Vissza a tartalomjegyzékhez

Busa Viola
Célegyenesben
Obama a demokrata nagygyűléstől várja a lendületet

Barack Obama megnevezte alelnökjelöltjét, azonban még nem tudni, hogy a delaware-i Joe Biden szenátor tapasztalata vajon ellensúlyozza-e majd Obama hiányosságait, vagy inkább csak jobban kiemeli azokat. A demokrata konvención lapzártánk után mond beszédet Obama, akitõl azt várják, hogy a hangzatos szlogenek helyett konkrétumokról fog szólni a jelöltséget elfogadó beszédében.

A 65 éves Biden már közel három és fél évtizede tevékenykedik a szenátusban, régebb óta, mint maga John McCain, akivel egyébként baráti viszonyban van. A szenátus külkapcsolatokért felelõs bizottságának elnökeként minden bizonnyal megfelelõ tapasztalatra tett szert ahhoz, hogy Obama „bölcs tanácsadójaként” lépjen fel, hírhedt konfrontáló és szókimondó stílusa pedig elegendõ harciasságot hoz majd a fekete elnökjelölt kampányába. Obama maga is elégedetten fejezte ki: „Ilyen harcost szeretnék az oldalamon.”


Erre valószínûleg szükség is lesz, hiszen a republikánusok máris támadásba lendültek: emlékeztették a médiát és a közvéleményt arra, hogy amikor még Biden maga is indult az elnökjelöltségért, meglehetõsen harsányan kritizálta Obama tapasztalatlanságát. Biden ugyanis nyilvánosság elõtt jelentette ki, hogy „tragikus hiba” lenne olyasvalakit választani, aki a nemzetbiztonság terén nem rendelkezik kellõ ismeretekkel, hozzátéve: az elnökség nem az a fajta munka, amihez a tapasztalatot menet közben kell megszerezni.
Úgy tûnik, ezzel magát Obamát is sikerült meggyõznie: az elemzõk szerint ugyanis az orosz-grúz konfliktus ráébreszthette az illinois-i szenátort saját hiányosságaira, és Biden személyében demonstrálni kívánja, hogy az ország biztonságban lesz az õ elnöksége alatt is. A választás egyben rávilágít Obama bizonytalanságára is: valószínûleg úgy érezte, egy harcedzett veterán nélkül nem lesz képes felülkerekedni McCainen, jóllehet ezzel ellentmondásba kerül korábbi ígéretével, miszerint a „washingtoni politika” helyett új vezetést akar.
A szakértõk úgy vélik, Obama a fehér munkások szavazatait is meg akarja nyerni Biden jelölésével, különösen az iparosodott Közép-Nyugaton. Bident ugyanis olyan „veszekedõs munkásosztálybeli kölyökként” mutatta be, aki éppúgy otthon érzi magát a Capitol Hillen, mint a munkásnegyedben. A delaware-i szenátor egyébként ír katolikus munkáscsaládból származik, aki a magánéletében is megjárta a hadak útját. Gyermekkorában dadogása miatt szenvedett, 1972-ben pedig feleségét és kislányát vesztette el egy autóbalesetben. A szegénység sem ismeretlen fogalom számára.
Katolikus iskolába járt, és rövid idõre még a pappá szentelésen is gondolkodott, személyes tragédiái is még jobban vallása felé fordították. 1988-ban például, amikor egy súlyos agymûtéten esett át, a fáma szerint megkérdezte orvosait, hogy rózsafüzérét beteheti-e a párnája alá. 2005-ben pedig kijelentette: a legközelebbi republikánusnak, aki azt állítja róla, hogy nem elég vallásos, lenyomja a torkán a rózsafüzérét.
David Gibson katolikus újságíró és könyvíró szerint azonban egy katolikus jelölt egyben mindig ellentmondásokat is hoz magával. Bidennél is felmerül az a probléma, ami az elõzõ elnökválasztáson John Kerrynél: az abortusszal kapcsolatos álláspontja nem egyezik egyháza hivatalos állásfoglalásával. Erõteljesen támogatja ugyanis a hírhedt Roe kontra Wade perben hozott ítéletet, és „nem rossz ötletnek” tartaná azt, ha alkotmánykiegészítésben garantálnák az abortuszhoz való jogot. Ugyanakkor õ volt az egyetlen demokrata törvényhozó, aki a késõi abortuszok betiltása mellett szavazott.
Mindezek miatt a jelentõsnek mondható katolikus szavazótábor nem reagált éppen osztatlan örömmel a jelölésre. A szókimondó denveri érsek, Charles Chaput szerint - Kerryhez hasonlóan - Bidentõl is meg kell tagadni az eukarisztiát az abortusszal kapcsolatos álláspontja miatt. A katolikus Fidelis nevû érdekszervezet szerint pedig Biden jelölése egyenesen „a katolikus szavazók arcul csapásával” ér fel. George Weigel, II. János Pál életrajzírója úgy véli: nem mutathatja be magát „komoly és hiteles katolikusként” egy olyan ember, aki ilyen mértékben ellentmondásban van egyháza tanításaival.
Douglas Kmiec, a Reagan-kormány egyik munkatársa és Obama katolikus támogatóinak egyike azonban másképp látja a helyzetet. Szerinte Obama kampánya „végsõ soron a katolikus szociális tanításokból indult ki”, például, a munkáscsalá-dok és a szegények támogatására helyezte a hangsúlyt, és a külpolitikában a békét hangsúlyozta a háború helyett. Kmiec szerint az abortuszokhoz vezetõ társadalmi és gazdasági tényezõk kezelése egyébként is hatékonyabbnak tûnõ megoldás, mint az abortusz republikánusok általi kriminalizálása. Ugyanakkor érdekes fejlemény viszont, hogy a legújabb felmérések szerint a szavazókat most jobban foglalkoztatja a gazdaság és az energiatermelés kérdése, mint az olyan klasszikus témák, mint az abortusz.
A katolikusokat egyébként az elmúlt közel 40 évben sokszor a mérleg nyelveként tartották számon. A közvélemény-kutatások szerint egyébként ez a szavazótábor most nagyjából egyenlõen oszlik el Obama és McCain mögött, de McCain vezet köreikben az olyan fontos államokban, mint Ohio vagy Florida.
Irak tekintetében Biden 2002-ben a katonai beavatkozás mellett szavazott, késõbb azonban élesen bírálni kezdte a konfliktust. Részt vett egy olyan béketerv kidolgozásában, amely Irakot az etnikai határvonalak mentén osztaná fel. Nem támogatta a 2007-es csapaterõsítést, és 2008 nyaráig a katonák nagy részének kivonását javasolta.
1994-ben támogatott egy fontos bûnözés elleni törvénytervezetet, így sokak szerint segíthet megcáfolni azt a republikánus érvet, miszerint Obama túl finoman kezeli a bûnözés kérdését. Az, hogy Biden szenátor jelö-lése vajon elõnyt vagy hátrányt jelent-e Obama számára, egyelõre nem tudni, de egyesek máris gúnyosan „Obama bin Biden”-ként emlegetik a demokrata kettõst.