Vissza a tartalomjegyzékhez


Államformát vált Ausztrália?

Valóságos alkotmányos forradalom vár az ausztrálokra, ha valóra válnak azok az államjogi elképzelések, amelyeket az új munkáspárti vezetés szeretne megvalósítani a most kezdõdött kormányzati ciklus alatt.

A Kevin Rudd miniszterelnök által összehívott tanácskozáson hangzott el a napokban, hogy 2010-ig vegyék fel a politikai napirendek közé a köztársasággá válás programját. A tanácskozás résztvevõi pontokba szedték javaslataikat, mindazokat, melyekrõl úgy gondolták az elkövetkezõ néhány évben meg is lehet õket valósítani. Ezek között szerepelne egy új alaptörvény kidolgozása éppúgy, mint annak jogi úton való tiltása is, hogy hivatalban lévõ politikus hazudjon. Bob Debus szövetségi belügyminiszter szerint 2010-re reális célként lehetne kitûzni a köztársaság megteremtését önálló állam-fõválasztással, és mindazokkal az államjogi következményekkel, amelyek ezzel járnak. Ha mindez bekövetkezne, II. Erzsébet uralkodó sem lenne többé ausztrál államfõ.