Vissza a tartalomjegyzékhez

Hechs László
Atomerőmű a béke útjában
A Golán sem elég engedmény Szíria számára

Az elmúlt napokban hírek kaptak lábra arról, hogy Izrael és Szíria békét köt.
A zsidó állam egy béke-szerzõdésért cserébe állítólag kész kivonulni a teljes Golán-fennsíkról. A köz­vetítõk útján vitt titkos tárgyalások tényét és annak tartalmát al-Aszad elnök is megerõsítette. Ám nem mindig és nem minden az, aminek látszik. A kedvezõ fejlemények ellenére a valóságos áttörésre - úgy tûnik - még várni kell.

„A közvetlen tárgyalások ideje még nem érkezett el” - jelentette ki Bassár al-Aszad a katari Al-Watan kérdésére válaszolva vasárnap, Recep Tayyip Erdogan török kormányfõvel folytatott megbeszélését követõen. A korábbi izraeli-szír tárgyalások 2000-ben szakadtak meg.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök óva intette Szíriát attól, hogy az amerikaiak mellé álljon. „Mindig készen kell állnunk, hogy meghiúsítsuk az amerikai terveket a térségben” - közölte az iráni elnök Walid Muallem szíriai külügyminiszterrel Teheránban. Az iráni ISNA hírügynökség szerint Ahmadinezsád azt állította, hogy „az amerikaiak a pusztulás szélén állnak” és „bárki, aki melléjük áll, ugyanerre a sorsra jut”.
Muallem megjegyezte, hogy a palesztinok „érzékeny helyzetben” vannak, ám „a gázai blokád és a folytatódó izraeli agresszió ellenére sikerült fenntartani az ellenállást a Hamasz irányításával, és továbbvinni az ügyeiket. A Hamasz-népmozgalom megerõsödött”. A szír külpolitika irányítója is azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy „alaptalanul vádaskodnak, belsõ konfliktusokat gerjesztenek, és megosztják a Közel-Kelet nemzeteit”. Ennek ellenére al-Aszad állí­­tólag ragaszkodna ahhoz, hogy az Izraellel való tárgyalásokat Washington felügyelje. Úgy tûnik, hogy Teherán és Damaszkusz szövetsége töretlen, pedig a híresztelések azt a képzetet erõsítik, hogy küszöbön áll az izraeli-szír béke. Vagy mégsem?
Az izraeli ajánlatról szóló jelentések a hét közepén láttak napvilágot a Champress hírportálon, míg a katari Al-Watan újságban azt olvashatjuk, hogy a török közvetítés sikerrel járt, mert Ehud Olmert kormányfõ áldását adta a Golánról való teljes visszavonulásra. Bassár al-Aszad, szír elnök is megerõsítette az arab sajtóban, hogy egy Szíriával kötendõ békeszerzõdésért cserébe Izrael hajlandó lenne lemondani a Golán-fennsíkról. A két vezetés - a hírek szerint - a 2006. évi libanoni háború óta vált titkos üzeneteket egymással, a tárgyalások pedig azt követõen gyorsultak fel, hogy Törökország közvetítõként egy évvel ezelõtt belépett a képbe.
Nyugati diplomaták szerint azonban mindez csak része az igazságnak, mert a hírek nem számolnak be arról, hogy Izrael milyen feltételeket támasztott a béke­szerzõdés megkötéséhez. A zsidó állam állítólag világossá tette, hogy Szíriának be kell szüntetnie a Hamasz támogatását, ki kell utasítania Damaszkuszból Khaled Masal Hamasz-vezért, le kell állítania a Hezbollahnak nyújtott támogatást, és - ami a legfontosabb - meg kell szakítania minden kapcsolatát Iránnal. Ez utóbbi feltételeket al-Aszad azonban nem erõsítette meg. Kétséges az is, hogy Izrael hajlandó lenne a teljes kivonulásra a Golán-fennsíkról. Amennyiben mégis ez történne, a két ország közötti határvonal nem a Tibériás-tó partján, hanem a nemzetközi jog szabálya szerint a tó középvonalában helyezkedne el. Izrael vízkészletének egyharmadát biztosítja a tó, és kizártnak tartható, hogy ebben az ínséges vízhelyzetben a zsidó állam e fontos vízforrásáról lemondana. 2000-ben is emiatt szakadtak meg a két ország közötti alacsonyabb szintû tárgyalások. Akkor Ehud Barak izraeli miniszterelnök hajlandó lett volna Svájcban Hafez el-Aszaddal találkozni, ám a Clinton által közvetített ajánlatot a mostani szír elnök édesapja visszautasította. Izrael az északi parton egy vékony sávot megõrzött volna, ám al-Aszad jelezte, hogy piknikezni akar a tó partján. Így Barak hiába lett volna kész a Golánról való visszavonulásra, a terv al-Aszad hajthatatlanságán megbukott.
Izrael számára fontos lehet, hogy az Iránból, Szíriából, Libanonból és a Hamaszból álló síita félholdat kettévágja, és megszakítsa a kommunikációt a Hezbollah és Irán között. Ám kevéssé valószínû, hogy a Golánnak ezt az árát al-Aszad kész lenne megfizetni. Iráni pénzen Szíria orosz és iráni fegyvereket vásárolhatott, és olyan rakétaarzenállal rendelkezik, amelynek birtokában nem érdekelt a zsidó állammal való békekötésben. Ezt bizonyára Olmert is tudja, ám mégis fenntartja tárgyalási ajánlatát, mert szeretné megzavarni Irán és Szíria fel­hõtlennek tûnõ kapcsolatát.
Damaszkuszban a független sajtót is az állam közvetlen felügyelete alatt tartják, nem lehet véletlen, hogy e hírek most láttak napvilágot. Miért vállalta Aszad, hogy a török közvetítéssel folytatott tárgyalás tényeit nyilvánosan is megerõsíti, vállalva ezzel akár Irán rosszallását is? Erre valószínû válasz, hogy Washingtonban a kongresszus most vizsgálja az izraeliek által 2007. szeptember 6-án lebombázott szír atomerõmû ügyét. A jelentések és az izraeli hírszerzés felvételei szerint Észak-Korea segítette Szíriát, hogy plutónium­hajtású reaktort építhessen. A szakértõk úgy vélik, hogy egy lehetséges Izraellel való béke­meg­állapodás meglebegtetése eltérítené a figyelmet errõl a kínos ügyrõl, amely minden bizonnyal megkeményítené a törvényhozók szívét Szíriával szemben. Ráadásul a kongresszusban még mindig emlékeznek arra, hogy Szíria - többek között - felelõs a volt libanoni kormányfõ megöletéséért és azért is, hogy a cédrusok országában még mindig nem lehet elnököt választani. Ezért is ragaszkodik annyira Aszad ahhoz, hogy a közvetlen izraeli-szír tárgyalásokat, már ha egyáltalán lenne belõlük valami, Washington felügyelje. Ennek egyelõre kevés az esélye. Szíria várhatóan nem lép ki a síita tengelybõl. Olmert pedig nem vállal kockázatot, hiszen az izraeli lakosság döntõ többsége ellenzi ezt a lépést, és jól tudja, hogy ha át is adja a fennsíkot Aszadnak, arra nincs garancia, hogy békét kap cserébe. A damaszkuszi kapu így még belátható ideig zárva marad.