Vissza a tartalomjegyzékhez

Korvin Tibor
Mire jó a NATO?
Ellentétek Európa és Amerika között

A hétvégén Münchenben rendezték meg a 44. nemzetközi biztonságpolitikai fórumot, melyet a „hadügyek Davosaként” is emlegetnek. A rendezvényen a fő téma Afganisztán, illetve a NATO jövője volt. Az amerikai védelmi miniszter szerint a szövetségben nincs helye olyan államoknak, akik nem akarnak harcolni.

Az idei konferencia az Észak-Atlanti Szövetség jövőjéről való találgatások jegyében telt, hiszen erről vitáztak a legtöbbet az európai és amerikai politikusok. Egyes vélemények szerint a NATO már a Varsói Szerződés összeomlása óta válságban van, és a háborúk okozta ellentétek csak tovább súlyosbítják a helyzetet. A tagállamok mind ez idáig próbálták diszkréten, a pánikhangulatot elkerülve kezelni ellentéteiket, azonban a mostani német-amerikai vitához hasonló sorozatos nézeteltérések azt sejtetik, hogy a szövetség képtelen így tovább működni.
„Tartok tőle, hogy ezen a kontinensen sokan nincsenek tisztában azzal, milyen súlyos veszély fenyegeti az európai biztonságot” - hangzott Robert Gates drámai hangvételű nyitómondata a konferencián. Az amerikai védelmi miniszter Európa afganisztáni szerepvállalásával kapcsolatban fejtette ki aggodalmait. Mindenekelőtt Németországot kívánta rávenni, hogy vegyen részt a misszióban, de üzenete egész Európának szólt. Gates szerint a szélsőséges iszlamizmus réme nemcsak Amerikát, hanem Európát is fenyegeti, ráadásul magától nem fog eltűnni. Úgy véli, az afganisztáni háborúban tanúsított európai passzivitás miatt a NATO akár szét is szakadhat.
Gates szerint a konfliktus megoldása a szövetség előtt álló legfontosabb feladat. Amerika azt szeretné, ha egyes tagországok - köztük Németország - a legveszélyesebb, dél-afganisztáni régióba is küldenének csapatokat. A miniszter elismerte, hogy az európai tagállamok teljesítik ugyan az egyénileg vállalt kötelezettségeiket, azonban rugalmasabb magatartásra, gyorsabb válaszokra és nagyobb összefogásra lenne szükség. Véleménye szerint a NATO nem válhat „kétsebességes” szövetséggé, vagyis egy harcoló és egy nem harcoló részleg együttesévé.
A lényegre törő amerikai felszólításra eltérően reagáltak az európai politikusok. Franz Josef Jung német védelmi miniszter azóta bejelentette, hogy országa ezer fővel 4500 főre egészíti ki a már kint lévő kontingenst. A legveszélyesebb déli területekre azonban továbbra sem hajlandó német katonákat küldeni. Lengyelországnak 1100 fős csapata van jelenleg Afganisztánban, és mereven elzárkózott a bővítés elől. A 2880 fővel állomásozó Olaszország, illetve a 740 fővel jelen lévő Spanyolország nem reagált a felhívásra. Ezzel szemben Hervé Morin francia védelmi miniszter közölte: országa eleget tesz az amerikai felszólításnak, és kész katonákat küldeni a tálibok által ostromlott déli vidékre. Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár szerint az afganisztáni béketeremtés terén a nehézségek ellenére történt előrelépés. Gates szóba hozta még, hogy tervezik egy magas rangú koordinátor kinevezését az afganisztáni események összehangolására, mely feladatot szerinte egy tekintélyes európai politikusnak kellene ellátnia. Továbbá hangsúlyozta, hogy a közelgő bukaresti NATO-csúcsértekezleten az állam- és kormányfők várhatóan egy újfajta tervet dolgoznak ki és fogadnak el a rendezésre vonatkozóan.
A jelenleg fennálló helyzet egyébként megfelelően tükrözi az „öreg kontinens” háborúhoz való általános hozzáállását: a békéhez mindenáron ragaszkodást. Nem volt ez másképp a 2003-ban indult iraki háború esetében sem.
A Fehér Ház hangsúlyt fektet az afgán védelmi erők mihamarabbi kiképzésére, illetve az ország gyors újjáépítésére. A felmérések szerint az afgán civil lakosság pozitívan ítéli meg a nyugati erők tevékenységét. Észak-Afganisztánban minden négy megkérdezett közül három vélte úgy, hogy az országban javult a biztonsági helyzet, és ebben a nyugati katonai erők játszották a legnagyobb szerepet. Nem fér tehát kétség ahhoz, hogy az afganisztáni misszió közel sincs befejezve, hiszen a tálibok új erőre kaptak az utóbbi egy-két évben, és a harcok ismét egyre keményebbek a főként amerikai és kanadai katonák számára. A közép-ázsiai országnak továbbra is szüksége van idegen katonai beavatkozásra, Amerika éppen ezt próbálja a NATO európai tagállamainak értésére adni. Egyelőre kérdés marad, hogy a következő, bukaresti értekezleten a tagállamok képesek lesznek-e nézeteltéréseiket figyelmen kívül hagyva meghatározni a szövetség hosszú távú stratégiáját az afganisztáni, illetve további hasonló kérdésekben.
Amerika már több esetben - az utóbbi időben mind gyakrabban - marasztalta el Európát a terrorizmus elleni harc mellőzéséért. Legutóbb januárban hangoztatta az amerikai belbiztonsági miniszter, hogy Európa jelenti az Egyesült Államok számára a legnagyobb veszélyt. Szerinte az öreg kontinensen egyre több a terrorista, ezért jobban kell ellenőrizniük az Amerikába utazó európaiakat. Az események alá is támasztják az efféle aggodalmakat, gondoljunk csak a 2004. márciusi madridi vagy a 2005. júliusi londoni terrortámadásokra. Ezeknek fényében jogosan vetik fel az amerikai politikusok a NATO esetleges felbomlását, hiszen egy katonai szövetségnek nincs értelme akkor, ha különböző elhivatottságú államok a szervezet tagjai.
Hadviselési kérdésekben még magán az Európai Unión belül sincs egység, legutóbb például a csádi békefenntartó kontingens körül adódtak létszámproblémák. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a NATO-nak EU-n kívüli tagállamai is vannak, mint például Törökország, akkor felmerülhet a kérdés: hogyan vállalna Európa nagyobb szerepet az Amerikával való „közös cél” megvalósításában, ha még a kontinensen belül sincs egyetértés hasonló kérdésekben? Egyes vélemények szerint az uniónak egyenesen jól jönne az Észak-Atlanti Szövetség felbomlása, mert ezzel megkönnyítené és egyszerűbbé tenné a közös biztonságpolitikai együttműködést.
Az együttműködést elősegítendő, még januárban született egy javaslat, miszerint alakulhatna egy közös USA-EU-NATO hatóság. A kezdeményezés öt, az egykori nyugati blokkhoz tartozó magas rangú katonai vezető nevéhez fűződik. A szervezet fő feladata lenne annak biztosítása, hogy a globális biztonságot érő fenyegetésekre a NATO és az EU összehangolt, közös választ tudjon adni. A jelentés szerint is a probléma gyökere az unió és a szövetség közötti kiszámíthatatlan együttműködésben rejlik, aminek szorosabbá tétele viszont merőben megváltoztatná a helyzetet.
Egyelőre nem tudhatjuk, hogy mit hoz az áprilisi NATO-csúcsértekezlet, remélhetjük viszont, hogy a tagállamok vezetői végre az eddigieknél egységesebb terv mellett kötelezik el magukat. Még az is lehetséges, hogy Bukarestben tágabb értelemben akár a szervezet jövője is eldőlhet.