Vissza a tartalomjegyzékhez

Grüll Tibor
Gábriel Jelenései
Izraeli tudósok vitája a Messiás feltámadásáról

Hittek-e a zsidók a meghaló és feltámadó Messiásban a Názáreti Jézus eljövetele elõtt? Sokak szerint a kereszténység keletkezését is új fénybe állítja az a Jordániában jó egy évtizede elõkerült héber felirat, amely egyebek mellett a Messiás kilétével is foglalkozik. Az egyelõre svájci magántulajdonban lévõ kõrõl a legnevesebb izraeli szakemberek állítják: nem hamisítvány, s valamikor Nagy Heródes korában keletkezett.

A Holt-tenger menti meredek mészkõsziklák között mintegy háromszáz éven keresztül éltek az esszénusok, akik csömört kapva saját vallási és politikai vezetõik korruptságától inkább a társadalmon kívüliséget választották, s hogy ezzel is beteljesítsék a próféta szavait: „készítsetek utat a pusztában”. Hogy kinek? Természetesen a megígért Messiásnak (Felkent), Izrael Szentjének és Szabadítójának, akit számos néven emlegettek: Ember Fia, Dávid Fia, József Fia, Vesszõszál, Vigasztalás Fia stb. Az esszénusok nemcsak az Ószövetség valamennyi könyvét, hanem vallási tanaikat, ezek között a Messiásra vonatkozó elképzeléseiket is lejegyezték. Ehhez legtöbbször állati bõrbõl készült pergament, ritkábban papiruszt, esetlegesen rézlemezeket vagy éppen cserépdarabokat használtak. Kõbe vésett vagy kõre festett felirat mindeddig nem került elõ a Kumrán környéki barlangokból.

Kõre írt apokalipszis

Most végre megtört a jég. Jordániában, a Holt-tenger környékén került elõ az a csaknem egy méter magas kõtábla, amelyen 87 sornyi óhéber szöveg olvasható. A szöveget nem vésték, hanem tintával írták a kõ felületére két keskeny oszlopban, valahogy úgy, ahogyan a mózesi kõtáblákat szokták. A szöveg több sora csak töredékesen olvasható, így a helyes kiegészítések természetesen vitákra adnak okot a szakemberek körében.

A kõ ráadásul nem is most bukkant fel. Nagyjából egy évtizeddel ezelõtt találták Jordániában, ahonnan egy svájci-izraeli állampolgárságú mûgyûjtõ, David Jeselsohn (képünkön) zürichi otthonába vándorolt. Néhány évvel ezelõtt a neves izraeli kutató, Ada Jardeni - az ókori héber írások világszerte elismert szaktekintélye - vizsgálta meg a követ, és Binjamin Elicurral tavaly publikált róla egy tanulmányt a Jeruzsálemben megjelenõ, ivrit nyelvû Cathedra folyóiratban. Jardeni és Elicur kétségbevonhatatlanul hitelesnek tartották a szöveget, amelyet paleográfiai alapon az i. e. 1. századra - vagyis Nagy Heródes korára - kelteztek, és elnevezték azt Gábriel Jelenéseinek (Hazon Gabriél). A közleményt néhány újabb tanulmány és cikk követte addig, amíg végül a világsajtó is felfigyelt a témára. A Kõre írt holt-tengeri tekercsnek elkeresztelt felirat és a vele kapcsolatban kibontakozó vita máris a The New York Times és az International Herald Tribune hasábjain szerepel.
A szöveg legnagyobb része egy apokrif apokalipszis. Ez a mûfaj a Makabeus-felkelés után (i. e. 168-165) vált igen népszerûvé Izraelben, és egészen a Templom lerombolásáig tartott (i. sz. 70). Az apokalipszisek - melyek legismertebb darabja az Újszövetség utolsó könyve: a János Jelenései - a végidõkre vonatkozó prófétikus jövendöléseket (szó szerint: „leleplezéseket”) tartalmaznak, melyek gyakori témái a Messiás eljövetele(i), az igazak és gonoszok közötti végsõ összecsapás vagy az utolsó ítélet. A most elõkerült kövön - a Dánielnél is szereplõ - Gábriel arkangyal nyilatkoztatja ki az idõk végére vonatkozó látásait. A szöveg az ószövetségi apokaliptika kanonikus szövegeibõl (elsõsorban Dániel, Zakariás és Aggeus próféta írásaiból) merít.
Érdekes egybeesés, hogy a jeruzsálemi Héber Egyetem hebraisztikaprofesszora, Israel Knohl, épp’ 2000-ben tett közzé egy kötetet a Jézus elõtti Messiásról, avagy a holt-tengeri tekercsek szenvedõ szolgájáról, amelyben rabbinikus írások és az Újszövetség, ismert apokalipszisek és a kumráni tekercsek alapján értekezett a témáról (The Messiah before Jesus: The Suffering Servant of the Dead Sea Scrolls). Érthetõ, ha Knohl valósággal rávetette magát a most publikált felirat szövegére. A tudós azt tûzte ki fõ céljául, hogy a kövön említett Messiást konkrét történeti személlyel azonosítsa. Szerinte ez nem Jézus, hanem egy Simeon nevû álmessiás, aki Nagy Heródes halála (i. e. 4) után robbantott ki egy felszabadító háborút. Ennek során egy sziklakanyonban vívott csata közben Heródes egyik tisztje megölte. Knohl szerint „Gábriel Jelenéseit” ennek a Simeonnak a követõi jegyezték le.

„Harmadnapra élni fogsz”

Simeon megölése - folytatja Knohl a gondolatmenetet - szükséges lépés volt a nemzeti megváltás felé, amirõl a felirat 19-21. sorai szólnak: „Harmadnapra megtudod, hogy a gonosz legyõzetik az igazság által” — más sorok pedig a vérontásról mint az igazság és a megváltás felé vezetõ útról beszélnek. Knohl értelmezésének középpontjában azonban a 80. sor szövege áll: „harmadnapra” (l’slóset jamin), ami után egy töredékes szó következik, amit Knohl „élni fogsz” vagy „élj” (haje) jelentéssel ad vissza. A három utána következõ szó szintén problematikus, de a kutató következõképpen olvassa a sort: „Harmadnapra élni fogsz, én, Gábriel, parancsolom neked!” (L’slóset jamin haje, ani Gabriél, gózér alekha.) De kinek mondja ezt Gábriel? Mivel a következõ sorban a szár haszárim, vagyis „fejedelmek fejedelme”, illetve „vezérek vezére” héber fordulat szerepel, akit Knohl a zsidó felkelés vezetõjével azonosít. A Dániel könyvének 8. fejezetébõl kölcsönzött kifejezés azonban nemcsak egy zsidó népvezért, hanem magát a Messiást is jelentheti az eredeti szövegkörnyezetben.
Az igazi vitát azonban nem is a Gábriel Jelenéseiben szereplõ messiási alak azonosítása váltotta ki, hanem a feltámadásra utaló „harmadnapra élni fogsz” kijelentés. A meghaló és feltámadó Messiás ugyanis alapvetõen idegen volt a dicsõséges, gyõztes Messiásról vallott zsidó elképzeléstõl - állítják sokan, köztük a népszerûsítõ könyvei révén nálunk is jól ismert Vermes Géza, aki A zsidó Jézus című kötetében azt írja: „a tanítványok éppúgy nem számítottak Jézus feltámadására, mint ahogy kortársaik sem számítottak a messiáséra”. Vermest, úgy tûnik, hidegen hagyták az ennek ellentmondó szöveghelyek, például hogy a keresztre feszítést követõ napon „egybegyûltek a fõpapok és a farizeusok Pilátushoz, ezt mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitetõ még életében azt mondta: »Harmadnapra föltámadok.« Parancsold meg azért, hogy õrizzék a sírt harmadnapig, nehogy az õ tanítványai odamenvén éjjel, ellopják õt, és azt mondják a népnek: » Feltámadott a halálból;« és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsõnél.” (Mt 27:62-64) Jézus és követõi csaknem minden esetben úgy beszéltek a harmadnapi feltámadásról mint amelyek „megírattak” (a Bibliában) vagy „amirõl a próféták beszéltek”. Ha voltak is viták a feltámadással kapcsolatban Jézus korában (errõl lásd keretes írásunkat), a prófétai szövegek tartalmazták az erre vonatkozó ígéretet. „Ez meg fogja rázni a kereszténységrõl vallott alapvetõ felfogásunkat” - nyilatkozta Knohl a jeruzsálemi Salom Hartman Intézetben lévõ irodájában.
„A harmadnapra történõ feltámadás egy olyan vallási motívum, amely már Jézus elõtt kialakult, és ez szembenáll csaknem valamennyi eddigi tudományos elképzeléssel. Az Újszövetség történéseit Jézus és követõi egy korábbi messiás-történet alapján adaptálták.”
Mose Bar-Aser, a Héber Nyelvi Akadémia emeritus professzora is autentikusnak tartja a követ, és nyelvi alapon õ is valószínûsíti a Heródes-kori keltezést. Ám a szövegben lévõ olvashatatlanná vált szavak szerinte nem engedik meg, hogy olyan messzemenõ következtetéseket vonjanak le a szövegbõl, mint Knohl tette. Mose Idel, a Héber Egyetem professzora, aki 2008-ban publikált egy kötetet Ben: Fiúság és zsidó misztika (Ben: Sonship and Jewish Mysticism) címen, szintén figyelemre méltónak tartja Knohl elméletét, és abból teológiai szempontból is érdekes következtetésre jut: „Jézus küldetése az volt, hogy a rómaiak halálra adják, hogy szenvedjen, és hogy vére az eljövendõ megváltás jeléül szolgáljon. Ez József fiának utolsó jele. Ez magának Jézusnak tudatos látása. A vérontás nem a nép bûneiért, hanem Izrael megváltásáért történt.”