Vissza a tartalomjegyzékhez


Nemzeti Vágta

A hét végén kerül sor a Nemzeti Vágta fesztiválra és lóversenyre a budapesti Hõsök terén. A kulturális rendezvény az országimázs részeként funkcionál, és látogatása ingyenes.

„A cél, hogy nálunk is legyen egy olyan nagy esemény, mint Pamplonában a bikafuttatás, Velencében a karnevál, Münchenben a sörfesztivál vagy Salzburgban az operafesztivál” - nyilatkozta a FigyelõNetnek Geszti Péter. Ma óriási globális verseny folyik a nemzeti kultúrák között a világ figyelméért, a Nemzeti Vágta is leginkább a település- és országimázs építésérõl szól. Geszti Péter szerint Magyarországon a hagyományõrzõ tevékenység többnyire erõs politikai töltettel bír, ideje tehát azt kizárólag a kulturális értékei alapján kezelni. A május 31-én kezdõdõ fesztiválon közel száz lovas méri össze tudását a Hõsök terére felépített speciális versenypályán rendezett lóversenyen. A két nap kiemelkedõ eseményei a lovashagyományok bemutatói, a fergeteges huszárrohamok és a lovasparádék lesznek, valamint fellépnek a hazai lovas élet hírességei is. A szervezõk a hét végi eseményre több százezer vendéget várnak. A sokszínû rendezvény helyszíne a Dózsa György úton a Mûcsarnoktól az ’56-os emlékmûig terjed majd. (További információ: )