Vissza a tartalomjegyzékhez

Grüll Tibor
Pofozkodás a Szent Sírnál
Ökölcsatával ünnepeltek az ortodox és örmény szerzetesek Jeruzsálemben

Az izraeli rendõrök bilincsbe verve vitték el a vörös stólát viselõ örmény és a fekete reverendát hordó görög ortodox egyház képviselõjét, akik - számos hívõ rész­vé­telével - Jeru­zsá­lemben éppen a Jézus sírjának tartott sziklaüreg elõtt estek egymásnak. A westenfilmekbe illõ tömegverekedés képei bejárták a világot. A konfliktus nem elõzmények nélküli: a Szent Sír körül évszázadok óta izzanak az indulatok.


Rendõröknek kellett megfékezniük a verekedõ szerzeteseket. Szent harag

A jeruzsálemi Óváros keresztény arabok lakta negyedében található a Szent Sír-templom, amely sokak szerint a keresztény világ legjelentõsebb zarándokhelye. A 4. században ugyanis - az egyházi legendárium szerint - itt találta meg Heléna császárné, Nagy Konstantin anyja, Krisztus sírját és eredeti keresztjét. Az ennek helyén emelt bizánci bazilika azonban mára egy szinte áttekinthetetlen épületkomplexummá vált, amelynek tulajdonjogán hat felekezet osztozik: a görög és örmény ortodox egyház, a római katolikusok, a koptok, a jakobita szírek és az etiópok.
A hét elején az örmény „vörösök” és a görög „feketék” ökölharccal próbálták eldönteni a vitás tulajdonjogi kérdéseket. A tömegverekedés a szent kereszt megtalálásának ünnepén tört ki. A vörösbe öltözött örményeket megakadályozták a feketét viselõ görögök, hogy Jézus sírja elõtt folytassák útjukat. Az örmény egyház területe ugyanis erre a részre nem terjed ki a Szent Sír-templomon belül.
A vallásos áhitatukban megzavart örmény zarándokok - papjaik aktív részvételével - nekiugrottak a görög szerzeteseknek; míg a másik oldalon azt állítják: a görögök támadtak elõször. Arisztarkhosz jeruzsálemi görög pátriárka mindenesetre tagadta a vádat, egyben sajnálkozását fejezte ki, hogy a „kereszténység legszentebb helyén” ilyesmi hívõk között megeshetett. A szent helyet ideiglenesen elözönlõ izraeli rendõrök pedig úgy nyilatkoztak, hogy sajnos, nem is ritkán fordul elõ hasonló verekedés a Szent Sír-templomban.

Jézus három sírja

Paradox módon Jézusnak nem is egy, hanem - tavaly óta - mindjárt három feltételezett sírja is van Jeruzsálemben. A legrégibb és legismertebb kétségkívül a fent említett hat keresztény felekezet kezén lévõ Szent Sír-templom. Ennek történetérõl elõször az egyháztörténet-író Euszebiosz számolt be a Kr. u. 5. században. Tõle tudjuk, hogy azt a körülbelül tíz méter magas sziklát, ahol Jézus sírja mellett több más zsidó sírkamra is volt, 135-ben Hadrianus császár hordalékkal feltöltette, és egy Aphroditénak szentelt templomot építtetett rá. Ez teljes összhangban volt a császár abbéli törekvéseivel, hogy Jeruzsálemet valódi római várossá tegye, amelynek zsidó múltjára semmi sem emlékeztet. A kereszténységet hivatalos államvallássá elõléptetõ Nagy Konstantin 326-ban kezdte meg a pogány templom lerombolását, és Zenóbiosz szír építész tervei szerint egy káprázatos, márványból és aranyból készült bazilikát építtetett helyébe. Állítólag ekkor faragták meg jelentõsen a sziklát, olyannyira, hogy nemcsak a többi sírt, hanem a Jézus sírja elõtti siratókamrát is eltüntették. A Szent Sír-templom igazán akkortól lépett elõ világtörténelmi jelen­tõségû hellyé, amikor Heléna császárné megtalálta benne Jézus állítólagos keresztjét. Ez a kegytárgy ugyan csak a 6. századtól kezdve bukkan fel a forrásokban, de a mai napig számtalan háború és öldöklés forrása lett. A perzsák, az arabok, majd a nyugati keresztesek évszázadokon át küzdöttek azért, hogy a Szent Sír-templomot és a benne õrzött keresztet megkaparinthassák - miközben Jézus keresztjének valódi szellemi jelentõségével mit sem tö­rõd­tek. A Szent Sír-templomban a számtalan kápolna, oltár, mellékhajó, apszis, ikonosztáz, szobor és mécses között ma már nemhogy Jézus sziklasírját, de az eredeti konstantini kápolna maradványait sem lehet felfedezni. Perdöntõ bizonyítékkal csak az szolgálna, ha teljes régészeti feltárást végeznének itt (ami szent helyrõl lévén szó, tudvalévõen lehetetlen); továbbá sikerülne bebizonyítani, hogy a hely Jézus kivégzésének idején bizonyosan a városfalakon kívül esett. Egyelõre azonban erre sincsenek sem írásos, sem tárgyi bizonyítékok.
Mindeközben Kelet-Jeruzsálemben, az Óváros falain kívül, egy nyugalmas és csodaszép virágos kertben anglikán lelkészek fogadják a Jézus „Kerti sírjához” (Garden Tomb) érkezõ látogatókat. Az általában protestáns felekezetekhez tartozó zarándokoknak nagy türelemmel elmagyarázzák, hogy miért ez a kert az „igazi”, majd a séta befejeztével azzal a katartikus élménnyel távozhat a látogató, hogy a Názáreti Jézus Krisztus valódi sírboltjába bújhat bele egy szûk bejáraton, és mondhat el egy imát afeletti örömében, hogy a sír - lett légyen ez vagy a másik az igazi - immáron csaknem kétezer év óta üres!
Charles George Gordon tábornok, a legendás „Gordon pasa” (1833-1885), 1882-83-ban tett palesztinai látogatása során figyelt fel a Damaszkuszi kapuval szemben található sziklakép­zõdményre, amely messzirõl nézve koponya alakúnak látszott. A Palestine Exploration Fund megbízta a Jeruzsélemben élõ tekintélyes tudóst, Conrad Schicket (1822-1901), hogy nézzen utána a tényeknek. Schick a helytõl nem messze megtalálta egy sziklába vágott sírbolt maradványait, amit a bizánci idõszakban valószínûleg imádkozóhelyül is használtak. A helyszín további érdekessége, hogy a domb és a sírkamra között egy sziklába mélyített víztározó is elõkerült, amelyet a leletek szerint az 1. században is használtak. A ciszterna jelenléte egyértelmûen bizonyította, hogy itt valaha kert, illetve ültetvény lehetett. A Kerti sír esetében tehát szinte minden bibliai kritérium teljesült, amit az újszövetségi leírások tartalmaztak Jézus sírjára vonatkozóan. Most már a protestánsoknak is volt zarándokhelyük Jeruzsálemben: õket ugyanis eladdig nem engedték be az ortodox és katolikus egyházi hatóságok a Szent Sír-templomba.

A hollywoodi változat

A Titanic címû világsikerû film rendezõje, James Cameron, valamint Simcha Jacobovici dokumentumfilm-rendezõ és Charles Pellegrino õslénykutató-regényíró 2007-ben állt elõ azzal a szenzációsnak szánt bejelentéssel, hogy a Názáreti Jézusnak és családjának sírkamrája Jeruzsálemben, a Talpiót negyed egyik elfeledett sírkamrájában fekszik. A keresztény világ felhördült a hírre, ha ugyanis ez az állítás igaz volna, úgy az a következõket jelentené: 1) Jézus József test szerinti fia volt; 2) a sírboltban talált két Mária közül az egyik Jézus felesége volt, s ez a hollywoodiak szerint azonos Mária Magdolnával, vagyis a magdalai Máriával; 3) Jézus és Mária Magdolna házasságából egy Júda nevû gyermek is született; 4) Jézus testben nem támadt fel, hiszen akkor csontjait nem temették volna el. A dolog tétje tehát valóban nagy, hiszen azt a kereszténység egyik legnagyobb igehirdetõje, Pál apostol is megerõsíti, hogy „ha a Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavalónak bizonyult a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is”.
Csakhogy az itteni csontládikákon található nevekbõl: József, Mária (Mirjám), Jézus (Jésua), Júda, egyáltalán nem következik az, hogy ezek a személyek valóban a Názáreti Jézus családjához tartoztak! Jézus korában ugyanis Izraelben körülbelül minden negyedik-ötödik férfit Józsefnek, Júdának vagy Jézusnak hívtak. A Máriával pedig még ennél is sûrûbben lehetett találkozni a nõi nevek között. Az egyik feliraton szereplõ Mária nevet ráadásul görög betûkkel írták. Ez mindenképpen hellén befolyásra utal. Márpedig sem Jézus anyja, Mária, sem a magdalai Mária nem vádolható azzal, hogy a görög nyelv és kultúra befolyása alatt állt volna. Jézus anyja - aki a zsidó hagyomány szerint (!) is a Dávid házából való József családjában nevelkedett, bár rokoni viszony nem állt fenn köztük - jegyeséhez hasonlóan dikaiosz (igaz, törvénytisztelõ) ember volt. A másik Mária a Genázáreti-tó partján, a Tiberias fölött fekvõ Magdala nevû apró zsidó halászfaluból származott, ahol ugyancsak ritkán hallhattak görög beszédet. A talpióti sírboltnak - ameny­nyire az tudható - semmi köze ahhoz a sírhoz, amelybe a Názáreti Jézus testét helyezték a keresztrõl való levétele után. Ezt a sírt fõként János apostol leírásából ismerjük: közel volt a Golgota nevû kivégzõhelyhez, egy kert volt körülötte, a sír félig készült csak el, külön siratókamrája volt, s bejáratát hatalmas zárókõ fedte.
A Názáreti Jézus korának egyik legnagyobb híressége volt, aki ráadásul egy vallási tömegmozgalmat indított el, amelyhez halála után mindössze ötven nappal - csak Jeruzsálemben - több ezren csatlakoztak. Elképzelhetetlen, hogy a Mester legszorosabb tanítványi köre és az õt követõ tömeg ne tudta volna, hol temették el õt és családját, illetve valamilyen módon erre nem utaltak volna a sírfeliratokon, ahol egyébként gyakran feltüntették az elhunytak szûkebb hazáját, mellékneveit, foglalkozását, és ritkábban azt is, hogy miben hunytak el. Jézus valódi sírját illetõen egyelõre tehát be kell érnünk találgatásokkal és valószínûsítésekkel, és azzal a bizonyossággal, amit az evangélium állít: „Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondotta volt.” (A szerzõ történész)