Vissza a tartalomjegyzékhez

Mosberger Pálma, Mester Ivett, Piros Péter
A kapitalista világban nem járható út a szociális segélyekre fektetni a hangsúlyt

Lengyel László, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója
Jelentõs különbség van a mi és az északi szomszédunk szociális ellátása között. Egyértelmûen jobb és magasabb színvonalú nálunk, mint Szlovákiában, ugyanakkor az is igaz, hogy folyamatos a leszakadásunk hozzájuk képest. A mi kormányaink az elmúlt évtizedben jelentõsen „túllõtték” a szociális rendszerünket. Leginkább a családi pótlékban, a béremelésekben és a nyugdíjrendszerben számították el magukat. Ezzel szemben Szlovákia sokat profitált az egykulcsos adórendszer, a szociális reform elindításával.

Mégis a szlovákok elõtt járunk abban az értelemben, hogy nálunk már volt „osztogatós korszak”, náluk pedig nem zárható ki, hogy a mostani, felhalmozást követõ idõszakot követheti hasonló eljárás. Lehetséges, hogy idõvel szociális feszültségek keletkeznek, és mint tudjuk, a politikusok meglehetõsen populisták ahhoz, hogy feltegyék majd a kérdést: miért is ne osszuk ki a pénzt? Egy másik nehézség, hogy az euróövezetbe való bejutás után nem lesz feltétlenül felhajtóereje az ottani gazdaságnak, hasonlóan, mint Magyarországnak sem volt az EU-csatlakozás után.
A monetáris politika feladását és önállóságának elvesztését követõen az infláció növekedésére számíthatunk Szlovákiában. A helyzetet nehezítheti, hogy ez a probléma valamennyi európai gazdaságban gondot okoz. Igaza van Surányi György korábbi jegybankelnöknek abban, hogy a mostani jelentõs gazdasági növekedést emelkedõ infláció nélkül nehéz elképzelni, ennek leszorítása pedig a növekedésben áldozatokat produkál majd a szlovák gazdaságban.

Bod Péter Ákos, egyetemi tanár, volt jegybankelnök
Azoknak a táborát gyarapítom, akik szerint a szlovákok a maguk szempontjából nagyon helyes politikát folytattak. A magam részérõl irigylem azt a teljesítményt, amellyel sikerült teljesíteniük az euró bevezetéséhez nélkülözhetetlen maastrichti kritériumokat. Az euró­zónába való belépés nem gusztus kérdése, erre ugyanis kötelezettséget vállalt minden az Európai Unióba be­lépõ új ország. A tagoknak csupán abban van mozgásterük, hogy mikorra idõzítik a feltételek betöltését. A szlovákok, a szlovének, a ciprusiak vagy a máltaiak a korai verziót választották, míg Magyarország, Lengyel­ország - a mai állás szerint legalábbis - a sor végére kerül.

Nem arról az oldalról közelítem meg, hogy mekkora árat fizettek a szlovákok az euróért. Úgy vélem, az ár egybevág a józan ésszel és az önérdekkel. Minden embernek érdeke ugyanis, hogy kicsi legyen a deficit, alacsony maradjon az infláció és a kamatszint.
Az euróhoz vezetõ út feltételeit csak annyira nehéz teljesíteni, mint például egy túlsúlyos embernek azt mondani: fogyjon le. Lehet természetesen azt mondani, hogy ez egy kegyetlen dolog, de azon senki sem vitatkozik, hogy dupla súllyal közlekedni sokkal nehezebb.
Ebbõl a szempontból sikeres volt a „lefogyasztás”, és ennek köszönhetõen marad alacsonyan az államháztartási hiány, nõ gyorsan a gazdaság és a bérek Szlová­kiá­ban. Sajnos a magyar átlagbérek nem nõnek második éve, miközben a szlovák átlagbérek 5-6 százalékkal emelkednek.
A tekintetben vitatkozom a kollégákkal, hogy az euró bevezetése, a monetáris politika feladása feltétlenül az infláció megugrásához vezetne. Magyarországon is magas az infláció, holott nemzeti kézben van a monetáris politika.

Hamecz István, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója
Szlovákiában az euró jövõ évi bevezetésének lehetõsége komoly elõz­ményeket igényelt. Az egykori bõ­kezû, pazarló rendszert át kellett alakítani. A cél megvalósulásának érdekében a Dzurinda-kormány nagyon komoly szociális megszorításokat hajtott végre: felére csökkentette a nyugdíjat, a családi támogatásokat, a tb-járulékot. Valószínûleg nem örültek neki, de nem okozott általános társadalmi elégedetlenséget. De valamit valamiért! Ennek eredményeképpen a szlovák gazdaság eddig soha nem látott növekedést produkál, jócskán lekörözve Magyar­or­szágot.
Hozzátartozik az igazsághoz, hogy van egyfajta fáziskésés. Nálunk ugyanis a ’90-es évek közepére datálható az a folyamat, amely északi szomszédunknál csupán az elmúlt 3-5 évben kezdett felfutni. Például a privatizáció, a piacnyitás, a multinacionális vállalatok beengedése, amelyek biztosítják a gazdasági növekedés stabilitását.

A siker titka a szemléletváltásban keresendõ. Szlovákia tudomásul vette azt a tényt, hogy egy kapitalista világban nem járható út a szociális segélyekre fektetni a hangsúlyt, és ebbõl eltartani a lakosságot. Ellenkezõleg, a munkavállalókat, a munkavállalási hajlandóságot kell támogatni. A végrehajtott adóváltozások és szociális reform következtében jelentõs cégek választják Szlovákiát, mert látnak benne fantáziát.
Tudni kell ugyanakkor, hogy nemcsak a stabil gazdasági helyzet vonzó számukra, hanem az is, hogy ott magasabb a szakmailag képzett emberek aránya, mint nálunk, és többen vannak azok, akik hajlandóak munkát vállalni. Ezzel szemben Magyarországon erõs a korrupció, magasak a vállalkozásokat sújtó adók, és viszonylag kevés a jó minõségû és megfelelõ számú munkaerõ.
Megfigyelhetõ, hogy a közjó nem határozza meg feltétlenül a politika irányvonalát. Ma Magyarországon az emberek nemigen akarják tudomásul venni azt, amit a szlovákok felismertek. Mi a dupláját költjük szociális támogatásokra, mint a környezõ országokban elfogadott. Ne csodálkozzunk tehát, ha egyszer majd azt vesszük észre, hogy a környezetünkben mindenki lehagyott bennünket.
Láthatjuk, hogy bizonyos intézkedéseket nem lehet erõszakkal „lenyomni” a nép torkán, nélkülözhetetlen lenne, hogy a politikusok beszélgessenek a választóikkal. Meggyõzõdésem ugyanakkor, hogy nem korrekt ilyen szociális politikát folytatni. Ahhoz azonban, hogy az emberek is felismerjék a változás szükségességét, rosszabbodó körülményekre van szükség. Ha nem megy másként, meg kell várni, amíg visszaesésbe, elmélyülõ válsághelyzetbe esik a magyar gazdaság, talán ez kijózanítóan hathat az átlagemberekre is, hogy meglássák, szükség van a változásokra. Ehhez azonban sok idõnek kell eltelnie. Akár tíz évet is kell erre várni. (Az összeállításban segített: Mosberger Pálma, Mester Ivett, Piros Péter)