti örömében, hogy a sír - lett légyen ez vagy a másik
az igazi - immáron csaknem kétezer év óta üres!
Charles George Gordon tábornok, a legendás „Gordon pasa” (1833-1885),
1882-83-ban tett palesztinai látogatása során figyelt fel a Damaszkuszi kapuval
szemben található sziklaképzõdményre, amely messzirõl nézve koponya alakúnak
látszott. A Palestine Exploration Fund megbízta a Jeruzsélemben élõ tekintélyes
tudóst, Conrad Schicket (1822-1901), hogy nézzen utána a tényeknek. Schick a
helytõl nem messze megtalálta egy sziklába vágott sírbolt maradványait, amit a
bizánci idõszakban valószínûleg imádkozóhelyül is használtak. A helyszín további
érdekessége, hogy a domb és a sírkamra között egy sziklába mélyített víztározó
is elõkerült, amelyet a leletek szerint az 1. században is használtak. A
ciszterna jelenléte egyértelmûen bizonyította, hogy itt valaha kert, illetve
ültetvény lehetett. A Kerti sír esetében tehát szinte minden bibliai kritérium
teljesült, amit az újszövetségi leírások tartalmaztak Jézus sírjára vonatkozóan.
Most már a protestánsoknak is volt zarándokhelyük Jeruzsálemben: õket ugyanis
eladdig nem engedték be az ortodox és katolikus egyházi hatóságok a Szent
Sír-templomba.
A hollywoodi változat
A Titanic címû világsikerû film rendezõje, James Cameron, valamint Simcha
Jacobovici dokumentumfilm-rendezõ és Charles Pellegrino õslénykutató-regényíró
2007-ben állt elõ azzal a szenzációsnak szánt bejelentéssel, hogy a Názáreti
Jézusnak és családjának sírkamrája Jeruzsálemben, a Talpiót negyed egyik
elfeledett sírkamrájában fekszik. A keresztény világ felhördült a hírre, ha
ugyanis ez az állítás igaz volna, úgy az a következõket jelentené: 1) Jézus
József test szerinti fia volt; 2) a sírboltban talált két Mária közül az egyik
Jézus felesége volt, s ez a hollywoodiak szerint azonos Mária Magdolnával,
vagyis a magdalai Máriával; 3) Jézus és Mária Magdolna házasságából egy Júda
nevû gyermek is született; 4) Jézus testben nem támadt fel, hiszen akkor
csontjait nem temették volna el. A dolog tétje tehát valóban nagy, hiszen azt a
kereszténység egyik legnagyobb igehirdetõje, Pál apostol is megerõsíti, hogy „ha
a Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavalónak bizonyult a mi igehirdetésünk, és
hiábavaló a ti hitetek is”.
Csakhogy az itteni csontládikákon található nevekbõl: József, Mária (Mirjám),
Jézus (Jésua), Júda, egyáltalán nem következik az, hogy ezek a személyek valóban
a Názáreti Jézus családjához tartoztak! Jézus korában ugyanis Izraelben
körülbelül minden negyedik-ötödik férfit Józsefnek, Júdának vagy Jézusnak
hívtak. A Máriával pedig még ennél is sûrûbben lehetett találkozni a nõi nevek
között. Az egyik feliraton szereplõ Mária nevet ráadásul görög betûkkel írták.
Ez mindenképpen hellén befolyásra utal. Márpedig sem Jézus anyja, Mária, sem a
magdalai Mária nem vádolható azzal, hogy a görög nyelv és kultúra befolyása
alatt állt volna. Jézus anyja - aki a zsidó hagyomány szerint (!) is a Dávid
házából való József családjában nevelkedett, bár rokoni viszony nem állt fenn
köztük - jegyeséhez hasonlóan dikaiosz (igaz, törvénytisztelõ) ember volt. A
másik Mária a Genázáreti-tó partján, a Tiberias fölött fekvõ Magdala nevû apró
zsidó halászfaluból származott, ahol ugyancsak ritkán hallhattak görög beszédet.
A talpióti sírboltnak - amenynyire az tudható - semmi köze ahhoz a sírhoz,
amelybe a Názáreti Jézus testét helyezték a keresztrõl való levétele után. Ezt a
sírt fõként János apostol leírásából ismerjük: közel volt a Golgota nevû
kivégzõhelyhez, egy kert volt körülötte, a sír félig készült csak el, külön
siratókamrája volt, s bejáratát hatalmas zárókõ fedte.
A Názáreti Jézus korának egyik legnagyobb híressége volt, aki ráadásul egy
vallási tömegmozgalmat indított el, amelyhez halála után mindössze ötven nappal
- csak Jeruzsálemben - több ezren csatlakoztak. Elképzelhetetlen, hogy a Mester
legszorosabb tanítványi köre és az õt követõ tömeg ne tudta volna, hol temették
el õt és családját, illetve valamilyen módon erre nem utaltak volna a
sírfeliratokon, ahol egyébként gyakran feltüntették az elhunytak szûkebb
hazáját, mellékneveit, foglalkozását, és ritkábban azt is, hogy miben hunytak
el. Jézus valódi sírját illetõen egyelõre tehát be kell érnünk találgatásokkal
és valószínûsítésekkel, és azzal a bizonyossággal, amit az evangélium állít:
„Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondotta volt.” (A szerzõ történész)