Vissza a tartalomjegyzékhez

Kiss Tünde
Sarkozyné alias Carla Bruni
A kifutótól az Elysée palotáig

Hogyan lesz valaki modellből előadóművész, azután francia elnökné? Egyesek Carla kivételesen szép arcberendezésével magyarázzák, mások az ehhez társuló páratlan arcátlanságát emlegetik. Veleszületett tehetségét nem vonja kétségbe senki, legfeljebb annak valódi természetéről vitatkoznak.

Nem sokkal azelőtt, hogy a franciák jelenlegi első számú asszonya Sarkozyvel találkozott volna, egy interjú során nem túl hazafias nézeteit hirdette: „Egyáltalán nem vagyok francia, az útlevelem is olasz.” A „köznépről” sem vallott hízelgően: „A francia emberek szánalmasak, állandóan negatívak és rossz hangulatúak. Ráadásul megőrülnek a saját nyelvükért. Mindenen kiakadnak, ami nem franciául van.”
Carla Bruni az olasz felső tízezer tagjának született: Anyja, Marysa Borini zongorista és színművész a nála jóval idősebb iparmágnás-zeneszerző-színházigazgató Alberto Bruni Tedeschihez ment nőül. Amikor Carla ötéves lett, a család politikai okokból a két nagyobb gyerekkel együtt Franciaországba települt át. Alberto csak 1996-ban, a halálos ágyán vallotta be Carlának, hogy ő csak sajátjaként nevelte a lányt. Carla valójában Marysa éveken át eltitkolt házasságtörő viszonyából született, amelyet az asszony egy alig húszéves fiatalemberrel folytatott. - Kezdetnek már ez is rossz volt.
Mindenesetre Bruni elejétől fogva otthonosan mozgott a társadalom előkelő köreiben. A zeneművész szülők révén zsigereibe ivódott a muzsika, a zongoraleckék után kilencévesen felfedezte a gitárt is. Az elit svájci gimnázium után a nívós Sorbonne egyetemen kezdett művészeti és építészeti tanulmányokba, majd egy éles kanyarral tizenkilenc évesen irányt váltott a kifutók felé. Bruni modellpályája csúcsán, a kilencvenes években a húsz legkeresettebb szépség egyikeként pózolt és flangált átlagosan évi 7,5 millió dolláros sztárgázsiért. Jóllehet, csak idő kérdése volt, hogy Carla mikor válik az irdatlan családi vagyon egyik örökösévé. A minden idők leghíresebb olasz származású modelljének számító nő csupasz testét legalább annyiszor kapták lencsevégre, mint Pamela Andersonét. Ugyanakkor a fotózások szüneteiben előszeretettel olvasgatott divatújságok mögé rejtett Dosztojevszkij-köteteket. „Légy gyönyörű, és pofa be! - erről szólt modellként az életem” - emlékezik vissza a régi szép időkre Carla, aki tíz év után visszavonult, hogy később gitárja társaságában előadóművészként térjen vissza a színpadra.
„Nem énekelném el a dalokat, ha nem én szereztem volna őket - büszkélkedett első, 2002-es lemezével a fátyolos hangján duruzsoló énekesnő. - Szelíd, folk jellegű dalok ezek, s a kifutókon folytatott életem érzésvilágával képeznek kontrasztot. Nincsen rajtuk több rétegnyi make-up, mert végül is ilyen az én igazi életem.” Ami azt illeti, a művésznő a zenebarátok tetszésének elnyeréséhez sem kockáztatta, hogy a lemezborítókon egy pongyolánál többet viseljen. A hangszerelést és a háttérmunkát azért még egy volt zenész szeretője bevállalta. Az érzelgős, nem túl bonyolult dalszövegek Bruni lelke mélyéről fakadtak: „nem sokat ér az életünk... mint hervadó rózsák, egy pillanat alatt eltűnünk”. Az album meglepetésre kétmillió példányban kelt el, és visszaadta a lemezgyárosoknak a francia sanzonokba vetett hitét. Ekkor Bruni az ihlet kedvéért angolszász költők olvasásába és megzenésítésébe is belefogott, de angol nyelven szavalva énekelt No Promises (Ígéretek nélkül) balladás albuma az előző lemezforgalmának csak a töredékét hozta.
Amikor modellként épp csak készült majdani zenészkarrierjére, főként népszerű zenészek kerültek a bűvkörébe. Eric Claptont például ugródeszkaként használta Mick Jaggerhez. Clapton még a fiát gyászolta, amikor Carla kérlelte, hogy nézzék meg együtt a Rolling Stonest New Yorkban. A fellépést természetesen a személyes bemutatás követte, ám a szemrevételezés olyan alaposra sikerült, hogy végül a gitárfenomén észbe kapott, s ahogy életrajzi könyvében is írja: „Emlékszem, ezt mondtam: »Kérlek, Mick, csak ezt az egyet ne. Azt hiszem, szerelmes vagyok…«, de hiába, napok kérdése volt, és titkos viszonyba bonyolódtak.” A hasztalan könyörgés után Bruni leszerződött Jagger állandó kísérőjéül a turné során. Jerry Hall, Jagger neje pedig rövidesen beadhatta a válópert.
Amikor Bruni már befutni látszott zenészként, skalpjait az úgynevezett ragyogó koponyákról gyűjtötte. Amikor egy neves íróval élt együtt, belehabarodott annak nős fiába, a nála tíz évvel fiatalabb, Nietzche-rajongó filozófusba, aki hamarosan el is vált miatta. Ebből a kapcsolatból született Bruni ma hétéves fia. „Számomra a legnehezebb dolog szülőnek lenni - ismeri be. - Örökösen rettegek, hogy valamit elrontok.” A filozófus exneje pedig megírta nagy sikerű könyvét, amelynek lelkiismeretlenül intelligens hősnőjét Carláról mintázta, aki „egy imádkozósáska módjára csap le mások férjére, arcán egy Terminátor gyilkos mosolyával”. Tény, hogy Bruni évek során összevadászott francia szeretőinek sorában jogászok, színészek, sőt egy volt miniszterelnök is megtalálható.
„Egy férfiakat szelídítő nősténymacska vagyok, és ízig-vérig olasz - nyilatkozta épp egy éve a Le Figaro magazinnak Carla. - Hűséges is vagyok - magamhoz! Időről időre monogámiába kerülök, pedig az halálosan untat. Nálam előnyt élvez a poligámia és a többférjűség.” Saját bőrén szerzett tapasztalatai szerint: „A szerelem hosszú ideig eltart, de az égő vágy csupán két-három hétig.” Tulajdon nővére is elismeri: „ha a húgom valakit akar, azt megszerzi. Éppen negyvenéves, de most fülig szerelmes, mint egy tinédzser.” Carla Bruni sem állít mást: Sarkozy elnökkel való találkozása „szerelem volt első látásra”. A mámoros nap Sarkozy válása után egy héttel következett be. A „nőcsábász” Sarkozy és a „férfifaló” Bruni november óta immár egymást fogyaszthatja - február 2-a óta már a házasság kötelékében. A szóbeszéd szerint az esküvőre azért kerítettek alig három hónapos ismeretség után sort, mert Bruni máris a kontinens vezető államférfijának gyermekét várja, aki bevett szokása szerint több-kevesebb évet új gyermeke(i) anyjával tölt házasságban.
Bár Carla ragaszkodik „független személyiségéhez”, amint befejezi aktuális albumát, felfüggeszti zenei munkásságát, amíg Sarkozy elnököl. Az újdonsült first lady azt is kifejtette, hogy nem ért teljesen egyet férje politikájával, ilyen a bevándorlásügy is, de „Nicolas-val lehet beszélni. Nem is mentem volna hozzá egy férfihoz, aki nem hagy szabadon gondolkodni”. Hozzátette: „Még nem tudom, mit kell majd tennem az elnök feleségeként, de azt tudom, hogyan akarom tenni: komolyan.” Csakhogy a felelősségteljes pozícióba házasodott nő már első megnyilatkozását követően bocsánatkérésre kényszerült. Egy internetes oldal ugyanis közreadta az elnök állítólagos utolsó üzenetét, melyet előző nejének küldött, miszerint „inkább mindent dob” (minden bizonnyal még a Carlától kapott svájci eljegyzési órát is), csak Cecília térjen vissza hozzá. Mivel Carla számára az „idióta” hír kimerítette a feleségsértés fogalmát, vissza is vágott, meglehetősen ízléstelenül: „Ha ez az oldal létezett volna a háború idején, vajon hova juthattak volna a zsidók elleni feljelentések?!” A Francia Köztársaság különösen toleráns, ám öntudatos polgára az utcán fejtette ki véleményét: „Mi franciák, fel vagyunk háborodva, hogy az elnök egy olyan hölgyikével mutatkozik, aki egyetlen tulajdonságával sem képes Franciaország első asszonyát megtestesíteni.” Sarkozyné pedig tovább győzködheti a népet, hogy ő „normális és egyszerű”. „Lélekben olasz vagyok, s ezért nem is szeretnék elválni - mondja. - Így én leszek a first lady, amíg tart a férjem mandátuma, és a felesége, míg a halál el nem választ.” Azért Párizs megér egy klisét. Vagy még többet is.