Vissza a tartalomjegyzékhez

Makki Marie-Rose
Bankdiktatúra
Ki segít a hitelkárosultaknak?

„Magyarországon az ügyfeleket krízis idején sem védi semmi a bankokkal szemben, miközben a bankok még inkább bebiztosítják magukat a hitelkihelyezések során” - mondja Lénárt Mariann, a Banki Hitelkárosultak Egyesületének elnöke.

Mennyire érzékelhetõk a válságtünetek az Önök egyesületénél?
- Az elmúlt hónapban 3-5-szörösére nõtt az érdeklõdõk száma, miközben több ezer ügyünk van. De ez is csak töredéke a valóságnak. Reggeltõl estig jönnek hozzánk az emberek, mi képviseljük õket a bankok felé, és azt a felvilágosító munkát látjuk el feléjük, amit a bankoknak kellene. Az emberek hallják, hogy a kormány bejelent ezt-azt, a hitelek átütemezhetõségérõl, felfüggeszthetõségérõl beszél, boldogan rohannak tehát a bankba, de nagyot csalódnak, mikor kiderül: a pénzintézetek nem kötelesek az ügyfél kérésére szerzõdést módosítani, nem törik magukat a papíron létezõ alternatívák alkalmazására, és senki nem segít. Nincs szemernyi hajlandóság sem az együttmûködésre, sõt az ügyintézõk nemegyszer elérhetetlenek. Pedig rengeteg végrehajtás is elkerülhetõ lenne, ha a bankok nyitottabbak lennének ügyfeleik gondjaira.
Melyek a legproblémásabb hitelek?
- A legnagyobb baj azokkal a lakáshitel-konstrukciókkal van, amelyeket 25-30 évre vettek fel devizában, és nem tudni, mennyit kell majd fizetni. Nagyszerûek voltak ezek a szocpollal támogatott hitelek, de mivel csak új építésû lakásokra adták, a kelleténél sokkal jobban eladósodtak a családok. Különösen a lakóparkok világát érinti ez, fõként Budapestet és Pest megyét. Az adósok 70 százaléka devizában adósodott el, igaz, a magas kamatok miatt még mindig a forinthitelek a legdrágábbak. Túlhitelezett világban élünk, jellemzõ, hogy egy családnak van mondjuk hat hitele, és ha egyet nem tud fizetni, akkor elõbb-utóbb a többit sem fogja tudni. Olyan ügyfelünk is van, aki hússzoros BAR-lista-szereplõ, ennek ellenére kapott hitelt, és eddig tudta is mindet fizetni, de most megszûnt a munkaadó cége, és a hitelei egymás után dõlnek be.
Önök a szakmai segítségnyújtáson kívül mit tehetnek az emberekért?
- Sok ügyfél sajnos már a bank recepcióján elakad. Mi az õ képviseletében megegyezünk a bankkal, miközben rávezetjük õt például arra, hogy szívósnak kell lenni: egyszerû logikai érveléssel, írásban kell bombázni az illetékeseket addig, míg elõre nem mozdul az ügy. Sok esetben még jogászkodni sem kell, mert ha az illetõ például nem tud fizetni 100 ezret, csak 60-at, akkor fizessen annyit, és hosszabbítsák meg a futamidejét.
De a hitelmódosítási díj akár több százezer forint is lehet…
- Igen, a miniszterelnöknek voltak is holmi díjmentes szerzõdésmódosításra vonatkozó kijelentései, de sajnos ezek homályos célzások maradtak, miközben vészesen nõ a problémás ügyfelek száma. Elõre nem látható krízisek idején elvárható lenne némi kompenzáció az államtól. Elképesztõen kiszolgáltatottak az emberek a pénzintézetekkel szemben, rengetegen néznek bírósági eljárás elé, miközben jogi képviseletre nem jogosultak, pénzük viszont nincs ügyvédre. Ha lenne, akkor a hitelüket fizetnék. A nem fizetõ adósok elenyészõ része rosszhiszemû, a többség a bankok rugalmatlansága miatt jut koldusbotra. Az egyesületünknél pszichológus is akad, aki az ügyfeleket túlélési tanácsokkal látja el.
Mivel magyarázza, hogy a bankok a kisujjukat sem mozdítják a helyzet jobbításáért?
- Rendkívül esetleges, hogy milyen ügyintézõhöz kerül az ember, és sok helyütt még államszocialista reflexek uralkodnak: a bank hatóságként viselkedik. De a 4-5 százalékos közvetítõi járulékok is közrejátszanak abban, hogy az ügyfelet többnyire abszolút kiszolgáltatottá teszi a szerzõdés, és a bankoknak nem is érdekük megoldásokat keresni. Azt reméltük, hogy a tömeges krízis kezelése toleránsabbakká teszi õket is, de csak rosszabbodott a helyzet. Pedig a végrehajtásból sokkal kevesebb pénze folyik be a banknak, mintha például átütemezné a törlesztést.
Minden második panaszost a Pénzügyminisztérium vagy a PSZÁF küld hozzánk, miközben épp ezeknek a szerveknek kellene a bankokat arra szorítani, hogy ügyfélbarát szolgáltatást nyújtsanak. A bankok extraprofitjából simán telne arra, hogy külföldi mintára külön alapot hozzanak létre ügyfeleik számára a hitelfedezetek biztosítására. Ez arról szól, hogy ha önhibáján kívül nehézségekbe kerül az adós, pár hónapig átvállalják a törlesztõrészleteit, amíg egyenesbe nem jön. Ez befektetésnek sem utolsó, Franciaországban például nagyon jól mûködik. Hihetetlen, hogy ekkora profit- és kihelyezési versenyben egyetlen hazai bank jutott el ennek felismeréséig.
A pozitív adóslista mennyire ésszerű javaslat?
- Véleményünk szerint felesleges, csak a bankok érdekeit szolgálja, hiszen aki nem szerepel a negatív adóslistán, az nyilván pozitív adósnak tekintendő. (Akinek 90 napon túli elmaradása van, felkerül a BAR-listára, és újabb hitelt öt éven belül nem, vagy csak nagyon szigorú feltételekkel kaphat - a szerk.) A teljes körű jövedelem- és hitelnyilvántartás súlyosan ütközik az adatvédelmi törvénnyel, hiszen ez az állampolgárokat még kiszolgáltatottabbakká teszi a bankokkal szemben, ellenben kiküszöböli a pénzintézetek üzleti kockázatát. Nevetséges ellenérv az önkéntes feliratkozás, hiszen aki hitelt szeretne, úgyis kénytelen lesz belemenni adatai közzétételébe. Arról nem beszélve, hogy a pozitív adóslista a külföldi tapasztalatok szerint korántsem garantál kedvezőbb hitelelbírálást.
Ha már a bankok nem segítenek, akkor legalább az Önök tevékenységét kellene valahogy állami feladattá tenni…
- Egy fillért nem kapunk a munkánkra, miközben az egyedüli ilyen szervezet vagyunk az országban. Országosan, megyei szintû hálózatként szeretnénk kiterjeszteni a tevékenységünket, egy öngondoskodási programot megvalósítani, hogy ne hozzánk küldjék mindenhonnan az ügyfeleket. Idén azonban kilenc benyújtott pályázatunkból egyet sem sikerült elnyernünk.