Vissza a tartalomjegyzékhez

Morvay Péter
Egy álom, ami az élet
Interjú Gerson Salomonnal, a Templom-hegy Hívei Mozgalom alapítójával

Egy mozgalom negyven évvel ezelõtt azt a célt tûzte ki, hogy - függetlenül a politikai realitásoktól és az aktuális béketervektõl - mindent megtesz azért, hogy újra felépüljön a közel kétezer éve lerombolt hajdani zsidó szentély Jeruzsálemben. Azóta minden évben utcai akciókat rendeznek, hogy megpróbálják szimbolikusan felvinni a szentély alapkövének szánt hatalmas kõtömböket a Templom-hegyre. Ez csak egyszer, 1990-ben sikerült nekik. A menet napokon át tartó palesztin tiltakozást és zavargásokat váltott ki, így azóta az izraeli rendõrség nem engedi fel a szervezet aktivistáit a hegyre. A Templom-hegy Hívei Mozgalom a Közel-Kelet egyik legvitatottabb - sokak szerint szélsõséges - vallási-közéleti szervezete. Jeruzsálemben a mozgalom alapítóját, Gerson Salomont kérdeztük a céljaikról.


Gerson Salomon. „Minden oldalról fény vett körül a sötétségben”

Mi indította arra, hogy mozgalmával együtt beleszóljanak a világ egyik legérzékenyebb politikai-vallási vitakérdésébe?
- Katonaként több kritikus csatában is részt vettem. Az egyik ilyen a Golán-fennsíkon történt, nem sokkal az 1967-es hatnapos háború elõtt. Az egységemmel felküldtek, hogy védelmezzük meg a térségben mûködõ kibucokat és az ott élõket. Egy évet töltöttünk fenn, és többször is összecsaptunk az ellenséggel. 1966 elején egy kritikus pillanat jött el, amikor a szíriaiak csapdát ejtettek az egységemnek. Mi százötvenen voltunk, õk több ezren fenn a hegyekben. Nyolc órán keresztül folyamatosan támadtak és lõttek bennünket minden oldalról. Számomra nem kétséges, hogy Isten megjelent ebben a csatában, és velünk együtt harcolt, úgy ahogy azt a Bibliában több helyen is megígérte.
Miben volt más ez az ütközet, mint a többi?
- Nyolc óra alatt legyõztük a többszörös túlerõt. A csata végén, már alkonyat után, elindultunk két tankkal, hogy összeszedjük sérültjeinket a csatamezõrõl. Sikerült megmenteni az egyik katonám életét a tisztás egyik távoli végében. Ahogy azonban ott feküdtem mellette, a tank hirtelen áthajtott a testemen. Keresztülment rajtam, szinte hosszában, az egyik végétõl a másikig.
Nyilván azonnal kimentették önt is…
- Nem, mivel a tank vezetõje nem érzékelte azonnal azt, hogy elütött. Ott feküdtem a harcmezõn, közelebb a halálhoz, mint az élethez. Ebben a kritikus pillanatban megjelent nekem Isten és megmentett. A katonáim mögöttem nem messze haladtak, de még mielõtt elérhettek volna, hirtelen mintegy száz szíriai katona jött elõ a hegyekbõl. Látták, hogy ott fekszem egyedül a harcmezõn, ezért szokásuk szerint bosszút akartak állni a holttestemen. Pontosan emlékszem - minden oldalról körülvettek, vicsorogva. Amikor a tank átment a testemen, elvesztettem az eszméletem. Utána azonban egy pár percre visszanyertem az emlékezetem. Úgy gondolom, ezt Isten tette azért, hogy lássam, mit fog tenni az életemben. A szíriaiak már arra készültek, hogy lelõnek, amikor egyszer csak, minden látható ok nélkül, anélkül, hogy csak egy golyót is belém lõttek volna, nagyon gyorsan visszafutottak a hegyekbe. Soha nem láttam még embereket olyan gyorsan futni. Abban a pillanatban nagyon erõsem éreztem Isten jelenlétét. Mintha minden oldalról fény vett volna körül a sötétségben. Nem hallottam konkrét hangot, de éreztem a jelenlétét a szívemben. Isten azt mondta: „Még nem végeztem veled. Ne félj, légy erõs, nem vagy egyedül, veled vagyok.” Aztán újra sötét lett, és két hétre újra elvesztettem az eszméletemet.
Hogyan menekült meg?
- Késõbb tudtam meg, hogy a katonáim értem jöttek, és elvittek a kórházba. Két hétig kómában feküdtem, miközben többféle mûtétet is elvégeztek rajtam. Két hét után újra kinyitottam a szemem. Ott voltak körülöttem a katonáim, a családom, az orvosok, akik azt mondták: „Maga egy igazi csoda.” Ekkor rögtön eszembe jutott mindaz, amit átéltem, és azt mondtam nekik: „Igen, mert Isten megígérte ezt nekem.” Ezután egy újabb csata kezdõdött azért, hogy helyreálljon az egészségem, ami nem volt egyszerû. Néhány hét múlva megjelentek nálam az ENSZ megfigyelõi, akik a csata körülményeit vizsgálták. Azt mondták, hogy jegyzõkönyvet kell készíteniük arról, hogy eldönthessék, ki a felelõs a konfliktusért, az izraeliek vagy a szíriaiak. „Mielõtt azonban meghallgatnánk - mondták -, szeretnénk önnek elmondani valamit. Beszéltünk a szíriai tisztekkel, és velük is felvettünk egy jegyzõkönyvet. Megkérdeztük tõlük, hogy miért nem lõtték le azt az izraeli katonát, aki ott feküdt egyedül a harcmezõn, azt mondták, nagyon is szerették volna lelõni õt, de nem tudták megtenni.”
Mivel magyarázták meg ezt a szíriaiak az ENSZ-ellenõröknek?
- Azt mondták: „Abban a pillanatban nagyon sok angyalt láttunk, amint körülveszik és védelmezik, így nem tudtunk mást tenni, csak megfordulni, és amilyen gyorsan csak tudunk, visszafutni a Golán-fennsík hegyeibe. Az angyalok pedig futottak utánunk, hogy megöljenek minket.” Minderrõl én nem tudtam, csak az ENSZ-küldöttek elbeszélésébõl értesültem róla. Az izraeli orvosok, addig nem nagyon hittek nekem, amikor elmondtam, hogy Isten hogyan jelent meg, és szólt a szívemhez. Azt mondták, mindez talán csak egy eszméletét vesztett katona álma volt. Amikor viszont meghallották a világszervezet megfigyelõinek a beszámolóját, meg voltak döbbenve. Elismerték, hogy valóban Isten angyalai menthették meg az életemet a harcmezõn.
Mennyi ideig tartott a gyógyulása?
- Egy évet a kórházban töltöttem, aztán önkéntesként visszatértem az egységemhez, bár még mindig mankót használtam. Késõbb már egy bottal is tudtam járni. Vártam közben arra, hogy meglássam, mit akar Isten tenni velem, amint azt megígérte. Nem sokkal késõbb kitört a hatnapos háború. A második napon visszaszereztük Jeruzsálemet és a Templom-hegyet. Ez csoda volt, de hatalmas véráldozatot fizettünk érte, katonák százai haltak meg a csatában. Soha nem fogom elfelejteni a pillanatot, amikor a katonáimmal együtt felértünk a hegyre. Az arabok elfutottak, a Szikladóm tárva-nyitva állt. Mint a nyíl, úgy futottunk arra a helyre, amit addig életünkben még soha sem láttunk. Ott álltunk, ahol korábban a Szentek Szentje állt, és közben csak úgy potyogtak a könnyeink. Egyikünk sem volt rabbi, világi katonák voltunk, de akkor mindannyian éreztük Isten jelenlétét. Fantasztikus pillanat volt. Aztán meghallottuk Motta Gur tábornok bejelentését - akkor Izraelben minden rádión ezt lehetett hallani -, miszerint „a Templom-hegy újra a mi kezünkben van”. Erre a bejelentésre Izrael csaknem kétezer évet várt azóta, hogy a rómaiak lerombolták a Templomot.
Váratlanul érte az izraelieket ez a gyõzelem?
- Igen, hiszen ki tud elképzelni elõre egy ilyen pillanatot? Kétezer éven át távol voltunk Izraeltõl és Jeruzsálemtõl. Számûzetéseken, pusztításon, pogromokon, holokauszton, inkvizíciókon keresztül milliókat vittek a halálba, de az áldozatok ajkain mindig ott volt Isten és Jeruzsálem neve. 1967-ben eljött egy nap, amikor Isten megadta ezt a kiváltságot nekünk. Miért a mi nemzedékünkben történt ez? Miért éppen velünk? - Nem tudtuk a választ, csak patakokban folytak a könnyeink. De ezek már nem a bánat, hanem az öröm könnyei voltak. Úgy éreztük, már nem is a földön, hanem a mennyben vagyunk. Isten a mi nemzedékünknek adta ezt a hatalmas kiváltságot, hogy újra ott lehessünk azon a helyen, ahol egykor Isten dicsõsége lakozott a Szentek Szentjében, ahol Dávid király és Izrael prófétái jártak, ott, ahova évezredeken keresztül a zsidók minden reménysége irányult. Ahogy ott álltunk, újra azt éreztem a szívemben, hogy Isten megszólít és azt mondja: „Ezért a pillanatért mentettem meg az életedet, építsd fel a házamat! Mert újra ott akarok lakozni a népem és minden teremtményem között. Építsd fel a Templomomat!” Attól kezdve ez a cél vezérel az életemben.
A hatnapos háború a katonai gyõzelem ellenére sem hozott változást a Templom-hegy státuszában. Most negyvenegy évvel késõbb sem mehetnek fel sem zsidók, sem keresztények szabadon imádkozni a hegyre. Nem érzi ezt kudarcnak?
- 1967-ben Izrael vezetése rettenetes - sõt ki merem mondani - bûnös döntést hozott, amikor visszaadta a Templom-hegyet. Ekkor leszereltem a hadseregbõl, hogy beteljesítsem, amit megfogadtam ott a hegyen, a felszabadítás pillanatában. Orientalisztikát tanítottam a Héber Egyetemen, de közben az életem minden napját annak szánom, hogy elõsegíthessem az õsi szentély felépítését. Ezért indítottam el közvetlenül a hatnapos háború után a „Templom-hegy és Izrael Földje Hívei” mozgalmat. Családot alapítottunk, vannak gyerekeink, de közben ez a legfontosabb cél az életünkben.
Sokat utazik külföldre is elõadásokat tartani. Miért gondolja fontosnak azt, hogy ezt az ügyet Izraelen kívül is megismertesse?
- Annak idején megfogadtam, hogy nem hagyom el Izraelt, amíg a Templom fel nem épül és a Messiás el nem jön. De egy nap úgy éreztem, mintha Isten megragadna a hajamnál fogva, és kidobna Izraelbõl, miközben azt mondja, hogy menjek el, és mondjam el a különbözõ nemzetekben élõknek azt a látást, amit rám bízott. Hiszem, hogy létre fog jönni egy új emberiség a Szentírás és Isten morális értékei alapján. Ez egy másfajta élet lesz, nem materialista, hanem szellemi-morális élet. Ezért fontos, hogy a Templom, amilyen gyorsan csak lehet, újjáépüljön. Mert úgy hiszem, hogy az egész emberiség jövõje a Templom újjáépítésétõl függ, és attól, hogy mikor jön el újra a dicsõség, hogy mindannyiunk között lakozzon. Csodálatos messiási idõben élünk. Nem véletlen, hogy az egész világ figyelme Jeruzsálem felé fordul. Ezeken az isteni eseményeken keresztül, amik Izraelben történnek, azt mondhatom, hogy a Messiás közel van, és hamar meg fog jelenni mindenki számára.
Hogyan dolgozzák fel a szélsõségesség vádját?
- Isten soha nem a számokat, hanem az értékeket nézte. A Tóra is mondja, nem azért választotta Izraelt, mert mindenkinél többen voltak, hanem mert õk voltak a kisebbségben. A nagy morális értékeket soha nem a többség képviseli, ahogy azt a történelem is megmutatta. Sokkal inkább kis csoportok, vagy akár egyetlen ember. Látjuk, hogy hány nagyhatalom próbálta már elpusztítani Izraelt a történelem során. Babilón, az egyiptomiak, a szíriaiak, a rómaiak, a görögök és más nagyhatalmak - ezek a hatalmak mind óriási fizikai-katonai erõvel rendelkeztek, míg Izraelnek morális, szellemi ereje volt. Kétszer elpusztították az országot, és kétezer éves számûzetésbe vitték Izraelt. De mit tett Isten a történelemben? Hol vannak ezek a hatalmak? Mind eltûntek a történelem színpadáról. Hol vannak ma a görögök, a rómaiak? Azok, akik elpusztították Izraelt és a Templomot? Babilon, Egyiptom? Izrael viszont ma újra létezik mint nemzet Izrael földjén, és Jeruzsálem ma újra Izrael fõvárosa. Meggyõzõdésem azonban, hogy a Templom újjáépítése itt Jeruzsálemben az alapfeltétele és kulcseseménye annak, hogy beteljesedhessen ez a forradalom, ami elkezdõdött. Sokan idézik a próféta mondását, miszerint eljön majd az idõ, amikor a nemzetek nem fognak többet háborúzni, és a fegyvereiket mezõgazdasági eszközökre cserélik. Ha gondosan megnézzük azonban a szöveget, láthatjuk, hogy ennek elõfeltétele az, hogy az utolsó napokban Isten háza újra állni fog, valamennyi hegynél magasabb lesz, és a nemzetek Jeruzsálembe jönnek, Jákób Istenéhez, hogy megtanulják az útjait. Ennek a feltétele, hogy a Templom újjáépüljön itt Jeruzsálemben, a Mórija hegyén, azon a helyen, amit Õ választott több ezer évvel ezelõtt. Ez a hely a jövõben nemcsak Izrael, hanem az egész emberiség számára a középpont lesz.