Vissza a tartalomjegyzékhez

Hazafi Zsolt, Makki Marie-Rose
Gyilkos és hűtlen szerető
Mi az oka a tömeges droghalálnak?

„Az emberek, különösen a fiatalok nem hiszik el, vagy nem akarják elhinni, hogy õk meghalhatnak” - nyilatkozta Funk Sándor pszichiáter addiktológus annak kapcsán, hogy noha közismertek a drogok veszélyei, mégsem jelent ez visszatartó erõt a fiatalok számára. A Nyírõ Gyula Kórház fõorvosa szerint a ’90-es években a betegei magasabb erkölcsi szinten álltak, mint a jelenlegiek. Volt lelkiismeretük, tisztességük és bizonyos szabályokat betartottak. Valami fura okból ma már nincs így. Mint fogalmazott: „Nin-csenek hõsök, nem kell elszámolni a lelkiismerettel. Olyan, mintha nem lenne bent a levegõben a korrektség, a tisztesség.”


Fotó: Somorjai L.

A heroinnal kapcsolatos haláleseteknél feltûnt, hogy 30 évesek az áldozatok. Nem tinik és nem középkorúak, hanem fiatal felnõttek. Miért ennél a korosztálynál kaszált a drog?
- A drogfogyasztás kritikus szakaszában a beteg kontrollvesztetté válik, aminek biokémiai okai vannak. Ebben az idõszakban már nagy az esélye a túladagolásnak. Tíz éve divat lett az intravénás heroinfogyasztás, majd visszaszorult. A jelenlegi halálesetek mögött az állhat, hogy nem intravénásan adagolták a szert, hanem orrba szippantották, amivel a kritikus szakasz idejét, a teljes leépülést el tudták tolni. Azonban a heroint, amely gyilkos szer, nem lehet becsapni. Leállás nélkül elõbb-utóbb tragédia a vége ennek az életmódnak, még ha „lágyabb” módszert is alkalmaznak.
Mi az oka, hogy ennyire rabul ejt embereket a heroin, hogy meg is halnak érte?
- Hihetetlen eufóriát okoz, miközben nem veszik észre a kockázatokat. Sõt, szándékosan nem akarják mérlegelni a veszélyeket. Az alhasból kiinduló, majd az egész testet átható jó érzést élnek át, amit természetes úton nem élhet át az ember. Ezért alakul ki nagyon hamar az érzelmi függés a szertõl.
Amikor beszélget ilyen betegekkel, akkor azok nem szoktak gyerekkori traumákra hivatkozni, hogy miért használnak heroint?
- Ezek a beszélgetések nem igazán õszinték, ugyanis egy drogos általában hazudik. Másoknak azért, hogy ne derüljön ki az állapota, hiszen jelentõsek velük szemben a társadalmi elõítéletek. Az orvosnak azért, hogy az önbecsülését megõrizze. Én egyébként nem hiszek abban, hogy a traumák tehetõk felelõssé a drogfogyasztás kialakulásáért. Mindenkit érnek bajok, mégsem lesz mindenki fogyasztó.
A fiatalok jól szeretnék magukat érezni, lehetõleg anélkül, hogy évtizedekig edzeniük kellene, például az olimpiára. Szórakozni akarnak. A „kóstolgatás” idõszaka az úgynevezett másodlagos szocializációs idõszakban a leggyakoribb, 15-20 éves korban, mikor a kortárs kiscsoportok olykor a szülõknél is nagyobb befolyást gyakorolnak a fiatalok életére és jellemére. Ez esetben a kulcsmomentum, hogy mi köré szervezõdik egy ilyen kiscsoport, ki a vezére, és az mit akar, illetve milyen módon alakul a hierarchia a társaságban. Ha ez egy drogos csoport, akkor az illetõnek is szerhez kell nyúlnia, különben kizárja magát a baráti körbõl.
Ráadásul a fiúk ebben a korban gátlásosak és szégyenlõsek, és a szerek - így például az alkohol is - ezt oldják fel. A lányok esetében pedig gyakori a kisebbrendûségi érzés és a kinézetével kapcsolatos önkritika, amit ugyancsak - ha rossz a kiscsoport „ideológiája” - alkohollal vagy partidrogokkal orvosolnak. Persze, ha függõvé válik valaki, akkor mindez a visszájára fordul.
Ami bosszantó, hogy újabban azoknak, akik drogoznak, valamiféle felsõbbrendûségi érzése van a többiekkel szemben, mondván, hogy õk merik vállalni a társadalommal szembeni lázadást. Többször úgy viselkednek az orvosnál, mintha drogügyi professzorok lennének. Ebben a pózban tetszelegnek.
Fárasztó ilyen kevély fiatalokat kezelni, akik ennyire elégedettek magukkal?
- Néha igen, de mire idejutnak, addigra a többségük annyira leépült, hogy már ezen túl lehet lépni.
Hogyan lesz valakibõl drogbeteg?
- Az elsõ a kóstolgatás, az alkalmi fogyasztás szakasza, amelyben még nincs függõség. Igaz, a heroin esetében hihetetlen hamar kialakul a kényszeresség. Túlzás azt mondani, hogy az elsõ használatnál, de a fogyasztó szervezetétől és a dózis nagyságától függõen akár nagyon hamar. Pár hét is elég erre. Az alkoholnál ez a szakasz sokkal hosszabb ideig tart, és nem olyan nagy arányban alakul ki függõség, mint a heroinnál.
A második szakaszban a függõség alakul ki. Ilyenkor például a heroin esetében komoly fizikai tünetek vannak, hiszen elmúlik az éhségérzet, a szomjúság, a fogfájás. Ilyenkor nem érzi magát betegnek az illetõ, sõt az a hamis meggyõzõdése, hogy „harmóniában” él a szerrel és kézben tartja a folyamatokat, miközben egyre közelebb kerül az összeomláshoz. Hiszen könyörtelenül megjelenik a megvonás, ha kiürül az anyag, s megjelenik a megvonástól való rettegés is.
A krízishelyzetben nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is összeomlanak a betegek. Ez szünet nélküli nyomorúságot jelent. Ilyenkor a beteg már nem is törekszik eufóriára, hanem az a célja, hogy lenyomja tudatállapotát. Különféle trükköket kezdenek alkalmazni, amitõl azt remélik, hogy erõsebben hat majd az anyag, a megvadult, kontrollvesztõ fogyasztás már a közvetlen életveszélyt jelenti a beteg számára. Észrevétlenül képesek a halálos adag többszörösét beadni maguknak, amitõl kínkeserves körülmények között megfulladnak.
Mindenki leszoktatható?
- Elméletileg igen, de sokan ezt nem vállalják. Ha többen jelentkeznének terápiára, akkor nagyobb lenne az esély a drogfogyasztás visszaszorítására. A kezeléstõl általában minden ötödik páciens gyógyul csak meg, hiszen nyolcvan százalékos a visszaesés egy éven belül. Ez amúgy a nemzetközi tapasztalat is, tehát a magyar egészségügy átlagos szintet produkál.
A gyakorlat az, hogy érdemes a terápia után hosszabb rehabilitációra küldeni a betegeket, ahol egy-másfél év alatt megpróbálják újra „összerakni” az illetõt, és a régi környezetébõl, a drogos barátok közül kimentik. Ez esetben már sokkal jobb, nyolcvan százalék az eredményességi arány. Azt azonban nem tudjuk megmondani, hogy mi az oka, hogy mindez kinél és hány próbálkozás után lesz sikeres.
A drogfogyasztó környezete, családja és barátai hogyan reagálnak hatékonyan?
- A legrosszabb megoldás a megsértõdés, mikor a drogfogyasztóval - annak állandó hazugságai miatt - minden kommunikációt megszakítanak, becsapják elõtte vagy utána az ajtót. Ezzel csak hetekre, hónapokra ejtik a problémát, sõt könnyebbnek tûnik, hogy nem kell róla (és vele) beszélni, de a megoldáshoz nem jutottak közelebb. Én azt szoktam javasolni, hogy igyekezni kell fenntartani a kommunikációt a beteggel, még ha nagyon nehéz is. Általában a beteg kommunikálni akar, de ennek az a célja, hogy a drogozása fennmaradhasson.
Hihetetlen nehéz olyan emberekkel kommunikálni, akik folyamatosan és tartósan elfordulnak a valóságtól, miközben folyamatosan és iparszerûen hazudnak, követelõznek, lopnak, agresszívek, önzõek és mindenre készek az adagjukért.
Ilyen esetekben erõfeszítéseket kell tenni, hogy a család ne essen szét, noha sokszor az történik, hogy a családtagok egymást hibáztatva szétverik a családot. Azzal is tisztában kell lenni, hogy egy bizonyos arányban a drogosok - a családjuk erõfeszítésétõl függetlenül - meghalnak, hiszen leginkább a véletlenen múlik, hogy ki éli túl a kritikus idõszakot.
Ráadásul az összeomlás idõszakában a betegek otthagyják a családjukat és a régi, tiszta barátaikat, és izoláltan, heroinos kiscsoportban élik az életüket. Igazából nem törõdnek egymással, mindenkit a szer megszerzése érdekel. A véd- és dacszövetség arra szól, hogy ha baj van, talán a „barátok” kihívják a mentõt.
A heroinfogyasztók ezzel a szerrel kezdik a drogos pályájukat?
- Nem feltétlenül. Nem teljesen mûködik a kapudrog-elmélet, de több esetben igaz az, hogy elõtte füvet vagy LSD-t, kokaint vagy speedet használtak. Most van egy olyan jelenség, hogy a kábítószerezõk egy része mindent használ, de a heroint, a „gyilkos és hûtlen” szeretõt minden erõvel kerülik.
Két hét alatt nyolcan meghaltak a heroin miatt. Ez korszakhatárt jelez, hogy újra növekszik a fogyasztóinak a száma?
- Semmi olyat nem találtunk, ami erre utalna. Inkább úgy tûnik, hogy többen vannak krízisszerû állapotban, mint korábban gondoltuk. Mint már említettem, sokan idõt nyertek azzal, hogy a ’90-es években az intravénás használatról a „lágyabb”, szippantásos fogyasztásra tértek át. Az azonban egyszerûen szükségszerû volt, hogy meghalljanak, mert a betegségüknek ez a „végkimenetele”.
Mi kellene ahhoz, hogy csökkenjen a drogfogyasztás?
- El kellene fogni minden szállítmányt, ami a mai viszonyok között irreális elvárás lenne. Kezelni kellene minden drogfogyasztót, de erre sem vagyunk képesek. Szerintem az a realitás, hogy valamiféle minimumprogramot hajtsunk végre: aki életveszélyben van, azt próbáljuk meg kezelni. Néha úgy tûnik számomra, hogy már az is sikernek számít, ha nem növekszik a fogyasztás.
Ma valamiért nem divatos beszélni az erkölcsökrõl, de ha erõsebb lenne a fiatalok erkölcsi állapota, akkor kevesebb lenne a fogyasztó?
- Persze. Valamiért azonban nagyon furcsa folyamatok zajlanak. A ’90-es években a betegek magasabb erkölcsi szinten álltak, mint a jelenlegiek. Volt lelkiismeretük, tisztességük és bizonyos szabályokat betartottak. Ma ez nem igazán jellemzõ. Korábban maguk a drogosok sem tartották elegánsnak, hogy ide gyógyszert vagy kábítószert behozzanak. Ma az égvilágon semmilyen szabályt nem tartanak be, elõfordult, hogy valaki a matraca alatt tartotta az illegális drogokat, illetve az áruházakban ellopott mûszaki cikkeket, míg az orgazdának nem értékesítette. Mondom, ez korábban elképzelhetetlen lett volna. Inkább szégyellni valónak tartották az ilyet, ma viszont nem is értik, hogy mi ezzel a baj.
Nagyon sokan olyan fiatalon kezdenek el drogozni, hogy semmiféle etikai szabály nem rögzült még náluk. Azt se felejtsük el, hogy a magyar társadalomban az értékek leértékelt állapotban vannak. Nincsenek hõsök, nem kell elszámolni a lelkiismerettel. Olyan, mintha nem lenne bent a levegõben a korrektség, a tisztesség.
A halál veszélyének sincs visszatartó ereje?
- Nem hiszik el, hogy meghalhatnak. Úgy vélik, hogy mások hülyék voltak és hibáztak, de õk urai a szernek.
Kulturális okai is vannak annak, hogy a fiatalok fittyet hánynak a veszélyre? Hiszen még a csapból is az folyik, hogy milyen életveszélyes a drogozás, sokszor sokkoló képekkel igyekeznek elrettenteni a fogyasztástól õket.
- Nyilván vannak, de ez a hozzáállás nem magyar sajátosság. Világszerte ezzel a problémával küszködnek a rehabilitációval és a megelõzéssel foglalkozó szakemberek. Az emberek - különösen a fiatalok - nem hiszik el, vagy nem akarják elhinni, hogy õk meghalhatnak.