Vissza a tartalomjegyzékhez


szombaton részleges holdfogyatkozás

Részleges holdfogyatkozás lesz észlelhetõ augusztus 16-án este a világ nagy részén, így Magyarországon is, amikor a Nap és a Hold között elhaladó Föld árnyékot vet a Holdra - közölte kedden egy párizsi csillagászati megfigyelõ állomás, az IMCCE. Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület fõtitkára elmondta, hogy a jelenség 21 óra 35 perctõl lesz észlelhetõ, és augusztus 17-én 0 óra 44 perckor ér véget. A holdfogyatkozás csúcspontján, közép-európai idõ szerint 23 óra 10 perckor Földünk árnyéka a Hold felszínének 81 százalékát „tünteti el” a telihold idején. A szakember megjegyezte, hogy a Föld árnyékának formájából már egyes ókori görög tudósok is arra következtettek, hogy égitestünk gömb alakú, ám ez a felismerés akkor még nem tört utat magának. A párizsi csillagvizsgáló közlése szerint a jelenség Afrika, Nyugat- és Kelet-Európa, Közép-Ázsia, India és a Közel-Kelet legnagyobb részén látható lesz szombaton este. Tiszta ég esetén a holdfogyatkozás szabad szemmel is észlelhetõ, és - ellentétben a napfogyatkozással - nincs szükség semmiféle óvintézkedésre, védõlencsére megfigyeléséhez.