Vissza a tartalomjegyzékhez

Piros Péter
Nem szavazzuk meg

Magánnyilatkozatnak minõsítette Dávid Ibolya Kóka János számukra kedvezõ nyilatkozatát. Az MDF elnöke a Heteknek kifejtette: a költségvetés megszavazásával áldásunkat adnánk a kormány egész munkájára, amely nem áll szándékunkban.

Egyetért-e azzal, hogy õsszel az MDF szerepe a költségvetésrõl szóló szavazás miatt felértékelõdhet? Ha az SZDSZ nem támogatná az új költségvetést és így a kormányt, az MDF-en múlna a költségvetésrõl szóló szavazás végeredménye. Mire számíthat a kormány az MDF részérõl?
- Semmire. A Magyar Demokrata Fórum a parlament ellenzéki pártjai között elsõként deklarálta, hogy nem szavazza meg a kisebbségi MSZP-kormány által beterjesztésre kerülõ költségvetést. Ezt ugyanis egy valódi ellenzéki párt nem teheti, és soha nem is teszi meg. A költségvetés megszavazásával áldásunkat adnánk a kormány egész munkájára, amely nem áll szándékunkban.
Az újonnan ellenzéki pozícióba helyezkedõ Szabad Demokraták Szövetsége tavaszi felhívásunkat követõen kibújt a konkrét állásfoglalás alól. Azóta persze számos ellentmondó nyilatkozatot hallhattunk a párt részérõl, s legutóbb Gulyás József, az SZDSZ Országos Tanácsának vezetõje sem zárta ki továbbra sem, hogy megszavazzák a jövõ évi büdzsét. Kiszámíthatatlan az SZDSZ költségvetési szavazata.
Vannak azonban új súlypontok a magyar politikában: a Nemzeti Adószabadság Programunk és az arról elindított ötpárti egyeztetéssorozatunk például igen egészséges vitafolyamatot indított el idén tavasszal a parlamenti pártok között. Az ellenzéki pártoknak mihamarabb folytatniuk kell ezt az egyeztetést, hogy õsszel a kormányt rákényszeríthessük egy ésszerûbb gazdaságpolitika folytatására, s hogy a parlament egy olyan költségvetést fogadjon el, amely enyhítené a középosztály elviselhetetlen adóterheit.
Milyen most a párt kapcsolata a Fidesszel? Változhat-e ez? Almássy Kornél nem cáfolta és nem is erõsítette meg, hogy akár közös listát is állíthatnának. Elképzelhetõ-e ez Dávid Ibolya elnökségével?
- Korrekt az intézményes kapcsolatunk a nagyobbik ellenzéki párttal. A Magyar Demokrata Fórum programok mentén politizál, nem vagyunk hívei a ma dívó dacpolitizálásnak, minden oldallal nyitottak vagyunk az észérveken alapuló szakmai párbeszédre.
A Magyar Demokrata Fórum sikeresen szerepelt önállóan az elmúlt két választás során. Ez is azt bizonyítja, hogy komoly szükség és igény van a fórum által ma egyedül képviselt korszerû, konzervatív, higgadt politikára. Ebbõl adódóan határozottan leszögezhetem: nem kívánok közös listát állítani sem a Fidesszel, sem más párttal.
Kóka János azt nyilatkozta az MDF-SZDSZ-kapcsolatról, hogy „ez az egyetértés idõvel talán a polgári középerõk valamilyen együttmûködésének alapját képezheti”. Tudnának a jövõben együttmûködni az SZDSZ-szel?
- Mindenekelõtt szeretném megismételni: a Magyar Demokrata Fórum programok, és nem érzelmek mentén politizál. Komoly szakmai tárgyalások folytatására így minden olyan erõvel nyitottak vagyunk, akik nem csupán a szavak, de valódi tettek szintjén is azért dolgoznak, hogy ez az ország végre felívelõ pályára kerüljön.
Azonban úgy vélem - ahogy az elmúlt évek során is, úgy ma is - az egyik legfõbb gond az: túl sok a szó és kevés a tett a Szabad Demokraták Szövetségénél. A Nemzeti Adószabadság Program kapcsán folytatott ötpárti tárgyalásokon az SZDSZ képviselõje messze nem fogalmazott olyan konkrétan, ahogy a párt leváltott elnöke tette ezt magánnyilatkozatában.
Ma Fodor Gábor az SZDSZ vezetõje, vele pedig még a nyár folyamán leülünk tárgyalásokat folytatni, többek között az MDF gazdaságpolitikai javaslatairól is. Számos téren úgy tûnik, ma még az SZDSZ maga sem döntötte el, mit is kezdjen az új pozícióba helyezkedve. Az õszi költségvetési szavazás azonban sok mindenre választ ad majd. A Magyar Demokrata Fórum ma az egyetlen párt, amely programján nem változtatva ugyanazt mondja, mint 2006-ban, s a jövõben is ragaszkodunk konzervatív alapértékeken nyugvó politikánkhoz és programunkhoz.