Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Hitviták

Sarah Palin üstökösként való feltûnése újabb kérdés elé állította az amerikai társadalmat. A média, fogást keresve az alelnökjelölt kormányzón, tinédzser lányának terhessége után most a hitéletét vette górcsõ alá.

Palin ugyanis nem a hagyományosabbnak számító protestáns felekezetek valamelyikéhez tartozik, mint ahogy az eddigi elnökök többsége, hanem pünkösdi-evangéliumi hívõ. Vannak, akik szerint „extrém” hite miatt alkalmatlan a magas politikai pozícióra, ugyanakkor nagy népszerûsége és támogatottsága azt is mutatja, hogy a 30 - más felmérések szerint 60 - milliós evangéliumi keresztény tábor nem tûnt el a palettáról, hanem továbbra is jelentõs befolyással rendelkezik.
A legfrissebb közvélemény-kutatások alapján Sarah Palin beváltotta a hozzáfûzött reményeket: a republikánus páros támogatottsága jelentõsen megugrott a héten, McCain nemcsak lefaragta hátrányát Obamával szemben, hanem több felmérésben átvette a vezetést, más kutatások szerint pedig fej fej mellett halad a két politikus.


Todd Palin, a férj

Az ellenfelek éppen ezért keresik, hogy mivel lehet Palin elõretörését megállítani, „családi ügyei” után most vallási háttere került terítékre, amellyel gyanút akarnak kelteni személye körül. A Fehér Házban a második világháború óta - John Kennedy kivételével - hagyományosabb protestáns felekezetekbe tartozó elnökök laktak, az alaszkai kormányzó azonban egy új irányzatot képvisel, mivel hosszú ideig pünkösdi gyülekezetbe járt. (A korábban egy chicagói fekete protestáns gyülekezetbe járó Barack Obama a katolikus Joe Bident választotta alelnökjelöltjének.)
A csecsemõként katolikusnak keresztelt Palint szülei tizenéves korában vitték el a wasillai Isten Gyülekezetébe Alaszkában, itt megtért és meg is keresztelkedett. 2002-ig járt a közösségbe, ahol akárcsak a legtöbb pünkösdi gyülekezetben, a hívõk szó szerint hisznek a Bibliában, nyelveken szólnak, elfogadják a hitbõl történõ gyógyulást, és hisznek az utolsó idõkre vonatkozó bibliai kijelentésekben.
Hat évvel ezelõtt egy független evangéliumi gyülekezethez csatlakozott, amelyet visszafogottabbnak tartanak, de idõnként korábbi gyülekezetébe is ellátogat. Legutóbb tavaly járt ott, amikor volt pásztora vezetésével a lelkészek megáldották a frissen kinevezett alaszkai kormányzót. Az alelnökjelölt kapcsán a média részletesen ír a pünkösdi mozgalom „szokatlan” jelenségeirõl és tanításairól, azt feszegetve, hogy egy ilyen közösségbe járó személy alkalmas-e a nagypolitikai szerepvállalásra.
Palin hitbeli meggyõzõdése ugyanis kormányzói posztja alatt több ízben is megnyilvánult. Az iraki csapatokkal kapcsolatosan például arra kérte hallgatóságát, hogy imádkozzanak a katonákért, „akik Istentõl származó feladatot látnak el”, egy másik esetben pedig egy 30 milliárd dolláros alaszkai földgázvezeték építéséért kért imatámogatást nyilvánosan. Barátai is azt erõsítették meg, hogy az alelnökjelölt hitének alapja és az életvitelének forrása a Biblia, és gyakorolt olyan pünkösdinek számító hitéleti tevékenységeket, mint a kézrátétel vagy pedig a nyelveken szólás. Némelyek a fentiekben leírt megnyilvánulások miatt az állam és az egyház szétválasztásáért aggódnak, másrészt azonban a vallásszabadás kérdése merül fel: csak hagyományos felekezetek tagjai kerülhetnek-e Washingtonba, és hogy vajon a mély hitbeli meggyõzõdés automatikusan alkalmatlanná tesz-e valakit a politikai szerepvállalásra.
Palin berobbanó sikere és nagy támogatottsága az evangéliumi tábor befolyását is tükrözi, amely - a politológusok várakozásával ellentétben - az elmúlt években nem lett semleges, és nem tûnt el a politikai színtérrõl. Az alaszkai kormányzó személyében sokan úgy vélik, most megtalálták azt a jelöltet, akivel azonosulni tudnak.
Palin mindenestre új helyzetet teremtett az elnökválasztási kampányban, amire Obama eddig még nem találta meg a megfelelõ ellenszert. A demokrata elnökjelölt zavartságát tükrözi a nemrégiben történt vallással kapcsolatos „nyelvbotlása” is. Az ABC televízióban adott interjújában Obama éppen azt ecsetelte, hogy mennyire sértõnek találja, hogy a republikánus oldal azt akarja elhitetni róla, hogy nem az, akinek mondja magát vallását illetõen. A keresztény hitérõl gyakran büszkén nyilatkozó elnökjelölt észre sem vette, hogy véletlenül „muszlim hitemrõl” beszélt, csak akkor helyeselt gyorsan, amikor a riporter közbevágott, és kijavította az elszólást keresztény hitre. Obama ellentábora természetesen kapva kapott az alkalmon, és a „nyelvbotlás” interneten keresztül nagyon hamar elterjedt.