Vissza a tartalomjegyzékhez


225 milliót nyert pókeren

Hobbijából gazdagodott meg az a fiatal kanadai fiú, aki a közelmúltban győztesként került ki az európai pókerbajnokság döntőjéből.

A waterloo-i Mike McDonald az idei European Poker Tour legjobb játékosaként 1,4 millió dollárra (254,5 millió forintra) tett szert. Az Ontario megyében felnőtt fogszabályzós tinédzser két német állampolgárt utasított maga mögé, akiknek együttes nyereménye sem érte el az övét. A fiatal fiú szabadidejét természetesen pókerrel üti el, állítása szerint megszámlálhatatlanul sok órát töltött már játékkal.
A megszállottan űzött hobbinak a jelek szerint meg is van az eredménye. Mike McDonald ugyanis a mostani győzelemmel kivívta az áprilisi Monte Carló-i pókerbajnokságon való részvétel jogát is. Európa legjelentősebb versenyén a fiú akár további millióval, milliókkal gyarapíthatja majd vagyonát. A pókervilágban Timex néven futó játékos, aki a jelzőt olcsó karórája miatt vette fel, nem kívánja Rolexekre és egyéb luxuscikkekre pazarolni frissen szerzett vagyonát.
A kanadai gimnazista úgy tervezi, befekteti a pénzt, és legfeljebb egy pezsgőfürdőt vesz a barátaival közösen bérelt lakásába.