Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
Megint elkezdődött a jövő
Impressziók egy Orbán-beszéd kapcsán

„Jobbra mutattam, te nagyokos” - méltatlankodik a SYMA csarnok oldalánál álldogáló munkás, mikor instrukciói ellenére balra indul el a főbejáratot kereső fotós. „Az ilyenek miatt tart itt az ország” - jegyzi meg nem túl barátságosan, pedig nincs igaza. A csapatba verődött újságírókat rövid időn belül harmadszor irányítják rossz felé a rendezők. Negyedik próbálkozásra aztán sikerül bejutni.


Fotó: Vadász Gábor

A regisztrációs asztalon fiatal hölgy ül - a Fidesz sajtófőnöke -, és viccel: „talán jön a főnökünk, és valószínűleg tart egy beszédet” - hallhatjuk, miközben kollégája átadja a kitűzőket.
„A jövő igennel kezdődik.” A Fidesz legújabb jelmondata a színpad mögött feszít, később majd Orbán Viktor is idézi. Előtte azonban még Martonyi János, az est házigazdája kap szót, ám nem sokat szaporítja. A nézők között régi ismerősök, a régi ismerősök között néhány rég nem látott is: például Pintér Sándor egykori belügyminiszter, aki a 2002-es kormányváltás után mintha eltávolodott volna a fiatal demokratáktól. Most meg mintha közeledne. Áder Jánossal történt kézfogása mindenesetre lokális sajtótörténeti esemény, a nem várt hatást észlelve - harminc fotós tüzel rájuk sorozatban - megismétlik a műveletet.
A kisméretű csarnokban legfeljebb ezer széket helyeztek el, de így sincs telt ház. Viszont az évek óta meggyökerezett táncházi zenét Mark Knopflerre cserélték, és ez kifejezetten barátságos lépés. Visszatérve Martonyihoz, éppen átadja a pulpitust Orbán Viktornak. A taps korrekt, de semmiképpen nem kitörő. A Fidesz elnöke ezúttal a tavalyi év sikereiről akar beszélni, mert a rossz dolgokat mindenki ismeri. Éppen ezért fölösleges arról szólni, hogy a jelenlegi kormány szellemtelen, tehetségtelen, gyáva, fölösleges elmondani, hogy az ország válságban van, az emberek pedig kiábrándultak és mérgesek. Mindezek helyett ma a sikereket kell számba venni: például azt, hogy 2007-ben „leomlott a deszkakerítés”, és omladozni kezdett a fal. Mármint a társadalmat elválasztó deszkakerítés és fal, minek következtében egyrészt érthetővé válik, hogy hol itt a siker, másrészt soha nem tapasztalt egység jött létre az „emberek” között.
A nézők kicsit unottnak tűnnek, az oldalszektorban helyet foglaló Stumpf István - se nyakkendő, se zakó - időnként le, majd fel a mennyezetre pillant.
A társadalom elsöprő többsége mondja azt - mondja ezt Orbán Viktor -, hogy „ez így nem mehet tovább”. Tudniillik a kormányzás. Ami persze lehet, hogy igaz - vagyis hogy tényleg elsöprő többség mondja ezt -, csak az a baj - legalábbis retorikai szempontból -, hogy mindezt immár sokadszorra hallhatjuk a Fidesz elnökétől.
Vannak ugyanakkor humoros elemei is a beszédnek: az elején például azt mondta, hogy miközben a szöveget állította össze, szólt mellette a rádió, ahol arról beszéltek, hogy mit fog ma mondani. „Az ő listájuk és az enyém között meglehetősen nagy volt a különbség, úgyhogy azon kellett gondolkodnom, hogyan fogom kivágni magam ma este.” Kifejezetten jó poén, ám a közönség nem honorálja.
A közelgő népszavazással kapcsolatban néhány új információt is megtudhatunk. A tandíjról azt, hogy ha bevezetik, akkor először a felsőoktatásból szorulnak ki a tehetséges, de szegény családból érkező diákok, később aztán a gimnáziumból is - „hiszen miért mennének gimnáziumba, ha úgysem tanulhatnak tovább” -, míg végül eljutunk oda, hogy már az idetelepített gumigyárban sem fognak munkát találni, hanem csak a köztisztasági feladatok maradnak nekik, hasonlóan a harmadik világ polgáraihoz. Kétségtelenül eredeti gondolatmenet.
Magyarországnak elege van a hat év szocialista kormányzásból - állítja a Fidesz elnöke. Mindez csupán annyiban árnyalható, hogy két évvel ezelőtt mégis a hatalomba juttatták őket.
„A jövő igennel kezdődik” - idézi Orbán Viktor a háta mögött magasodó jelmondatot fenti beharangozónknak megfelelően, majd példát is mond: ha egy fiú megkéri egy lány kezét - vagy egy lány egy fiúét -, ám a másik nemet mond, azzal csupán lezárnak egy korszakot. Ha viszont igen a válasz, azzal új korszak, maga a jövő kezdődik el. Márpedig Magyarországnak új korszakot kell nyitnia, hogy a saját életét élhesse a saját elképzelései szerint. Magyarország képes talpra állni, ennek első mozzanata a sikeres népszavazás lehet.
Aztán egy talányos mondat: „Magyarországon mindenki igent akar mondani, csak sokan nem tudják, hogy mire.” Ezt nem értem, de jön a magyarázat: ha a népszavazáson igent mondunk, sikerülni fog megtalálni a kijáratot, és érezni fogjuk, hogy újra van jövőnk.
Az egészségüggyel kapcsolatban nem hangzik el új információ, a lényeg, hogy az arra vonatkozó két kérdésre is igennel kell szavazni.
Stumpf István feje egy pillanatra lekonyul, kifejezetten úgy látszik, mintha elbóbiskolt volna. Lehet, hogy nem, de az sem probléma, ha mégis, nemrégiben Bill Clintonnal is megtörtént, ráadásul tévéadásban. Akárhogy is, nem csupán az egykori kancelláriaminiszter, de a közönség nagy része is unottnak tűnik. Pedig olyan orbáni poénok is elhangoznak, hogy az ide-oda helyezett miniszterekkel, államtitkárokkal a kormány ahhoz a macskához hasonlít, amelyik egyre nagyobb sebességgel rohan körbe a saját farkát üldözve. Vagy az, hogy ma azok építik a kapitalizmust, akik húsz évvel ezelőtt a kapitalizmussal riogattak, ráadásul éppen olyan kapitalizmust építenek ma, amilyennel akkoriban riogattak. A hallgatóságot ez sem hozza lázba, a beszéd végén például fel sem állnak, miközben megtapsolják a szónokot. Talán arra vártak, hogy Orbán Viktor megmondja, mi történik március kilencedikén, ha összegyűlik a kellő számú igen. Nem mondta meg.