Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
15 perc gyűlölet
Az alkotó figyelmeztetésnek szánta, mások szerint provokáció az iszlámot bíráló film

Nagy vihart kavart Geert Wilders holland politikus iszlámról szóló filmje a muszlim országokban. Wilders dokumentumfilmjében az iszlámon alapuló terrorizmussal foglalkozik, melyben erőszakra való uszítással vádolja a Koránt. A film tartalmát gyűlöletkeltésre hivatkozva valamennyi nemzetközi fórumon elítélték, miközben a holland kormány az iszlamisták megtorlásától tart.


Indonéz iszlám tüntetők Wilders halálát követelik

A holland Szabadságpárt vezetője március 27-én tette fel az internetre tizenöt perces filmjét, mely az iszlám fenyegetésére hívja fel a figyelmet. A LiveLeak elnevezésű brit honlap azonban a fenyegetések miatt huszonnégy óra múlva törölte az alkotást, amelyet időközben több mint egymillióan néztek meg. A film címe Fitna, amely arabul „emberek közötti egyet nem értést, illetve megosztást” vagy pedig „a megpróbáltatás idején a hit próbáját” jelenti.
A dokumentarista alkotás azzal a figyelmeztetéssel kezdődik, hogy a film „nagyon megrázó képsorokat” tartalmaz, majd az egyik hírhedtté vált dán karikatúra jelenik meg, melyben Mohamed próféta fején bombát visel. Ezt követően Edvard Grieg Peer Gynt-szvitjének dallamára a szeptember 11-ei támadásokról készült felvételek láthatók, miközben az égő toronyba rekedt emberek kétségbeesett telefonhívásai hallhatók. Emellett más iszlamisták által Európában végrehajtott merényletek képei is bemutatásra kerülnek, az erőszakra felszólító Korán-idézetekkel váltakozva. A filmben számos eredeti idézet hangzik el iszlamista vezetőktől, képek láthatók tüntetésekről, melyekkel az Izrael-ellenességet, valamint az iszlám világuralomra való törekvését kívánja szemléltetni az alkotás.
A film utolsó részében Wilders külön foglalkozik az iszlám Hollandiára vonatkozó fenyegetésével is. A politikus úgy véli, a filmmel nem provokálni akart, hanem „felhívást intéz az iszlamizáció beszivárgó erőszakának lerázására”, mely veszélyt jelent a nyugati civilizáció szabadságára. A Szabadságpárt alapító-vezetője már évek óta erős védelem alatt áll, mert több ízben is halálos fenyegetést kapott.
A mostani alkotás miatt Wildersre is kimondták a fatvát, vagyis a muszlimokat arra szólították fel, hogy az iszlám nevében gyilkolják meg a politikust. 2004-ben egy másik holland rendezővel, Theo van Goghgal végzett egy iszlamista merénylő, mivel filmjében bemutatta a nők ellen alkalmazott erőszakot az iszlám világban.
A holland kormány mindenesetre elhatárolódott Wilders nézeteitől. Attól tartanak, hogy a muzulmánok sértésnek tartják majd az alkotást, amely a dán karikatúrákhoz hasonló tiltakozásokat válthat ki világszerte. A kormány szerint a film veszélyeztetheti a külföldön élő holland állampolgárok biztonságát, valamint az ország gazdasági érdekeltségeinek is árthat. A tizenhat millió lakosú Hollandiában közel egymillió muzulmán él, és az al-Kaida már több ízben megfenyegette az országot. Egy közvélemény-kutatásban viszont a megkérdezettek 54 százaléka vélekedett úgy, hogy a lehetséges negatív következmények ellenére közzé kell tenni a filmet.
Az aggodalom eddig részben túlzottnak bizonyult. Igaz, Afganisztántól Indonéziáig tüntetők vonultak az utcákra Wilders filmje miatt. Indonéziában radikális muszlim aktivisták a holland nagykövetség előtt tiltakoztak. A tüntetők tojásokkal és műanyag palackokkal dobálták a dzsakartai holland követség épületét, és a holland politikus halálát követelték. A kivezényelt rendőrség semmilyen kísérletet nem tett a tüntetők feloszlatására. Az iráni és a pakisztáni kormány éles bírálatát fejezte ki a filmmel kapcsolatosan, Szíria nagymuftija pedig kijelentette, hogy ezentúl a holland emberek tehetők felelőssé a nyugati célpontok ellen végrehajtott támadások miatt.
A nyugati vezetők részéről is többségében ellenvéleményeket váltott ki a film. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár nyilatkozatában elítélte az alkotást, mondván, hogy sértően iszlámellenes, és támogatását fejezte ki a holland kormány azon törekvése mellett, hogy megakadályozzák a film vetítését. Az Európai Unió soros elnöke szintén felszólalt a film ellen, mivel álláspontja szerint „semmilyen más célt nem szolgál, mint hogy gyűlöletet keltsen”. Az unió külügyminiszterei is elítélték a holland politikus filmjét. Nicolas Sarkozy francia elnök azonban hivatalosan kijelentette, hogy országa minden lehetséges eszközzel támogatni fogja Hollandiát, amennyiben a Fitna bemutatása miatt megtorlás érné az országot a muzulmánok részéről.