Vissza a tartalomjegyzékhez

Morvay Péter
Az osztrák talány

Ausztria ismét megdöbbentette a világot. Az idilli alpesi országban, a hófödte hegycsúcsok és festõi völgyek paradicsomában egy évtized leforgása alatt már a harmadik, gyermekek elleni brutális bûncselekmény kerül napvilágra - jórészt a véletlennek, és nem a hatóságok éberségének köszönhetõen. Sokan felteszik a kérdést: mi a baj Ausztriával?

Az osztrák hatóságok hangsúlyozzák: a gonoszság nem osztrák monopólium. Valóban: Marc Dutroux Belgiumban követte el bûncselekményeit, a lányait megerõszakoló, kettõs életet élõ magyar Pándi tiszteletes rémtettei is Brüsszelhez kötõdnek, és most zajlik egy francia házaspár bûnpere, akik tinédzsereket csaltak el és gyilkoltak meg brutálisan. Olaszországban egy sátánista kettõs kéjgyilkosság okozott megdöbbenést, Amerika pedig még magához sem tért azóta, hogy fény derült a szakadár mormon közösség szextemplomára, ahol százával kényszerítettek gyereklányokat „feleségül” felnőtt férfiakhoz.
Mégis, az amstetteni eset olyan kérdéseket vet fel, amelyek túlmutatnak az egyéni gonoszságon. A fenti bûncselekményeket többnyire távoli erdõkben, temetõkben vagy távol esõ farmokon követték el. Josef Fritzl viszont megbecsült polgárként élt évtizedeken át az osztrák kisvárosban, felesége a helyi szülõi egylet tagja volt. Tágas kétszintes házuk a város központjában áll. Úgy tûnik, a férfi huszonnégy év alatt mégis háborítatlanul folytathatta kettõs életét.
A londoni Times egyik kommentátora szerint a zárt közösségekben élõ osztrákok igazi „félrenézõ társadalmat” alkotnak. Senki nem kíváncsi arra, mi zajlik a muskátlis ablakok és precízen szögletesre nyírt sövénykerítések mögött. Itt az emberek a „Schein nicht Sein” azaz a „látszat a lényeg, nem a valóság” elvét vallják. Ausztria Európa legmagasabb életszínvonalát biztosítja polgárainak, akik cserébe békén hagyják a hatalmon lévõket, hadd osztozzanak a nagykoalíciós elv szerint az állami sztrádaépítési és egyéb extrapénzeken.
A valóság idõnként mégis kikandikál a festõi díszletek mögül. A kilencvenes évek végén fény derült a bécsi Groer bíboros évtizedes pedofil ügyeire. A kardinálist a nyugdíjazásán kívül más retorzió nem érte, a Sankt Pölten-i szerzetesek között tölthette hátralévõ éveit.
Szintén a kilencvenes évek világbotránya volt Jörg Haider és a szélsõjobboldali Szabadságpárt karrierje. A nemzetközi tiltakozással mit sem törõdve Wolfgang Schüssel néppárti miniszterelnök 2000-ben koalícióra lépett Haiderékkal. A választók 2002-ben újabb gyõzelemmel jutalmazták a Szabadságpártot legitimáló Schüsselt.
Tavaly nyáron búcsúztatták a 89 éves korában elhunyt Kurt Waldheim volt köztársasági elnököt a bécsi Stephansdomban. Heinz Fischer államelnök „nagy osztrákként” méltatta Waldheimot, miközben egy szóval sem említette a politikus náci múltját és a Wehrmachtban folytatott tevékenységét. Igaz, az osztrákokat ez korábban sem zavarta, hiszen a volt ENSZ-fõtitkárt úgy tették meg államelnöknek, hogy már ismerték a múltját. Az Egyesült Államok hivatalosan is, más országok hallgatólagosan nemkívánatos személynek minõsítették Kurt Waldheimot, akit a közel-keleti arab országok mellett csak a Vatikán és néhány kommunista ország fogadott elnökként.
És ha még hátrébb tekintünk, ott vannak a második világháború sötét adatai. A koncentrációs táborok parancsnokainak háromnegyede, a személyzet negyven százaléka osztrák volt. Adolf Eichmann stábjában még ennél is többen, tízbõl nyolcan Ausztriából érkeztek. Az Anschlusst ünneplõ bécsi tömeg a háború után nem sürgette a számonkérést. Nem is voltak „nürnbergi perek” az országban.
És ne felejtsük: a náci birodalom vezére is egy osztrák kisvárosban született és nõtt fel. A diktátor családjában a történészek szerint nem volt ismeretlen a vérfertõzés. De ez már messzire vezetne.