Vissza a tartalomjegyzékhez

Kocsik Balázs
Hamilton és a hármas holtverseny

A vizes pálya és az erõs szél alaposan felkavarta a mezõnyt a silverstone-i Forma-1-es nagydíjon. Hamilton gyõ­zelme után hármas holtverseny alakult ki a világbajnoki pontversenyben, a sze­zon második felében óriási izgalmak várhatók.

A szezon felénél Hamiltonnak (kis képünkön) ugyanúgy 48 pontja van, mint Felipe Massának és Kimi Räikkönennek. És ez még nem minden! A két BMW is a közelben lohol: Robert Kubica 46, csapattársa, Nick Heidfeld 36 ponttal üldözi az élen állókat. Vajon az első három pilóta közül melyik a legfelkészültebb a végső nagy hajrára?
Talán Lewis Hamilton? Az egyik vezető angol napilap, a The Independent az alábbi főcímet hozta le a futam után: „Hamilton az uralkodó esőben. A győzelmével földbe döngölte a vetélytársakat. Elhallgattatta a kritikusokat.” Hamiltont rengeteg támadás érte az elmúlt futamokon, hogy nem kellőképpen összeszedett, és a kritikus helyzetekben hibázik. A Brit Nagydíjon viszont bebizonyította, hogy extrém körülmények között is versenyképes tud lenni, és talán ő volt az egyetlen, aki végig a pályán tudta tartani az autóját. Ennek köszönheti, hogy ismét felzárkózott a ponttábla élére.
Vagy talán a címvédő Kimi Räikkönen? Kimi az év első felében magabiztosan vezette a pontversenyt. Mi történt azóta, talán lassult volna? Épp ellenkezőleg! Räikkönen fölényesen vezeti a DHL Fastest Lap Trophyt, mivel kilenc futamból haton ő futotta a verseny leggyorsabb körét. Szerencsésnek azonban nem mondható, mivel már a második biztos futamgyőzelmét vesztette el valamilyen technikai vagy taktikai hiba miatt. Räikkönen ugyanakkor sikeresen helytállt a nagy özönvíz idején, amikor nem cseréltek abroncsot az autóján, vagy amikor egy leszakadó kipufogóval és egy hatalmas lyukkal az autóján ért célba a második helyen.
Felipe Massa? Hogy fordulhat elő, hogy Massa, aki megnyerte az előző Francia Nagydíjat, pár hét különbséggel ilyen kiábrándító versenyt fusson? Massa pénteken még megnyerte a szabadedzést, vasárnap viszont a legtöbb kipörgést és kicsúszást produkálva az utolsó helyen futott be a versenyen. Mentségére legyen mondva, hogy miután pénteken összetörte autóját, valószínűleg a versenyre már nem tudták kellőképpen összerakni a Ferrarit.
Az élcsapatok közül már mindenkinek volt egy-egy igazán jó és rossz versenye. Räikkönen, Hamilton és Massa is éhes a győzelemre, de kis szerencsével Kubica és Heidfeld is odaférhet a dobogóra. A következő futam Németországban lesz megrendezve, majd augusztus első hétvégéjén egy igazán technikás pályára, Magyarországra érkezik a mezőny, és kezdetét veszi a páratlanul izgalmasnak ígérkező 22. Magyar Nagydíj.