1960 óta elmaradhatatlan hangja az olimpiai közvetítéseknek, 44 olimpiai
aranyról, számtalan ezüst- és bronzéremrõl tudósította a magyar közönséget. A
napokban jubilált, immár ötven éve a pályán. Vitray Tamást a régi és mostani
olimpiákról kérdeztük.
Fotó: Somorjai László
Emlékszik, hogy a ’60-as római olimpián mi volt a legelsõ közvetítése?
-A megnyitó. Az még nem hasonlított a mai idõk megnyitójára. Lehet, hogy a
korommal jár, de úgy vagyok vele, hogy én azokat jobban szerettem, mert azok a
sportról szóltak. Most nagy nemzetközi artistaparádé vonul fel ezeken az
ünnepségeken, és kevés közük van a sporthoz. 1960-ban megfújták a fanfárt,
bevonultak a csapatok, az államfõ megnyitotta az olimpiát, a Nemzetközi Olimpiai
Bizottság elnöke is szólt néhány szót, majd elvonultak a sportolók.
Hogyan készült az elsõ olimpiájára?
-Rémülten. Óriási dolog volt ez akkor. Ketten voltunk kint, a fõnökömmel,
Radnai Jánossal. Õ szervezte az adásokat, hogy hol a helyünk, melyik a magyar
riporterállás. Ezzel jelentõsen tehermentesített, hiszen egy kezdõnek, aki
voltam, meglehetõsen nagy stresszel járt a munka. Még nem volt internet, nagyobb
feladat volt begyûjteni az információkat. Megkaptuk ugyan a megnyitó programját,
de nagyon szûkszavúan. Össze kellett gyûjteni az adatokat. Radnai megkívánta,
hogy írjam meg elõre a szövegemet, õ egy kicsit politikai ellenõr is volt
mellettem, nehogy elkövessek valami hibát. Ennek ellenére becsúszott egy baki.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy rendelkezett, hogy a Nemzeti Kína, ami
Tajvant (akkor Formoza) jelentette, nem vonulhat fel ezen a néven, mert a Kínai
Népköztársaság tiltakozott, mondván, hogy csak egy Kína van. A bizottsági
határozatot a közvetítés elõtt pár perccel kaptam meg. Amikor a tajvani csapat
jött, táblával jelezték, hogy a határozat ellen tiltakoznak. A nézõknek meg
kellett magyaráznom, mirõl is van szó. A botrány abból támadt, hogy Budapesten a
Kínai Nagykövetség tiltakozott.
Melyik sportág izzasztotta meg a leginkább?
-A legnehezebb a kajak-kenu volt, mert 40 kilométerre ültem a helyszíntõl.
Tetejében egy kommentátort engedtek az Albano-tóra, akinek az volt a dolga, hogy
onnan adjon információt az összes ország kommentátorának a fejhallgatójára.
Tudni lehetett, hogy laikus, nem kolléga. Ezek után jöttek a versenyszámok, és
Parti Jancsi kenu egyes 1000 méteren. Hatalmas versenyt vívott a szovjet
Szilajevvel, teljesen egyszerre érkeztek célba. A mi angolunk csak annyit
mondott: attól tartok, hölgyeim és uraim, az orosz gyõzött. Szomorúan magam is
ezt mondtam, majd utóbb kiderült, hogy Parti - négy centiméterrel - gyõzött. Nem
egy álmatlan éjszakámba került a „tévedés”.
Egy-egy közvetítés alkalmával mennyire mérlegeli, hogy még szakmai keretek
között maradhat, és mikor lép ki Vitray Tamásból a drukker?
-Ha magyarok versenyeznek, senki nem kérheti számon az emberen, hogy a
mieinknek szurkol, ez természetes. Más kérdés, ha a drukkolás nyilvánvaló
elfogultsághoz vezet, ha egy bizonyos ponton túl ízlésbe ütközõ, mondjuk az
ellenfelet bántó, az megengedhetetlen.
Milyen kapcsolat alakult ki a 44 aranyérmessel, akiket közvetített?
-Különös dolog ez: egyrõl sem mondhatnám, hogy szorosabb, rendszeresebb
kapcsolatban álltunk volna. De amikor az ember közvetít, amikor szívszakadásig
szorít érte, vele harcol, - annál nincs szorosabb emberi kapcsolat. Az olyan,
mintha testvérem lenne az illetõ. Késõbb a korkülönbség révén meg mintha a
gyerekem. Soha nem kerestem a közelebbi ismeretséget a sportpályán kívül.
És viszont, a sportolók önnel?
-Életem egyik kedves meglepetése volt, amikor 1988-ban a szöuli olimpia
elõtt az öttusázók meglátogattak. Hirtelen meg kellett operálni a gerincemet, és
úgy nézett ki, hogy tán még az olimpiáról is lemaradok. Indulás elõtt egyszer
csak felhívtak az öttusázók, hogy szeretnének eljönni, meglátogatnának. A lányom
fõzött egy vájdling spagettit, és együtt ebédeltünk nagy jókedvben. Hogy utána
pedig gyõzött a csapat is, meg az egyénit is megnyerte a Martinek Janika,
elhatároztuk, hogy olimpiánként ezt megismételjük.
A mostani olimpia mennyire lesz más ön számára, mint a korábbiak?
-Meglehetõsen, mert nem leszek ott. De most már végre végignézem az
olimpiát. Igazán jól látni a versenyeket mostanra tévén lehet, mert a kamerák
mindent a szemem elé hoznak, a versenyzõt, az arckifejezését, mindent. Manapság
nem három kamera közvetít ilyen eseményt a stadionból, hanem harminchárom. A
másik nehézség, hogy a helyszínen közlekedni már jó pár olimpia óta szinte
képtelenség. Mindenkit megmotoznak, egyesével engedik át a biztonsági kapun.
Köztünk szólva nem olyan nagy passzió néha a jelenlét.
A televíziózás hogyan hat a mai olimpiai törekvésekre? Gondolok arra, hogy
bizonyoskönnyen közvetíthető, médiaképes sportágak inkább elõtérbe kerülnek,
míg más sportágak kicsit háttérbe szorulnak.
-Ebben tökéletesen igaza van, annyi különbséggel talán, hogy ezek az utóbbi
sportágak kétségbeesett erõfeszítéseket tesznek, hogy megõrizzék helyüket a
programon. Így lett az öttusából egynapos verseny, és így rövidült meg a vívás
is, aminek nyolc számából csak hatot engednek be az olimpiára. Rengeteg olyan
kompromisszumot követel meg a televízió, amivel a sportnak nem használ. Mindez
pedig azért van, mert a reklámozó meg a szponzor úgy adja a pénzt, hogy elvárja,
a nézõszám minél nagyobb legyen. Igen kemény csatát vívnak egyes sportágak, és
nagy engedményeket is kénytelenek megtenni.
A magyar csapat részérõl melyik lesz a legizgalmasabb, mire számít?
-A magyarok teljes joggal a legtöbb sikert a kajak-kenutól várják, a
tragikus esemény ellenére, amely elvette tõlünk az egyik legcsodálatosabb
sportembert, Kolonics Györgyöt. Ha ez a csapatból a dacot váltja ki, hogy csak
azért is megmutatjuk, Gyuriért is, akkor nagyon jól szerepelhetünk. Ha ez
valamiféle letargiát hozott magával, akkor lehetnek szomorú hátrányai is.
Mennyi aranyra számít?
-Négy és nyolc között. Ha nincs szerencsénk, akkor inkább csak négyet, ha
minden jól megy, nyolcat is elhozhatunk.