Vissza a tartalomjegyzékhez

Hajdú Sándor
Elindulhat elnöknek, de nem Fodorral szemben

Nem tudja még, indul-e az elnöki székért, de abban biztos, hogy a mostani vezetés csak lefelé tornászta a liberálisok népszerűségi indexét. Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti képviselője úgy látja: az elmúlt két év mérlege arról tanúskodik, hogy a hangzatos ígéretekkel szemben a realitások talaján kell maradnia a pártnak.


Fotó: Somorjai László

Fennállása óta legmélyebb válságát éli át az SZDSZ. Van kiút?
- Két súlyos problémával kell szembenéznünk. Egyrészt a kormányprogram megvalósítása során olyan akadályba ütköztünk, amely megkérdőjelezi a kormánykoalícióban való részvétel értelmét. Másfelől pedig egy belső gondunk is van - a legutóbbi tisztújító küldöttgyűlésen történtek -, amely alapvetően felveti a párt vezetése legitimitásának kérdését. Mindkét probléma önmagában is elég súlyos, ráadásul most a kettőt együtt kell megoldani.
Az SZDSZ népszerűségi mutatóját tartósan egy százalék körül mérik a kutatók.
- Egy vagy két ilyen eredmény valóban volt, de azért a mérések többsége ennél többet mutat. Nem akarom persze hamis nyugalomba ringatni magunkat, hiszen évek óta nem értük el a parlamenti küszöböt. Ennek ellenére nem temetem a pártot, minimális célkitűzésünk továbbra is, hogy stabil öt százalék fölé tornásszuk magunkat.
Tavaly márciusban az SZDSZ újonnan megválasztott elnöke gyors megoldást ígért erre a problémára. Mégsem jött a növekedés, sőt a kormányzati programok sem valósultak meg. Maga az elnök személye a probléma közvetlen oka?
- Kétségtelen, hogy Kóka Jánost azzal az ígérettel választották meg, hogy változtatni fog a párt megítélésén. Ehhez képest sajnos csak negatív irányba történt elmozdulás. Ez nem csupán a személyével függ össze, hanem azzal is, hogy időközben elmérgesedtek a viták a koalíción belül. Az SZDSZ alapvetően két dolgot ígért a választóinak: az egészségügy átfogó reformját és a liberális adópolitika bevezetését. Az elsőből nagy kínkeservvel létrejött egy kompromisszum, amely nemcsak távol van az SZDSZ eredeti elképzelésétől, hanem éppen most farolnak ki belőle a szocialisták. A liberális adópolitikából pedig semmi sem valósult meg, és egyre kevésbé látszik, hogy a jövőben bármi történhet ezen a téren.
Miután a kormányzás félidejéhez közeledünk, az SZDSZ-nek mindenképpen kell egy mérleget készítenie. Remélem a jövőben csak olyat vállalunk, amit reálisan tudunk is teljesíteni, hiszen nincs értelme hangzatos, szépen hangzó célokat kitűzni, ha nem lesz belőlük semmi.
A folyosói hírek arról szólnak, hogy a párt vezetői közül néhányan Szent-Iványi István személyében gondolkodnak. Elindul a párt elnökségéért?
- Hozzám is eljutottak ezek a hírek, sőt, volt, aki meg is keresett a kérdéssel. Komolyan mérlegelni nem kívánom a helyzetet addig, amíg a párt Országos Tanácsa nem dönt arról, hogy mikor és milyen körülmények között akar küldöttgyűlést összehívni. Addig, amíg a feltételek nem teljesen tisztázottak és nyilvánvalóak, addig nem döntök. Teljesen nem zárom ki ugyan a jelöltséget, de például, ha Fodor Gábor újra indulna, akkor nagyon meggondolom, mit lépjek, mert vele szemben nem akarok kiállni.