Vissza a tartalomjegyzékhez

Hazafi Zsolt, Németh Szilárd
Szembenézés szükséges

„Ha kellõ körültekintéssel jártunk volna el, akkor nem itt tartanánk” - nyilatkozta a Heteknek adott interjújában Szili Katalin, az Országgyûlés szocialista elnöke, aki szerint az MSZP-ben félnek „kimondani, hogy problémák vannak, mindenki azt gondolja, hogy ha összebújunk, összezárunk, akkor nem lesz baj. Miközben egy robogó vonaton ülünk, ami száguld a szakadék felé.”

Válságban van a baloldal?
-Egyre többen vannak olyanok a mi társadalmunkban is, akik úgy gondolják, hogy a 21. század kihívásaira adandó válaszokat az úgynevezett baloldali értékek mentén kell megfogalmazni, eredeztetni. A baloldal képviseletére hivatott párt van válságban, és összeomlónak látszik egy döntõen neoliberális alapokon létrejött kormányzati tevékenység. A válságjelek egyértelmûek. Az MSZP népszerûsége a rendszerváltás óta a legalacsonyabb értéket mutatja. Bár viccesen mindig azt szoktam mondani, hogy lassan már úgy tûnik, csak azért tartunk választásokat, hogy kiderüljön, melyik közvélemény­kutatónak van igaza.
De az iróniát félretéve, az MSZP a népszavazás eredményeibõl láthatóan nagyon sok szavazóját elvesztette, és a baloldali kormány politikájának társadalmi támogatottsága alacsony. Helyes ebben a helyzetben számvetést készíteni.
Milyen számvetésre gondol?
-Az MSZP az elmúlt két évben reformokról, felzárkózásról, a gazdaság rendbetételérõl, és a költségvetési egyensúlyteremtésrõl beszélt. Nyilván a bizalomvesztéshez hozzájárult az is, hogy az emberek számára kérdéses lehet: ragaszkodtunk-e a programunk során a szociáldemokrácia klasszikus értékrendjéhez? Különösen az oktatás- és az egészségügy területén mennyire törekedtünk a szociális különbségeket kiegyenlíteni kész politikára? Igaz, most éppen a reformfolyamatok közepén vagyunk, tehát az eredmény még nem látszik, emiatt sokan úgy érezhetik, hogy kaotikus helyzet van az országban. Az viszont biztos, nagyon fontos az MSZP hitelességének a visszaszerzése. Bármilyen programmal állunk is elõ, ez a kulcskérdés.
Ez azért szükséges, mert alacsony a párt népszerûsége?
-Társadalmi támogatottság nélkül nem lehet haladni, politikai programokat sikeresen végrehajtani. 2006-ban, amikor megnyertük a választásokat, a párt kongresszusán azt mondtam: nagyon fontos a reformokat végrehajtani, hiszen tizenhat év alatt senki sem vállalta fel, hogy a nagy elosztó rendszereken változtasson, ugyanakkor ennek egy lényegi tétele az, hogy föl tudjuk mutatni a társadalom számára, hogy hova akarunk eljutni. Csak akkor kérhetõ bármilyen áldozatvállalás, ha tudják ennek a végeredményeit.
Az elmúlt két évben nem egyszer mondtam el belsõ pártfórumokon és a nyilvánosság elõtt is azt, hogy a programunkat markáns baloldali karakterrel szabad csak végrehajtani, azaz törekedni kell a mély és érdemi társadalmi párbeszédre. Ha nem beszéljük meg a dolgokat az emberekkel, és nem engedjük, hogy õk is beleszóljanak a közpolitika alakításába, akkor a reformokat nem fogjuk tudni véghezvinni. Ha kellõ körültekintéssel jártunk volna el, akkor nem itt tartanánk.
Az MSZP-ben az elmúlt hetekben mindenki azt hajtogatta, hogy nincsenek személyi kérdések, stabil a rendszer. Miért nem mernek õszintén beszélni az MSZP-ben ilyen problémákról? Például arról, hogy a miniszterelnök vagy egyes miniszterek alkalmasak-e a feladatukra, vagy sem. Angliában esett Gordon Brown miniszterelnök, illetve a Munkáspárt népszerûsége, téma is a hogyan tovább.
-Az angolok tudják azt, hogy egy politikai programot személyek hitelesítenek. Egyszerûen fél a párt kimondani, hogy problémák vannak, mindenki azt gondolja, hogy ha összebújunk, összezárunk, akkor nem lesz baj. Miközben ez olyan, mintha egy robogó vonaton ülnénk, ami száguld a szakadék felé. Egyébként ezt a vonaton mindenki tudja, de aki a vészféket akarja meghúzni, annak ellökik a kezét. Zajlik a napi túlélési küzdelem, miközben nincs az MSZP-nek jövõképe. Jövõre európai parlamenti választások lesznek, már gõzerõvel készülni kellene rá, de csak napi dolgok kötik le a politikusaink figyelmét. Szembenézésre volna szükség és a megfelelõ konzekvenciák levonására.
Mostanában az MSZP hivatalos kommunikációjának is egyik eleme, hogy sajnos a reformoknak nincs társadalmi támogatottsága, ezért a kormány - különösen a miniszterelnök - módosította álláspontját, és új baloldali politikába próbál kezdeni. Nem tudták, hogy bizonyos intézkedéseket nem támogat a társadalom?
-Fura helyzet állt elõ. Többen igyekeztük felhívni a pártvezetés figyelmét arra, hogy bajok lesznek. Az egészségbiztosítási törvény elfogadása elõtt írtam egy levelet a miniszterelnök úrnak és a frakcióvezetõ asszonynak, melyben arra kértem õket, hogy halasszuk el ennek a törvénynek a végszavazását. Ez nem történt meg. Az pedig már ismert, hogy az akkor elfogadott törvény mára már milyen utat járt be.
Érdekes, hogy ezért a fellépéséért a legélesebb kritikát éppen kormányközeli, baloldali lapok hasábjain kapta. Mi lehet ennek az oka?
-Lassan olyan leszek az MSZP-ben, mint egy rossz anyós. Mindenre azt mondhatom utólag, hogy én elõre megmondtam. Sajnos a baloldalon kialakult egy rosszízû belsõ vita arról, hogy ki a „maradár” és ki a „haladár”. Ha kudarcot vallunk, akkor a megmondó emberek mindig kikiáltják, hogy lám-lám a „haladárokat” nem engedik a „maradárok”.
Fontos lenne, hogy az MSZP újra kialakítsa, hogy mit is akar valójában, miben van konszenzus közöttünk. Legalább mi magunk higgyünk abban, amit csinálunk!
Mégis a legutóbbi pártértekezletükön a vezetõ szocialista politikusok - Gyurcsány Ferencet leszámítva - olyan virágnyelven mondták el a véleményüket a helyzetrõl, hogy ember legyen a talpán, aki abból megértette, hogy ki mit gondol az MSZP bajairól.
Én azért vagyok tagja az MSZP-nek, mert demokratikus baloldali pártnak tartom. A párt hitelességének alapja az is, hogy ez kívülrõl is érzékelhetõ legyen. A „rossz anyós” kritikáim - bár az élet igazolta õket - sokszor visszhang nélkül maradtak. Sõt, elkezdtek engem mint valami belsõ ellenzékit emlegetni, aki mindig kibeszél, megtöri a pártfegyelmet. Ez nem igaz. Az MSZP-nek büszkének kellene lennie arra, hogy demokratikus pártként tartották nyilván a közéletben. Nem elég demokratikusnak látszanunk, annak is kell lennünk.
Hogyan látja a saját szerepét az MSZP-ben? Egyfajta ellensúly szeretne lenni Gyurcsány Ferenc kissé neoliberális beütésû programjával szemben?
-Kissé neoliberális?
Akkor pontosítok. Egyfajta ellensúly szeretne lenni a miniszterelnök neoliberális jellegû programjával szemben, vagy inkább az MSZP valamiféle belsõ lelkiismerete, aki szól, ha rossz irányba mennek a dolgok?
-Nem aggatnék címkéket magamra, mert azt úgyis megteszik mások. Egyszerûen nem tartom helyesnek azt a struccpolitikát, ami ma van az MSZP-ben. Március 9-én kiderült világosan, hogy szavazótáborunk egy részét és a társadalmi támogatottságunk nagy részét elvesztettük. Erre jött még az, hogy az SZDSZ „kiugrott” a koalícióból, ami pedig a kormányzóképességet veszélyezteti. Az egészen megdöbbentõ, hogy az a liberális partnerünk állt el mellõlünk, akinek az elképzeléseit támogattuk. Erre a legjobb példa az egészségbiztosítási pénztárak kérdése, amely ennek a koalíciónak az állatorvosi lova. Most én is pontosítok, inkább állatorvosi pónija.
Kettõs csapdában vagyunk. Elveszítettük a társadalmi támogatottságunkat, mert bizonyos területeken feladtuk a szocialista és szociáldemokrata alapelveinket, hogy egy liberális mezõben ténykedjünk, majd pont azok hagynak el bennünket, akiknek mi tálcán adtuk a reformok parlamenti támogatását.
A bajt csak tetézi, hogy eközben vannak olyan „megmondó emberek”, akik azt verik folyton a baloldali politikusaink fejéhez, hogy nem elég reformerek. A demokrácia értéke a véleményszabadság, de kár, hogy némely szakértõ - miközben minõsít - úgy gondolkodik, hogy csak neki lehet igaza, és csak nála van a bölcsek köve. Nagy kárt okoznak, mivel az elitista, életidegen hozzáállásukkal a jó megoldást akadályozzák. Ha ugyanis nem tudunk párbeszédet kezdeni a társadalommal, illetve a többi párttal, akkor képtelenség a helyzet jó kezelése. Ezt magas lóról, kevélyen nem lehet megtenni.
Ráadásul a sors érdekes helyzetet teremtett, a kisebbségi kormányzás miatt kikerülhetetlen a párbeszéd. A szituáció esélyt ad arra, hogy a pártok együttmûködési szándékát próbára tegyük. Régóta mondom, hogy az ország elõtt álló feladatok megoldása mind szélesebb konszenzuson kell, hogy alapuljon. A kisebbségi kormányzás pedig folyamatos egyeztetési kényszert jelent.
Házelnökként milyen esélyt lát a kisebbségi kormányzásra? Nincs-e szükség valamiféle paktumra, írásos egyezségre ahhoz, hogy a kormányzás mûködõképes legyen?
-Magyarországon az ad hoc politizálásnak nincs igazán hagyománya. Két-három témakör mentén lehet egy laza egyezséget kötni, ami egy kívülrõl történõ támogatást jelent.
Kivel?
-Logikus, hogy jelenleg a tradicionális partnerünkkel, azaz az SZDSZ-szel tudom ezt elképzelni. De emellett persze nyitottnak kell lennünk másokra is.
Hogyan lehetne egyeztetni az ország sorskérdéseiben a Fidesszel? Szakmai kérdésekben van-e esélye a konszenzusnak, hiszen azt látjuk, hogy a kormány javaslatait rendre elutasítja az ellenzék.
-Nyilvánvaló, hogy ebbõl a szempontból abszolút eltérõ a hozzáállásuk. Ellenzékben mindig könnyebb „állampolgárbarát” megoldásokat az asztalra tenni. Úgy tûnik, mindig az üléspont határozza meg az álláspontot. Én inkább azt tartanám fontosnak, hogy valahogy találjunk megoldást az ország bajaira, mert az emberek reményvesztettségét, a politikától való elfordulását és apátiáját érzékelve úgy vélem, hogy ha a Fidesz jutna hatalomra, õk sem tudnának egymaguk ezen változtatni.
Hosszan tudom sorolni, hogy mennyi mindenben kellene párbeszédet folytatni. Nem lehet egy országot csak és kizárólag két meghatározó politikai erõ párharcává degradálni. Ezen kellene változtatni.
Ez két politikai erõnek, vagy két személynek a háborúja?
-Is-is.
És ez így normális?
-Nem.
A két pártvezér habitusa engedi azt, hogy leüljenek egymással tárgyalni?
-Az a baj, hogy ez elképzelhetetlen.
De a miniszterelnök mögött ott áll az egész MSZP, Orbán Viktor mögött meg az egész Fidesz. Tehát a két fõszereplõ nélkül elképzelhetetlen a darab? Megkerülhetetlenek!
-Igen. Kár, hogy az egyik Rómeó és Júliát játszik, a másik Macbethet.
Mi a megoldás? Hogyan tovább?
-Hangsúlyozom, ez a kérdés nem csak személyektõl függ. Ha a két párt vezérkara beássa magát a vezetõi mögé, és ha õk néznek egymással farkasszemet, abból nem fog az ország érdekében semmi jó kialakulni. Egyszerûen meg kell határoznunk azt a néhány elemet, legyen az egészségügy vagy oktatás, amelyben elkezdünk együtt gondolkodni. Más megoldást nem nagyon látok.
A miniszterelnök számítana a kispártok támogatására? Szándékoznak-e gesztusokat tenni irányukba? Ilyen lehetne az ötszázalékos parlamenti küszöb leszállítása mondjuk két százalékra. Ráadásul ezzel az intézkedéssel a politikai elit is nyitottabbá válhatna.
-Nem ez lenne gyógyír, hanem az, ha elindulna a kooperáció az ország érdekében. 1998-ban elkezdõdött egy politikai harc, aminek egy­sze­rûen képtelenek vagyunk véget vetni. Nem az a kérdés, hogy mekkora a küszöb, bár személy szerint azért annak drukkolok, hogy a lehetõ legtöbb párt jusson be a parlamentbe, mert az annál inkább leképezi a társadalomnak a politikai színezetét. Egyszerûen azt kell megtanulni, hogy tudjunk konzultálni, kooperálni, kompromisszumokat kötni.
Miként értékeli az utcai rasszizmust és a fasizmust?
-Tragikusnak tartom. Például ez az, ami ellen is közösen kellene fellépnünk.
Beszélgettünk jobboldali újságírókkal és politikusokkal is, és azzal vádolják a kormányt, hogy kihasználja ezen megmozdulásokat, hogy elterelje a figyelmet a kormányzati problémákról. Az összeesküvés-elméletek szerint furcsa, hogy a hónapok óta ismert rendbontók, provokátorok és garázdák szabadon masírozhatnak Budapesten. Önnek errõl mi a véleménye?
-A kormány akkor követne el alapvetõ hibát, ha ezekkel nem foglalkozna. De ez nemcsak a kormány feladata, hanem, mint elõbb mondtam, minden felelõs politikai erõnek feladata, hogy elutasítsa. Mindenképpen káros az a hangulat, ami kialakult az országban. Nyilvánvaló, hogy a törvény szigorával kell, vagy kellene minden garázdával és tudatos félelem­keltõvel szemben fellépni.
Önnek egyébként mi a személyes jövõképe? Hogyan tervezi a politikai pályafutását? Azt írták önrõl, hogy visszamenne Baranyába.
-Lehet, hogy vannak, akik jobban tudják, hogy én mit szeretnék. Minden ellenkezõ híresztelés ellenére jól érzem magam házelnökként. Tudom, hogy egy most következõ idõszakban az egyeztetések miatt sokkal több feladat hárul rám, mint korábban. Állok elébe.
És az MSZP-ben?
-Nincs pártfunkcióm. Ettõl függetlenül tudom, hogy felelõs vagyok a baloldalért és az országért.