Vissza a tartalomjegyzékhez

Mosberger Pálma, Major Nóra
Máig hullanak a fejek Szaddám miatt
Világcégeket állítanak bíróság elé

Több tucat világcéget perelt be az iraki kormány, mivel az ENSZ 1996-ban indított „olajat élelmiszerért” programjának keretében korrupciós ügybe keveredtek Szaddám Huszein kormányával. A manhattani szövetségi bíróságra nemrég benyújtott kereset szerint a világszervezet kezdeményezése az „emberiség történelmének legnagyobb pénzügyi csalása” volt. A felelõsségre vonások azonban még mindig gyerekcipõben járnak, és a bizonyítékerejû dokumentumokat idén akár 50 évre is titkosíthatják.

A frissen perbe fogottak listáján szerepel a két texasi olajmágnás, Oscar Wyatt és David Chalmers is, akik mindketten bevallották, hogy anno több millió dollárt fizettek Szad­dám rezsimjének kenõpénzként. Chalmers és cége, a Bayoil azonban nem most került a képbe: gyakorlatilag már jó pár éve folyik ellenük a vizsgálat, miután kiderült, hogy az ENSZ-program egy másik nyertesének, Vlagyimir Zsirinovszkij ultranacionalista orosz politikusnak is segítettek tetõ alá hozni néhány üzletet a néhai diktátorral. A texasi egyébként is visszaesõnek számít a témában: a Bayoil korábban fegyvergyárak létrehozását is finanszírozta Katarban, ahol az iraki olaj és a megvesztegetések szintén nagy szerephez jutottak.
Tavaly Wyatt - aki egyébként személyesen is találkozott a vezérrel - vált a botrány fõszereplõjévé, miután novemberben egyéves börtönbüntetésre és 11 millió dollár kártérítésre ítélték a történtek miatt. Idén azonban Chalmerst is utolérte az igazságszolgáltatás: márciusban két év letöltendõt és 9 millió dollárnyi „kifizetendõt” kapott.

Önvizsgálat

Az ENSZ, amely maga is nyakig sáros volt a sekélyes segélyprogramban, 2005-ben vizsgálóbizottságot állított fel, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba. A volt Fed-elnök, Paul Volcker által vezetett testület nemrég megállapította: a programot 66 ország mintegy 2200 vállalata korrumpálta azzal, hogy 1,8 milliárd dollárt fizettek vissza, hogy megnyerjék a szerzõdéseket. Az iraki kormány által beperelt cégek közt szerepel a BNP Paribas Bank, a GlaxoSmithKline és a Roche gyógy­szergyártók, a Volvo, a Kia Mo­tors, a Johnson&Johnson, valamint az AWB (Australian Wheat Board), a legnagyobb ausztrál gabonaexportõr is. Ez utóbbiról már 2006-ban megállapították, hogy 222 millió dollárt „ajándékozott” Szaddámnak, hogy elnyerjen néhány szerzõdést.
Most a manhattani szövetségi bíróságra benyújtott kereset szerint a cégek 67 milliárd dollárral rövidítették meg az iraki népet. A segély eredeti célja ugyanis az öbölháború után lábadozó és éhezõ tömegek megsegítése volt. A kilencvenes években az ENSZ 986-os határozata kimondta, hogy amíg Irak nem semmisíti meg tömegpusztító fegyvereit, addig szigorú gazdasági szankciókat érvényesítenek vele szemben. Olajat csak egy meghatározott értékben, félévenként 2 milliárd dollárért (a késõbbiekben ezt 5 milliárd fölé emelték) exportálhatott. Az ebbõl befolyó pénzért pedig az ENSZ erre rendelt ellenõrzõ bizottságának jóváhagyása után a fent nevezett program keretében kizárólag „humanitárius eszközöket” (élelmiszereket, gyógyszereket) vásárolhatott, a fennmaradó részt pedig az öbölháború áldozatainak kellett (volna) kifizetnie.

A „kenõolaj” története

Ehhez képest a valóságban szinte semmi sem jutott el az éhezõ iraki tömegekhez, míg mások egészen megtollasodtak. Az akkori ENSZ-fõtitkár, Kofi Annan fia, Kojo például évi mintegy 30 ezer dollárt kapott a svájci Cotecna cégtõl, amelynél a kérdéses idõszakban dolgozott, és fõ megbízatása a segélyprogram szerzõdéseinek ellenõrzése volt. Kojo még a munkaviszonya megszûnése után is hosszú ideig havi 2500 dolláros „sikerdíjban” részesült. Apja széke ugyan megingott, de nem mondott le fia kétes ügyletei miatt, csupán annyit fûzött hozzá, hogy „csalódott volt, és meglepõdött”.
Volcker is megerõsítette: Irak szabad kezet kapott abban, hogy kiválassza az „olajat élelmiszerért” programon keresztül az üzleti partnereit. A nyomott áron kapott fekete aranyat aztán a világpiacon értékesítették a szerzõdésesnél 15-50 centtel magasabb hordónkénti áron. A felárból persze egy bizonyos százalékot vissza kellett juttatniuk az iraki kormánynak is. Szaddám köztudottan azokkal az emberekkel, cégekkel és országokkal üzletelt, akik Irak-barátok voltak. Így például sok orosz elvtárssal is: Alexander Volosin volt elnöki tanácsadóval, Gennagyij Zljuganovval, az orosz kommunisták vezérével és Vlagyimir Zsirinovszkij politikussal. Az orosz partnerek felelõsségre vonása azonban - a pórul járt Vlagyimir Kuznyecov volt ENSZ-bizottsági tag 51 hónapjától eltekintve - elmaradt. Több másik ország is, mint például Kína, Ciprus, Jemen, Egyiptom, Malajzia és az Egyesült Arab Emírségek szintén figyelmen kívül hagyták a Volcker-jelentést.
A lelkiismeretesebbek közül az Egyesült Államok kezdte el leggyorsabban kivizsgálni a kérdést. Eddig ugyanis hét olajcéget pereltek be, köztük öt amerikait: a Chevront, az El Pasót, a Ingersoll-Randet, a Textront és a York Internationalt. Mindegyikük beleegyezett, hogy több millió dollárt fizetnek büntetésként, ami a Chevron esetében épp 30 millió. Franciaországban, az iraki olajüzlet ezüstérmes államában, eddig 14 embert fogtak perbe. Köztük van Christophe de Margerie, Franciaország legnagyobb olajvállalatának, a Totalnak az elnöke, Jean-Bernard Mérimée volt ENSZ-nagykövet és fõtitkári tanácsadó, valamint Serge Boi­devaix volt francia külügyminiszter is. Németországban 40 céget vizsgálnak, Svájcban 36 vállalat ügyében nyomoznak, Svédországban pedig a Volvo már beleegyezett, hogy inkább fizet 11 millió dollárt csak hogy megússza a nyilvános pert. Indiában a jelentés hatására Natwar Singh külügyminiszter le is mondott.
A Volcker-jelentésben konkrétan megnevezett országok közül eddig csak 28 kezdte el kivizsgálni az inkrimináló állításokat. Pedig az óra ketyeg: decemberben 50 évre titkosíthatják az összes iratot, hacsak Ban Ki-moon, Annan utódja meg nem hosszabbítja a határidõt.