Vissza a tartalomjegyzékhez

Fabini Piroska
Népbetegség a koraszülés
A stressz a fő hajlamosító tényező

Kevesebb, mint 2500 gramm, kevesebb, mint 37 hét, vagyis kisebb esély az életre. Magyarországon a koraszülés népbetegség. Míg az uniós átlag 4-5, addig hazánkban az újszülöttek 8-9 százaléka koraszülött. Az ilyen gyerekek hátránnyal indulnak az életben, nagyobb az esélyük ugyanis a hallás- és látáskárosodásra, a cukorbetegségre vagy az idegrendszeri- és vérnyomásproblémák kialakulására, mint társaiknak. Sajnos kevéssé köztudott, hogy a koraszülések jelentõs része megelõzhetõ lenne.Egy fejlett ország egészségügyi ellátásának egyik legfontosabb mutatója az újszülöttek túlélési esélyei és a koraszülöttek fejlesztési lehetőségei.

A koraszülöttség ugyanis nem fejezõdik be azzal, hogy az intenzív osztályokon megmentették a kisbabák életét. Az ezt követõ sikeres fejlesztés sem jelent befejezést, hiszen ebbõl a populációból kerülnek ki azok a felnõttek, akiknél átlag feletti problémát jelent majd a magas vérnyomás, az idõskori cukorbetegség vagy a veseproblémák.
A koraszülöttek aránya uniós szinten 4-5 százalék, Magyarországon viszont 8,4 százalék, ez évente 8500 kisbabát jelent. Ebbõl 6000 gyermek kerül a koraszülött-intenzívosztályokra. E gyermekek 10-12 százaléka (évi 600-700 kisbaba) károsodik komolyan, 20-25 százalékuknál, pedig ami évi 1200-1500 gyermek, finom idegrendszeri sérülések mutathatók ki, amelyek magatartási problémák, tanulási zavarok, hiperaktivitás formájában jelentkezhetnek késõbb.
Sajnos nem minden koraszülöttet lehet megmenteni. Minél kisebb egy újszülött, annál nagyobb az esélye a komp-likációknak. Koraszülés esetén a babát speciális mentõautóban minél gyorsabban olyan kórházba kell átszállítani, ahol az ellátása megoldható. Örvendetes hír, hogy megmenekülni látszik a koraszülöttekre szakosodott egyetlen hazai mentõszolgálat - a Cerny Alapítványé -, amely pár hónappal ezelõtt teljes finanszírozási válságba került. Ezen túlmenõen a koraszülött-intenzívosztályok fenntartása is kiemelkedõen magas költségekkel jár.

Okok

„A koraszülést kiválthatják egészségügyi és szociális tényezõk is, ezek közül számos eset megelõzhetõ szûréssel, erre próbáltuk felhívni a figyelmet a múlt szombati szûrõnapunkkal is - mondta el érdeklõdésünkre Prof. Pajor Attila, a 2. sz. Szülészeti- és Nõgyógyászati Klinika igazgatója. - Az egészségügyi tényezõk egy része genetikus: ilyen, ha az apának vagy az anyának szív-és érrendszeri betegsége, fokozott trombóziskészsége vagy cukorbetegsége van, illetve ha a nõi családtagoknál elõfordult már terhességi toxémia.” Lélektani oldalról jellemzõ a koraszülés azon nõk között, akik nemkívánt terhességet hordoznak; továbbá meddõség utáni várva várt terhességek, kóros lefolyású elõzõ terhesség, illetve rendezetlen párkapcsolatok is gyakori kiváltó tényezõk. A kis súlyuk miatt koraszülöttnek számító újszülöttek döntõ többsége rendezetlen családi körülmények között születik: stresszhelyzetben ugyanis az anya szervezetében a keringés centralizálódik, csak az életfontosságú funkciókra koncentrálódik, ilyenkor a méhben lévõ magzat nem jut megfelelõ tápanyagokhoz, és sorvadásnak indul.
A korán, 14-16 éves kor alatt szülõ anyák - évi 90 ilyen eset szokott lenni -, de a 40 év fölött elsõ gyermeket váróknál is statisztikailag magasabb a koraszülés aránya. A lombikprogramok következtében létrejött gyakori ikerterhességek szintén emelik a koraszülések számát. Az alultápláltság a tápanyagok hiánya miatt hajlamosító tényezõ, ide sorolandó az a helyzet, amikor a várandós retteg a súlyfelesleg kialakulásától, és emiatt fogyókúrázik. Viszont a túltápláltság következtében cukorbetegség jöhet létre. Kiemelném még a rossz higiénés körülmények, az aluliskolázottság, a rossz lakáskörülmények szerepét is.”
A szûrésnek elsõsorban az orvosi jellegû hajlamosító tényezõknél van nagy szerepük, különös tekintettel a különbözõ fertõzésekre, amelyek akár tünetmentesen is jelen lehetnek, ilyenek például a húgyúti vagy szülõcsatornán lévõ fertõzések. Sõt, nemritkán a fogínybetegség, mint bakteriális góc is beindíthat koraszülést, mivel ezen keresztül nem kívánt anyagok kerülnek a szervezetbe.
„Régóta elemezzük kollégáimmal, hogy miért jóval magasabb Magyarországon a koraszülések száma, mint az EU-s átlag - mondja a szülész szakorvos. - Arra szoktunk kilyukadni, hogy például Finnországban, ahol alacsony ez az arányszám, jóval erõsebb a szociális háló, mint nálunk. Ezért évekkel ezelõtt letettünk az egészségügyi vezetés elé egy ajánlást, melynek alapján a magyarországi összes koraszülés és terhesgondozás adatai az életvitel, az iskolázottság, a lakáskörülmények és még sok más szempontból feldolgozhatók lennének. Ezen túlmenõen pedig érzékenyebb diagnosztikai készülékek segítségével egészen korán ki lehetne szûrni a fejlõdési rendellenességeket, amirõl az anyákat is idõben tájékoztatni lehetne.”
A koraszülés magas arányát a szakma erõfeszítései miatt 1985 és 1990 között már sikerült egyszer 11 százalék-ról 8,5 százalékra leszorítani. Ahhoz, hogy további csökkenést tudjunk elérni, a szakorvosok szerint össztársadalmi összefogásra lenne szükség, mert a megelõzés mindig olcsóbb.
„A legfontosabb lenne, hogy a tinédzserek helyes életvitelt tanuljanak, ebben nagy szerepe lehet a már mûködõ, kortárs felvilágosító munkának - véli Pajor professzor. - Sajnos sokan 14-16 évesen kezdik a nemi életet úgy, hogy nincsenek tisztában a nemi betegségek veszélyével, illetve a fogamzásgátlás mikéntjével. Csehországban vagy Ausztriában az egészségnevelés a fiúknak is kötelezõ tantárgy, például a menstruáció higiénéje az alapismeretek közé tartozik.”

Szelekció

„A legideálisabb módszer, ha az újszülöttet minél elõbb az édesanyja mellkasára fektetjük - mondja dr. Nobilis András adjunktus, gyermekgyógyász. - Jó ideje tudjuk, hogy koraszülöttként is ez lenne sokaknak a legjobb megoldás, mégis csak törekedni tudunk a megvalósítására. Mindennapi alkalmazása a jelenlegi körülmények között meglehetõsen nehéz, tekintve hogy 6-8 koraszülött jut egy nõvérre.” Sõt, 2006-tól életbe lépett a volumenkorlát, amelynek furcsa jellegzetessége, hogy bár a szülés mint elõre nem tervezhetõ esemény volumenkorlát-mentes, ám az ezekbõl megszületõ, és ellátást igénylõ kisbabák harmada-negyede nincs finanszírozva. Az õ havonta 30-50 millió forintnyi költséget jelentõ ellátásuk az intézményeknél veszteségként jelentkezik. Abszurd, hogy a szülést korlátlanul vállaljuk, a szülés eredményeinek ellátása közül pedig minden harmadikat nem!”