Vissza a tartalomjegyzékhez


Marxnál kell keresni a kártékony gyökereket

Örömmel olvastam . Ehhez fűznék néhány gondolatot.

Nagyapám együtt járt gimnáziumba Bibó Istvánnal, és valószínûleg a jogi egyetemre is. Családunk jó barátja volt. Bibó István a vészkorszakban üldözötteket mentett, amirõl szintén családi barátunk, Zolnay László, ismert régész írt Hírünk és hamvunk címû könyvében.
Nagyapám bíróságon dolgozott, majd 45-tõl az Igazságügyi Minisztériumban volt osztályvezetõ-helyettes a népbíróságok osztályán. Jelentõs szerepe volt a népbíróságok felállításában és a nyilasok felelõsségre vonásában.
Másik barátja, Zolnay Kálmán - Zolnay László testvére - írta a népbírósági eljárásról szóló törvényt, még a nyilas idõkben, készülve a felelõsségre vonásra. 1950-tõl a Legfelsõbb Bíróságon polgári ügyeket tárgyalt mint tanácsvezetõ bíró. 1956-ban rehabilitációs ügyeket intézett, a forradalom szellemi elõkészítésének egyik tényezõje a törvénysértésekről írt cikkei voltak (egyik cikkében például Riesz István igazságügyi miniszterrõl ír, aki a ’47-es csaló választások ellen akart fellépni, amiért agyon is verték).
Nagyapám a Legfelsõbb Bíróság forradalmi bizottmányának tagja volt, személyesen kezdeményezte Kádár Jánosnál a koncepciós perek bíráinak felelõsségre vonását, amiért ’56 decemberében elbocsátották. Gyakorlatilag 1962-ig nem kapott állást, mások által elvállalt fordításokból élt (9 nyelven beszélt). Tudok arról, hogy az 1962-es amnesztia után felkereste a Nagy Imre-kormány több börtönből szabadult politikusa is, például a Nemzetőrség parancsnoka.

Benkõ Gyula
Budapest