Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Az évszázad terrorpere

Megkezdõdött az eddigi legnagyobb brit terroristaper. A nyolc vádlott olyan, precedens nélküli robbantássorozatot tervezett, amelynek pusztítása szeptember 11-ei tragédiáját is felülmúlhatta volna.

Mint ismeretes, 2006 augusztusában a brit hatóságok letartóztattak több olyan személyt, akik vélhetõen legalább hét transzatlanti, Londonból nagy amerikai és kanadai városokba tartó repülõjáraton terveztek robbantásokat. Ezt az ügyet követõen szigorították meg a reptereken világméretekben a biztonsági intézkedéseket, miután a cselszövõk üdítõnek álcázott hidrogén-peroxidot és több olyan eszközt akartak a gépekre csempészni, amelyek együttesen rendkívül robbanékonyak.
Peter Wright ügyész szerint a merényletek kitervelõi „súlyos támadást terveztek az ártatlan civil lakosság ellen az iszlám nevében”. Mint Wright elmondta: a vádlottak közömbösek voltak az ártatlan áldozatok sorsát illetõen, aktívan készültek saját életük feláldozására, és a „fanatikusok hidegvérû nyugalmával” hajtották volna végre az akciót. Hatan közülük videóra vették az ilyenkor szokásos búcsúüzenetet is. Ha a repülõk lakott terület felett robbantak volna fel, a tragédia példa nélkülivé válhatott volna, de a terv összeségében így is mintegy kétezer utas és a személyzet életét veszélyeztette. Az akciók repülés közben történõ megkezdése után a hatóságok tehetetlenek lettek volna a tragédia megakadályozásában.
A letartóztatásokra több hónapos megfigyelés után került sor.
A csoport vezetõjének tartott férfinál találtak egy pendrive-ot, amely a tervezett támadások vázlatát tartalmazta, részletes leírásokkal a járatok idõpontjáról és számáról, a repülõgépek típusáról és a Heathrow biztonsági intézkedéseirõl. A noteszében pedig azt jegyezte fel, hogyan lehet a robbanószereket a lehetõ legkisebb feltûnés nélkül a fedélzetre csempészni. A nyolc vádlott, akik közül mindenki iszlám hívõ, egyelõre tagadja a vádakat.