Vissza a tartalomjegyzékhez

Hechs László
A lehetetlen küldetés
Mit jelent az annapolisi béketerv palesztin elutasítása?

Ehud Olmert õsszel távozó kormányfõ - a Haarec izraeli napilap értesülése szerint - részletes megállapodási javaslatot nyújtott át augusztus közepén Mahmúd Abbásznak, a Palesztin Hatóság elnökének. Nabil Abu Rudeinah, Abbász szóvivõje azonnal elutasította az izraeli béketervet. Felmerül a kérdés, hogy mi volt Olmert célja a kilátástalannak tûnõ kezdeményezéssel. Kinek akart az izraeli miniszterelnök üzenni a sajtón keresztül?

Elõször is Condoleezza Rice-nak, aki éppen a Közel-Keleten tartózkodott. Az amerikai külügyminiszter célja az volt, hogy megpróbálja áthidalni a két fél közötti, igen jelentõs nézetkülönbségeket. Olmert rendezési javaslatának helybõl való palesztin elutasítása ismételten meggyõzhette Rice-ot arról, hogy az Annapolisban elhatározott újabb békemenetrend nem vezet sehová. Az izraeli kormányfõ közvetett módon megüzente Rice-nak: hiába jön, a különbségek áthidalhatatlanok, és ezért a felelõsség nem Izraelt, hanem a palesztinokat terheli. A felek még egyetlen kérdésben sem tudtak megállapodni: ezt már Abu Rudeinah is elismerte.
Az annapolisi megállapodás úgy szólt, hogy amíg nincs minden kérdésben egyezség, addig megállapodás sincs. Márpedig Olmert javaslatában a Jeruzsálemrõl szóló egyezséget a távoli jövõre halasztanák. Ez az üzenet már belföldre, Olmert koalíciós partnerének, az ultraortodox SASZ pártnak szól. Ovádja Joszéf és a pártot irányító rabbitanács korábban úgy határozott, hogy amennyiben Olmert megkezdi Jeruzsálem felosztásáról a tárgyalásokat, a vallási párt kilép a koalícióból. Ez pedig keresztülhúzhatja Olmert és a Kadima számításait, akik szeretnék a miniszterelnök lemondása miatt kialakult hatalmi átmenetet új választások nélkül megúszni. Ha ez nem sikerülne, a Kadima elvesztené a választásokat, és valószínûleg el is tûnne a politikai pártok térképérõl.
 Olmert - a jelentések szerint - felajánlotta Mahmúd Abbásznak, hogy Izrael kivonul Júdea és Szamaria területének 93 százalékáról, és a fennmaradó részekért a palesztinokat a Gázai övezet menti és a Negev sivatagon keresztül a Nyugati partot a Gázai övezettel összekötõ szabad átjáróval „kárpótolná”. Izrael a közlekedési folyosó felett meg akarja õrizni a szuverenitását, a palesztinok szerint azonban akkor ezt a területet nem lenne szabad a cserébe beleszámítani. Izrael annektálni akarja a legnagyobb zsidó településeket: Maaleh Adumimot és Gus Eciont Jeruzsálemtõl délre, valamint a szamariai Ariel városát. A palesztin oldalon maradó telepeket két szakaszban evakuálnák: az elsõ szakaszban a telepesek önkéntesen, kártalanítás fejében távoznának. Akik erre nem lennének hajlandóak, a második szakaszban már feltételezhetõen kényszerûen kellene távozniuk. Ám ez utóbbi végrehajtása attól függ, hogy a palesztinok teljesítik-e különbözõ kötelezettségeiket.
Izrael speciális biztonsági garanciákért cserébe lemondana továbbá a stratégiai fontosságú Jordán-völgyérõl. Ezek a garanciák magukban foglalnák a légvédelmi elõrejelzõ berendezéseket és az izraeli hadsereg járõrözését is a palesztin állam és a jordániai határ mentén, sõt talán nemzetközi erõk bevetése elõtt sem zárkóznának el. A palesztinok azonban nem egyeznek bele az izraeli katonák jelenlétébe. Izrael ráadásul még ahhoz is ragaszkodik, hogy a biztonsági erõkön és fegyvereiken túl a palesztinok ne tarthassanak fenn reguláris hadsereget. Ez utóbbit a palesztinok szintén elvetik. A sokat vitatott visszatérés kérdésében Izrael korlátozott mértékben hajlandó a családegyesítésre, ám ami a kárpótlást illeti, arra csak abban az esetben hajlandó, ha az arab országokból egy fillér nélkül elûzött 900 ezer zsidó is kárpótlásban részesül. A palesztin „menekültek” visszatérése így csak a jövõbeli palesztin állam területére lehetséges.
Abbász szóvivõje, Nabil Abu Rudeinah Olmert ajánlatát megfontolásra is érdemtelennek tartotta, és csípõbõl elutasította: „Az izraeli javaslat elfogadhatatlan és felesleges idõpocsékolás. A palesztin nép csak olyan állam megalakításával érthet egyet, amelynek területe az 1967. június 4-én érvényben lévõ fegyverszüneti vonalak között egybefüggõ, Jeruzsálem a fõvárosa, és elismeri a palesztin menekülteknek Izraelbe való visszatérési jogát.” Követelik továbbá valamennyi zsidó település felszámolását és a zsidó lakosok lakóhelyeiktõl való kényszerû megfosztását.
 Ez az álláspont, ha lehet, még szélsõségesebb, mint korábban volt. Az arab követelések így Izrael részérõl teljességgel teljesíthetetlenek. A területi egybefüggõség azt jelentené, hogy Izrael területét két részre szakítanák. Itt ugyanis vagy Izrael egybefüggõ, vagy a palesztin terület. Mindkettõ egyszerre nem lehetséges. Az 1949-es fegyverszüneti vonalak határként való megállapítása a zsidó Óvárost a Nyugati fallal, és a Templom-heggyel együtt palesztin fennhatóság alá helyezné. Ebbe a zsidó állam nem megy bele.
A helyzet egyértelmûen jelzi: Annapolis nem vezet sehová, hiába is igyekszik Rice. A felek álláspontja közötti különbségek áthidalhatatlanok. Hiába gondolná is Izrael komolyan a kétállami megoldást, az arabok számára ez csak valamiféle átmenet lenne a végsõ gyõzelem felé vezetõ úton. Ezt szolgálja az egybefüggõség, azaz Izrael kettévágásának követelése. Errõl szólna a Templom-hegy és a jeruzsálemi Óváros kisajátítása és a menekültek Izraelbe való visszatérése is. Ha ez utóbbi megvalósulna, Izraelbõl hamarosan arab többségû állam válna, és ez a kétállami megoldás végét jelentené. Így a palesztin elutasításból egyértelmûen kitûnik, hogy Mahmúd Abbász és a PH elutasítja az annapolisi folyamatot, az ENSZ-határozatokat és az útitervben szereplõ, két egymással békében élõ állam koncepcióját.
Ma ráadásul két palesztin terület van: Gázában a Hamasz az úr annak következtében, hogy Ariel Saron 2005-ben egyoldalúan feladta gázai pozícióit. Ha az izraeli hadsereg Júdeából és Szamariából is kivonul, a Hamasz e terület felett is megszerzi az ellenõrzést. A fiktív, nem létezõ „palesztin nemzeti koncepció”, azaz a Fatah ideje Abbásszal együtt lejárt. Hatalmuk fenntartását idáig Izraelnek köszönhették. Ha a kivonulásról megállapodnának, ez a végüket jelentené. Ez a veszély azonban ma nem fenyeget. Errõl most Rice is meggyõzõdhetett.