Vissza a tartalomjegyzékhez


A részvételi arányon múlik, hogy tarolnak-e az igenek

A Fidesz a népszavazás utolsó hetében rákapcsolt a kampányra, támadóbb és élesebb hangú hirdetéseket jelentettek meg, Orbán Viktor pedig erőteljesen „nyomult” a bulvárban. Az egésszel az a céljuk, hogy a részvételi arányt „bepörgessék”, hiszen az már bizonyos, hogy igenek túlnyomó többségben vannak, de kérdés, hogy mennyien mennek el szavazni, és ikszelnek a Fidesznek megfelelően.

A Fideszben kétkedve fogadják a közvélemény-kutatások erre vonatkozó adatait. Hallottunk olyan politikusról, aki mindig automatikusan 15-20 százalékot levon a cégek adataiból. Ha pedig ezt megtesszük, akkor a „reálisnak” tűnő részvételi arány 40 százalék körülinek tippelhető. Az ellenzéki pártban elterjedt „határérték” viszont 38 százalék, ekkor ugyanis körülbelül kétmillió „igen” és 400-600 ezer „nem” születne, ami - legalábbis a stratégák szerint - nem szimbolizálná „a kormányt elkergetni vágyó népharagot”. Fideszes forrásaink szerint ezért kezdett az ellenzéki párt a kampányhangulat „felkurblizálásába”. Bár vannak, akik szerint felesleges aggódni, mivel legalább 3,5 millióan fognak igennel voksolni, és ez a „társadalmi ellenállás” szó szerint elsöpri a kormányt.
Az MSZP pedig nem véletlenül igyekszik az úgynevezett „hideg kampányával” és a népszavazás elbagatellizálásával (március 9. után is fel kel majd a nap) hűteni a hangulatot, bár élő szocialistával nem találkoztunk, aki szerint megnyerhető a meccs. Ettől függetlenül kidolgoztak egy figyelemelterelő stratégiát, amit Gyurcsány Ferenc elég fegyelmezetten betart. Napról napra bejelentenek olyan politikai „termékeket” - az adócsökkentési tervektől kezdve az oktatás fejlesztésiig, és a tanárok bérének emeléséig - melyekkel igyekeznek a népszavazás kérdéséről kormányzati intézkedésekre terelni a figyelmet. És ezzel az emberek kis hétköznapi ügyeit megoldó, dolgos kormány képét sugallni.
A szocialista „főszám” egyébként a 35 százalékos részvételi arány. Efölött már szerintük nagyon jól szerepel a Fidesz, és az igenek magas száma miatt kellemetlen helyzetbe kerül a kormány. A népszavazás következményét valójában az egyik oldal sem tudja reálisan megítélni, ugyanis alkotmányos szempontból semmilyen hatással nincs a miniszterelnök személyére ez az aktus. De a politika nem csak erről szól.