Vissza a tartalomjegyzékhez

Papp Levente, Brüsszel
Kell az energia
Csikorgó EU–orosz kapcsolatok

Az olimpia ideje alatt kirobbant orosz-grúz konfliktus felpörgette az eseményeket. A rövid háború miatt menekül a tõke Oroszországból, eddig mintegy 35 milliárd dollárt vontak ki a nemzetközi befektetõk a moszkvai tõzsdérõl. Az EU 500 millió euróval támogatja a grúz helyreállítást, ám kénytelen átalakítani energiaprogramját, miközben az oroszok az OPEC felé nyitnak.


Benita Ferrero-Waldner, az Európai Bizottság külügyi biztosa

Az Európai Unió 2010-ig 500 millió eurós támogatásról döntött Grúzia számára a háború nyomán bekövetkezett károk enyhítése céljából - jelentette be a hét elején Brüsszelben Benita Ferrero-Waldner, az Európai Bizottság külügyi biztosa. Már a háború kirobbanásakor több politikai elemzõ jelezte, hogy a grúz konfliktus valójában nem Dél-Oszétiáról szól, hanem az Oroszországtól független, Grúzián keresztül kiépítendõ energiaútról, amit Moszkva akár egy háború kiprovokálásával is kész megakadályozni. Persze ehhez tisztázni kellene, hogy a háborút az oroszok kiprovokálták-e, vagy inkább belerángatták õket. Bárhogy is van, Moszkvának jól jött Grúzia destabilizálása, ugyanis így még kevésbé valószínû, hogy megvalósul a Nabucco vezeték, amely az Azerbajdzsánból származó földgázt az oroszoktól független csatornákon juttatná el Európába, és az EU orosz energiahordozóktól való függõségét csökkentené. Az oroszok kaukázusi politikája arra utal, hogy Oroszország olyan energiaszállító akar lenni a Nyugat és elsõsorban Európa számára, akit „se megkerülni, se átugrani” nem lehet. A Nabucco-projekt megtorpedózása is erre irányul. Oroszország nem nézte jó szemmel az amerikai kezdeményezésre létrejött 1774 kilométer hosszú Baku-Tbiliszi-Ceyhan kõolajvezetéket sem, amely az azeri kõolajat szállítja Moszkva fennhatóságán kívül a nyugati világ számára. Grúzia szerint az oroszok augusztusban huszonhét bombát dobtak le a vezeték környékére, de komoly kárt nem okoztak. A grúz helyzet miatt megfélemlett Azerbajdzsán már most elzárkózik a Nabucco-projekttõl, ami azt jelentheti, hogy a jelentõs azeri földgázkészletek orosz közvetítéssel kerülhetnek Nyugatra. A Nabucco-projekt az unión belül hazánkat is érinti, a magyar kormány kezdeményezésére Budapesten Nabucco-csúcsértekezletet kívánnak tartani a jövõ év elején. Az EU a grúz támogatással a humanitárius célokon kívül azt is jelezte, hogy nem kíván lemondani az Oroszországtól független energiaútról.
Az orosz gazdaság a magas infláció és korrupciós index dacára jó mikro- és makrogazdasági mutatókat produkált. A kõolaj- és a földgázexport busás hasznot hoz a kormány és az oligarcha réteg számára. A világ ötödik legnagyobb devizatartaléka, 590 milliárd dollár az energiakivitelbõl származik. Természetesen jóléti társadalomról távolról sem beszélhetünk, de Moszkvában több dollármilliomos él, mint Londonban, New Yorkban vagy akár Dubaiban. A multinacionális cégek nagyon jól érezték magukat mindeddig Oroszországban, élvezték a gazdasági prosperitás elõnyeit. A grúz háború és a Nyugattal való politikai pengeváltás azonban pánikhangulatot keltett, és az orosz tõzsdeindex, az RTS kétéves mélypontra zuhant. Eddig mintegy 35 milliárd dollárt vontak ki az orosz piacról nemzetközi befektetõk a francia Paribas Bank becslése szerint. Ennek ellenére az ország hitelminõsítése nem romlott, mivel a hatalmas kõolaj- és föld­gázbevételek jelentõs részét tartalékalapba helyezik. A tõzsde ugyan esett, és a rubel is gyengült, ami kissé váratlanul érte az orosz politikai elitet, mégis valószínû, hogy az orosz gazdaság nem szenved komolyabb károkat.
A Kreml újjáéledõ nagyhatalmi politikája felkészületlenül érte az EU-t. Az unió energiaszektora jelentõs részben ráépült az orosz energiahordozókra. Az EU földgázbehozatalának 26, míg a kõolajimportjának 29 százaléka származik Oroszországból. Az európai integráció gazdasági alapokon indult el 1951-ben a Montánunióval, és jelenleg is elsõsorban gazdasági alapokon áll. A nyugat-európai tagállamok rendkívüli energiaigényét az unió saját forrásokból nem tudja fedezni. A lisszaboni szerzõdés alapján Jose Manuel Barosso bizottsági elnök kijelentette, hogy az EU fõ stratégiai programja az energiakérdés. Maga a lisszaboni szerzõdés írek általi megvétózása is jelzi, hogy politikai alapokon nem lehet Európát integrálni, csakis a jól mûködõ gazdaság és ennek vonalán meghúzódó érdekek tartják össze a tagállamokat. Európának létkérdés a független energiaforrások biztosítása.
Az EU-ban az új, megújuló energiaforrások, a bioenergia, sõt az atomenergia is még inkább elõtérbe kerül a jövõben. Ezekkel nem lehet a fejlett uniós gazdaságok igényét teljesen ellátni, ezért az EU az OPEC-tagállamok felé is nyit. A francia elnökség megpróbálja az évtizedek óta politikai okokból elszigetelt Líbiával feleleveníteni a kapcsolatokat. Az OPEC-kel való együttmûködésnek megvannak az ismert politikai akadályai, ráadásul az oroszok némely OPEC-tagállamban - fegyvereladásaik révén - befolyásosabbak Európánál. Az EU nehezményezi, hogy az oroszok az OPEC-tagállamokkal szorosabb együttmûködést szorgalmaznak. Az OPEC titkára októberben utazik Moszkvába, hogy tárgyaljon egy hosszabb távú szövetségrõl Oroszország és a világ kõolajtermelésének 40 százalékát adó OPEC-államok között.